Barion Pixel BRONZ1-8 ÍRÁSTECHNIKA Hogyan olvassunk másként, ha írók szeretnénk lenni? | Kreatív írás online oktatás

Hogyan olvassunk máshogy, ha írókká szeretnénk válni? 

A mai zsúfoltsággal kitömött világban mindent gyorsan csinálunk. Ha letesztelnénk, hogy naponta mennyit olvasunk, nagyon komoly mennyiséggel kellene szembenéznünk, és még az is meglepődne, aki bevallása szerint nem olvas. Lehet, hogy nem olvasol könyvet, de annál több üzenetet, e-mailt, reklámokat, leveleket, netes cikkeket, könyvértékeléseket, kimutatásokat, vagy egyéb más olvasható felszínt. Olykor csak átfutunk a szemünkkel olyanokat, ami éppen érdekel, vagy amiről éppen informálódunk valamilyen céllal. Gyakran a véletlen vagy a munkánk hozza elénk, mit olvasunk el egy adott napon. A pörgés olykor megállíthatatlannak tűnik, és este szeretnénk már ettől eltávolodni. Szeretnék azonban rávilágítani valamire az olvasási szokásainkkal kapcsolatban. Aki kezdő íróként fejlesztene a szókincsén és a fogalmazási készségén, a dramatizálási készségén és egyáltalán a dramaturgiáján, annak ez a típusú olvasás és tájékozódás sajnos nagyon kevés lesz. Miért?

Mert komplex regényeket kellene megtanulnunk egyben látni, ahhoz, hogy meg tudjuk írni őket. Az instant cikkek nem tartalmaznak ehhez megfelelő eszköztári alapot. Ehhez nem elég internetet böngészni, széthullott fókusszal. Egy regény annyira lesz összeszedett, mint amennyire erős fókusszal és összeszedettséggel meg tudta írni a szerzője. A figyelmünket apró darabokra cincáló világ és az életformánk pedig ebben az összpontosítási készség fejlesztésben nem segít. A könyvek azonban türelemre intenek. Dönthetünk mellettük, ők segítenek.

Miért kell megtanulni újra olvasni?

Az első leckékben esett szó az olvasásról és arról, hogyan építsük fel magunkat olyan masszív tudással, amire íróként támaszkodhatunk. Itt mások könyveinek tartalmát és annak a tartalomnak a feldolgozását és begyűjtését szorgalmaztam, érintve a szavak szintjét, az aktív szókincs fogalmát, és a kritikus gondolkodást is átbeszéltük. Tudod, milyen témákkal érdemes foglalkozni, miben mélyülj el a saját választásaid szerint, hogy hatékonyabban tudj majd írni később bármiről. Senki nem mondja meg neked, mit olvass, minden rajtad múlik, sok út van, amit bejárhatsz. Arról azonban nem esett szó, mire jó még az olvasás, és miként tudod ezeket a szövegeket arra használni, hogy hatalmas mértékben fejlessz magadon. A könyvekben található irodalmi szövegek tele vannak kincsekkel. Ezeket a kincseket fogjuk keresni, és most elmondom, hogyan. Egyszerűen megfigyeljük és elgondolkodunk rajta a lehető legváltozatosabb szempontok szerint.

Gyakran elhangzik, hogy sokat kell olvasni, de ez is egy közhely. Nem a könyvek mennyisége a mérvadó, ha író akarsz lenni, hanem a szöveg minősége és a tudatos olvasása. Persze azért kettővel még nem leszel meg, de éppen ezért beszélünk most erről részletesebben, hogy az olvasásaidban is tudj tervezni és megtaláld benne az írói feladataidat, miközben szórakozol.

Az esetek legnagyobb részében végigolvasunk egy könyvet, izgulunk a szereplőkért, aztán a befogadott élményt megrágjuk magunkban, és tovább szállunk a következő műre, amitől további élményeket remélünk. Ez egy átlagos olvasói, elsősorban érzelmeken és ösztönökön alapuló élmény és teljesen rendben van. Csakhogy íróként ezzel az olvasási módszerrel legfeljebb élményeket fogadsz be és nem fogsz fejlődni semmit, mert csak a felszínnel érintkezel így. Mert nincs benne tudatosság és nem látsz a regénybe egyben, elemző szemmel, íróként.

Íróként olvasni ugyanis mást jelent. Elemző, értő olvasást, szavak megrágását, jelenetek újraolvasását, és azok alaposabb megfigyelését. A szöveg rétegeinek elemzése magadban a legerősebb fejlesztő hatást fogja gyakorolni rád. Rengeteg olyan szempont van, ami szerint az olvasott szöveget elemezni tudod és mélyebben befogadod magadba. Ehhez vannak olyan kérdések, amik segítenek, vannak szempontok, amiket használhatsz és vannak olyan lehetőségek, tippek, amiket jó szívvel ajánlok önfejlesztéshez már az első perctől kezdve. Alapos, tudatos olvasással elsajátíthatsz minden írói fogást, ha elég tudatos és türelmes vagy, és helyesen reflektálsz magadra is, egészséges önképpel.

Hogyan csináld?

