Barion Pixel 2022 összesítő - Ilion Íróklub

A komoly változások éve volt a számomra. De nézzük csak sorban.

Év elején egy hatalmas kiábrándultsággal küzdöttem, azt hittem, hogy a világ érettebb már annál, mint amilyen eseményekkel szembe kellett néznünk. Nagyon megviselt az az óvodás szintű politika, amit mostanáig is látok megnyilvánulni és keserűen állapítottam meg, az évezredek folyamán nem változtunk semmit, a vezetők biztosan nem, legfeljebb a modern eszközök azok, amik évezredesen primitív célokat szolgálnak. Mintha a legfőbb ősembereknek lenne egy készlet atombombája. És sokan még mindig nem látják, hogy nincs háború meztelen gazdasági okok nélkül.

Az emberek elégedetlensége az enyém is. Persze tudjuk, az élet nem az elégedettségről szól, de sokak küzdelmeit és életszínvonalát tiporták sárba már megint olyanok, akiknek most áll a világ és másokon taposhatnak, mert megtehetik. Ilyenkor eszembe jut, hogy hiábavaló az a küzdelem is, amit én csinálok. Aztán lehiggadok és újra nekifutok a kihívásnak, talán egyszer mégis eljutunk a bölcsességhez és nem visszafelé fejlődünk, mert amíg mantrákat hajtogatunk, addig a vakság nem szűnik. Attól, hogy hajtogatom, minden rendben lesz, attól még nem lesz rendben semmi. Ha nem mondjuk ki, mi a probléma, addig nem fogjuk megoldani, csak tovább mérgül a seb rajtunk. Addig, amíg nem fáj eléggé, hogy kivágjuk. Eljön a napja majd.

Csak azt remélem, egyszer végre eljutunk oda, hogy magasabb körökben is megértik, a win-win a megoldás, nem az erősebbik kutya vagy az uram-bátyám.

Munkahelyet váltottam, most több időm marad magamra és szabadok a hétvégéim. Lehetne jobb is, de volt már sokkal rosszabb és azt a szekeret is a legjobb tudásom szerint toltam. Persze ott volt némi gubanc és megtudtam magamról valamit: legyek bármilyen okos, a legprimitívebb vizsgán is képes vagyok megbukni, akár szándékosan is, ha a fejem fölött nagy pofával beszélget valaki valami jelentéktelen marhaságról és széttöri a fókuszomat. Onnan csak menekülni akarok, tiszteletlen, megvető módnak tartom és rettentően felbosszant, ha megvonják tőlem a bizalmat és a csendet. Na, meg ott van a fáradtság, amikor kitaposnak belőlem mindent és jó pofát is kell hozzá vágni, mert nem találok jó fókuszpontokat a feladatom megkönnyítésére, senki nem segít, mert vagy túl ostoba, vagy túl figyelmetlen és helyette is nekem kell a legegyszerűbb dolgokat elvégezni, mert nem bízhatok meg benne. Ha nem bízhatok az embereim tudásában, akkor minden borul, és az enyémben sem bízhat a vezetőm, mert kibillen a helyéről a rend. Túl nagy bajok ezek, amik felmorzsolnak. Az a közeg, amiben nincs bizalom, türelem és jóvátétel, ott engem ki lehet nyírni. Úgyhogy váltottam.

Most jobb, csak a saját munkámért felelek és kész. Más hülyeségét nem kell vinnem a vállamon és nem kell egymásnak ellentmondó elvárásoknak megfelelnem. Hátrahagytam a poklot, aztán jött egy újabb. Meg egy újabb.

Ha rövid akarok lenni, azt kell mondanom, hogy az érzelmi pokol után jött a munkahelyi pokol, aztán a pénzügyi pokol, aztán az identitásom összeroppanása, ami a legnagyobb kiégéshez vezet és a művészek legbrutálisabb pokla. Az alkotói pokol, a kudarcok, a szétforgácsoltság, közöny, motiválatlanság. Bénultsággal küzdök és a lefagyasztott szívemmel együtt is próbálok magamhoz térni. Úgy tűnik, és csak kizárólag ezért írtam meg ezt a bejegyzést, hogy végre talpra állok. Igen.

Épp a minap fedeztem fel valamit, ami nagyon fontos volt és rájöttem, hogy nem, nem adom fel a harcot. Nem engedek abból, amit terveztem, hiszen azok a tervek nem véletlenül születtek meg korábban. Van még bennem erő, ha csak lábadozom is egy betegségből.

Idén beléptem a Történelmi Regényírók Társaságába és írtam egy novellát. Mivel sokat dolgoztam Csikász Lajos barátom Megátkozottak című regényének adaptációján, az ő emlékére, és annyira benne voltam a történetben, hogy úgy döntöttem, Izabella királynéról írok egy novellát. Ez került be a TRT idei antológiájába. Nem került bolti forgalomba, de nem beszerezhetetlen, ha felvesztiket a kapcsolatot a TRT fb oldalán, ott remélhetőleg hozzá lehet jutni.