Tudatosan. Úgy csinálod, ahogy akarod, itt alább adok támpontokat, de magadnak kell kidolgozni magadból a gyengéidet és ez vezetni fog abban, hogy megpróbálj lesni másoktól. Erre nincs instant recept, szempontok vannak és egy rálátási módszer, a többit magadhoz kell igazítanod. Attól sem kell félned, hogy ettől sérülne az egyediséged, mert másolni nem kell, a mintákat lásd át magad előtt és ezeket használd fel kreatívan a saját munkádban.

Fogd meg azt a regényt, amit arra választottál ki, hogy mintaként magad elé állítsd. Ezt olvastad már, tudod, miről szól, hiszen nem tudtad volna másként kiválasztani sok másik kötet közül. Tudod, mi van benne. Tudod, milyen történet és kik a szereplők, mi történik velük a történet folyamán. Tudod a konkrétabb tartalmát. Kaptál tőle egy élményt és szeretnél te is ehhez hasonlót nyújtani az olvasóidnak, ehhez pedig tudatos szemléletmódra lesz szükséged.

Nem kell még egyben látnod, kezdetben negyedeld el a regényt fejben. Elég négy részre osztani elsőként, (lehetne többre is, de azt később a dramaturgiánál megtanulhatod), most nem kell több, de figyeld meg, hogy a szerző hogyan vezeti fel a szereplőket és viszi végig őket a cselekményen.

Első negyed:

Végig fontos szempont a dramaturgia, a nyitás, a karakterek, az információ adagolás, és az, hogy meglásd, miként indulnak el a szereplők a konfliktus kibontása felé. Ezt az író jelenetekbe szedve dramatizálta és a szöveggel mondja el. Nézd meg a jeleneteket, mitől működnek? Hogyan épülnek fel és érnek össze? Mennyi a mellékszereplő, milyenek a helyszínek? Hol vannak fontos fordulópontok, miként jelenik meg a nagy konfliktus előszele és fordulópontja?

A történet eleje mindig felvezetés, ahol az író megmutatja a szereplőket, és elviszi őket egy szükségszerű fordulóponthoz, ami a nagy konfliktust felé taszítja őket. (Ez a plot 1). Ahhoz, hogy alkalmazni tudd majd te is, előbb más történetekben kellene felismerned, és belátnod a szerepét. Segítek. Ez a plot 1 fordulópont nem más, mint egy olyan esemény, ami kiváltja majd a nagy konfliktushoz vezető szükségszerű eseményeket (Frodó felajánlja, hogy elviszi a gyűrűt a Végzet hegyéhez, ez a Plot 1, ez a döntés kiváltja az összes többi elkövetkező eseményt). Vagyis összekapcsolódik a plot 1 a nagy konfliktussal. Itt nagyon fontosak és különös figyelmet igényelnek az írói ígéretek és a kidolgozott karakterek.

Második negyed:

A konfliktus kibontása folytatódik és épül a világ, bonyolódnak a szálak. A második negyedben az író elmélyíti a karaktereket, többet megtudnak egymásról is és így az olvasóban végképp kialakul róluk és a világukról egy kép, eszerint pedig izgulni fognak értük. Ebben a szakaszban a mélyítés, információk, érzelmek, ellentétek, a tét emelése, akadályok leküzdése, és a szükségszerű dilemmák világában járunk, amit ezennel láthatóbban beépített az író a történet cselekményébe. Itt is a jeleneteket és a karaktereket kell elsősorban megfigyelni, miként mozognak a cselekmény vezetése közben, és milyen érzelmeket váltanak ki. Ehhez nagy segítségedre lesz, ha a karakterek drámai szükségletét és a mélyen megbúvó motivációit megfigyeled. Ezeket ábrázolja a szerző, (nem kell kimondani), majd akadályokat gördít eléjük, a szereplő és a célja közé.

Harmadik negyed

A regény felétől egyre nagyobb szerepet kap a nagy konfliktus, egyre jobban kirajzolódik előttünk. A szerzőnek már az elején tudnia kell, hogy kik fognak megütközni egymással, és ezt milyen formában teszik majd. Ez nagyon fontos, mert ehhez össze kell terelni a szereplőket és a feltételeket egy összecsapáshoz, valamint a részleteknek bele kell illeszkednie logikailag is a világba, (ha ez nincs meg, itt nagyon el lehet akadni egy regénnyel, ugyanis kicsapódnak a logikai defektek és hatalmas írói blokkot tudnak okozni). A regény harmadik negyedében ezeknek a jelenetekben kibontott formáit meg fogod találni és kirajzolódik az író fokozatos építkezése a fő konfliktusig.

Negyedik negyed

Az összecsapást fogja az író kibontani. Szintén jelenetekben és a szereplőkön keresztül. Ha megvan, ezután jön az érzelmi levezetés és zárás. Szintén jelenetekben. Fontos, hogy az érzelmi levezetés nem lehet fordulatos, az ugyanis egy korábbi írói ígéreten alapszik, így a legfontosabb megfigyelni való az, hogy milyen ígéretet miként zár le cselekményileg és érzelmileg az író.