Amúgy ilyen szép:

A válság begyűrűzött a filmiparba és fel is adtam a filmes terveket, mire ránk köszöntött az ősz, így most az összes filmtervem a fiókomban hever. Most nem várok senkire, csak egy időre félretettem őket. Mert nincs értelme olyan kapukat döngetni, ami mögött éhesen osztozkodnak azok, akik bent vannak. Nekem nem kell sem alamizsna, sem szánalom. Van, ami az enyém és az a tudásom meg a méltóságom. Ha nem kell a tudásom, nem hisznek benne mások, nem értik vagy nem érdekli őket, az már nem az én bajom, hanem az övék.

Ha majd egy nap ez megváltozik, akkor lesz mit elővenni a fiókomból. Nem sajnálom a rengeteg időt, amit ezekre a filmtervekre szántam. Ezért nem. Egy nap majd megtalálom azokat, akikkel megvalósíthatom, de most ezt a küzdelmet félreteszem egy időre.

Most viszont regényeket írok. Jó ideje nem tudtam hozzájuk férni, a tudatalattim elzárta a megsebzett alkotót és újraformálta, hogy most sokkal nagyobb erőkkel lépjen a fényre. Megtanultam használni a Canvát és kedvemre gyártok fiktív könyvborítókat, amivel nagyon jó dolgozni, inspirál az írásra.

Most két regényen dolgozom egyszerre és mindkettőt be is akarom fejezni a közeljövőben, mindkettőt várja két különböző kiadó. Nos, azt hiszem, hogy egy napon fogom elküldeni őket és majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Ez a két regény két régi ígéretből származik, amit a legjobb szívvel szeretnék betartani. Mert számomra fontos a szavam. Igyekszem az értékét megőrizni egy olyan világban, ahol a szavak puszta árucikkek és olcsó hazugságok eszközei lettek.

Emellett alakul a királynés sorozat is, gyűjtöm az erőt, a gondolatokat, a karaktereket, és kezd kibontakozni előttem mind a tizenkét kötet.

Azt hiszem, hogy ehhez képest Bizánc három kötete „Kismiska” volt, noha azzal is megdolgoztam. Elég magasra tettem vele a mércét, tudom. De ez a sztori, atyaúristen! Hidegrázós és olyan mélységekbe visz el, ami szinte rémisztő még számomra is. Úgyhogy kell még idő, amíg a kezembe tudom venni ahhoz, hogy meg is írjam. De forrong már bennem és alakul, egy nap belevágok és olyan léptékben fogom írni, amilyen még nem volt. Mert egy nagy történet, egy ember hatalmas szívének története, ami nem hagy nyugodni. Lesz belőle sorozat, ez ezen a ponton már bizonyos. Néhány jelenet már itt van, de még hagyom, hogy beérjen az egész.

Nos, nagyjából ennyi az írós beszámolnivalóm.

Az Ilion Klub remekül működik, jó látni lelkes kezdő írókat, akik a mentorálásommal jobban boldogulnak. Akadnak itt sci-fi, fantasy, mese történetek és biztos vagyok benne, hogy van köztük olyan, akinek egy nap tényleg meg is jelennek a művei.

Gazdagabb lettem egy baráttal, egy szépíróval, nevezetesen a nagy tiszteletre méltó Bánki Éva barátságával, akivel folyamatos levelezésben vagyunk és meghívott megjelenésre is, amibe jó szívvel fogok majd belevágni. Ez az író-barátság fontos számomra és egészen más dimenziókat nyitott ki bennem az irodalom vizein. Szeretettel gondolok rá és ajánlom a műveit itt is!

Egy fontos eseményt látok a jövő évre nézve, amit nem hagyok ki.

Elmegyek egy Two Step From Hell koncertre, szeptember 27.-én.

Thomas Bergersen: The best

Ez a jövő évem legjobban várt eseménye. Amit tudni kell erről, nos, nélkülük nem lenne olyan, amilyen egyetlen írásom sem. Tömény inspiráció és mély szerelem számomra. Ezért ott kell lennem majd, hogy élőben is meghallgathassam őket és láthassam Thomas Bergersent és Nick Phonix-et! Wáo!  Ez most lelkesít és az írást nézve is remélem, hogy átlendít majd a mélypontokon.

A jövő évtől sok fontos találkozást várok, de még nem fogok teljesen kibújni a csigaházamból, lévén nagyon kevés időm van alkotásra, így a szabad perceim csendes elvonultsággal vannak tele, nincs csinadratta, sem szereplések, sem fontoskodás, de a jelenlétem valid és még itt vagyok, megtaláltok! Amint megleszek a munkával, amin rajta vagyok, hirtelen igazi nagy meglepetésekkel fogok előkerülni!

Sokkal jobb évet kívánok mindenkinek 2023-ra!