Amit itt leírtam egy nagyobb és vázlatos szerkezet ahhoz, hogy első időszakban megfigyelhesd a dramaturgiai elemeket, és ezeket majd te is jól használd később, de nagyon fontos megtalálnod a saját következtetéseidet és elvégezni az önálló megfigyeléseidet.

Vannak azonban más szempontok is, és apró elemekre lehet szedni a szöveget egyfelől a szövegezés (nyelvtan, szóhasználat, mondatalkotás, hasonlatok, képi ábrázolás, szavak), másfelől a tartalom (gondolatok, következtetések, mondanivaló stb.) szempontjából. Ezt össze lehet hangolni. Nagyobb elemzéshez az a vázlatos szempontrendszer, amiket a kritika írásához ajánlottam neked korábban, használható. Van azonban valami, amit össze kellene kötnöd, ez pedig a tartalom és a szavakkal való ábrázolásmód megfigyelése.

Például van egy szereplő, akit nagyon kedvelsz. Nézd meg őt, miként ábrázolja az író, milyen helyzetekbe hozza, ezek mit árulnak el róla, hogyan beszél, hogyan mozog, mik a céljai, mi a motiváció, hogy akarja megvalósítani, milyen eszközei vannak ehhez, mennyire hajlandó cselekedni, az érzelmeit kimutatni, vagy kimondani, hol viselkedik váratlanul és így tovább. Ez a szereplő egy tartalom, de a lénye szövegben a cselekvései által, szavakban fejeződik ki. Lásd meg őt a szavak mögött, és ne feledd, a tartalmat majd ügyesen kell a szavakkal kifejezned. Szóval az éremnek két oldala van, mindkettőre érdemes figyelni.

Ezután ugyanezt megteheted más szereplőkkel, jelenségekkel, helyszínekkel, hogy mélyebben megfigyeled, hol vannak róluk azok az elejtett szavak, amiket az író tudatosan használt az információadagolásban és ezzel apránként építette fel a tartalmat előtted, szavakkal, és érzelmekkel.

Ez a tudatos olvasás. Használd, játssz vele, tudd, mi az, amit szeretsz abban a szövegben és képzeld el, hogy te is képes vagy hasonlóra a tiédben. Ez nem másolás és koppintás, hanem mintavétel, ami sorvezetőként használható ahhoz, hogy te is jól bontsd ki a történetedet, megtanulj dramatizálni, jelenetekbe formálni célzott tartalmakat. Megláthatod a korábban már említett írástechnikai elemeket is, amiket elemezhetsz a regény tekintetében, és kialakíthatod a saját módszereidet ezek máshogy való alkalmazásához, de mégis tudva, mi kell ahhoz, hogy végül működjön. Ha megérted a szöveg belső dinamikáját, és a mechanizmusokat, akkor ezek alapján a jövőben bármit képes leszel megírni, amint tudássá érlelődött benned. Ehhez az érlelődéshez az írás, bétázás, javítás és tudatos olvasás hatványozottan hozzájárul.

Ami még fontos és kihagytam, de kelleni fog, az egy gondolkodásforma áthidalása. Ez egy hídverési folyamat ott, ahol látszólag a nagy semmit érzékeled magad körül, és azt hiszed, hogy nincs tovább. De. Mindig van tovább, de egy ponton nem lesznek kész válaszok, csak a sajátjaid, ezekből kell hidat verned magad elé, hogy tovább mehess. Ehhez elmesélem, hogy velem mi történt, amikor elmentem a Leírás kurzusra a Könyvmolyképző Kiadóhoz. Mint korábban említettem, beadtam egy ős-Bizáncot az Aranymosásra, de még tanulnom kellett, és az Alapozó után el kellett gondolkodnom, melyik képzést válasszam másodiknak, hogy ismét pályázhassak majd egy átirattal. Számomra majdnem mellékes volt, mi lesz ez, és amitől a legjobban égnek állt a hajam, az a Leírás volt. Ez elgondolkodtatott. Ha valamitől viszolyogsz, vagy nem szereted, vagy félsz, az árulkodó jele annak, hogy azzal dolgod van. Ha beleállsz a feladatba, akkor gyorsabban fogsz haladni, mert a leggyengébb pontjaidon fogsz tudni átlendülni. Ez az a képesség, amikor hidat versz egy korábbi szakadékod fölé, de nagy bátorság és jó felismerések, majd a szembenézés kellenek hozzá.

Kurzusbeszámoló a kezdő lépéstől a felismerésig

Nagy nyugodtan a leírás kurzust választottam hát második képzésnek, merthogy a leírás az megy ám nekem, mi az már? Aha. De azért hátha tanulok még valamit, mert nem szeretem, az való igaz.

Ember még nem koppant akkorát, mint én ott. Mert bizony a leírás az egyik legnehezebb dolog a világon, és nekem a leggyengébb pontom volt. Ezt felismerni úgy fájt, mint amikor az emberből gennyes sebet vájnak ki. A leírásaim ugyanis leváltak a szövegről és üresek maradtak, semmitmondók, halmozott katyvaszok, csupa képzavarral, kizárólag a külsőségek felszínén. Ezt felismerni felért egy atomcsapással, ami rendre elérkezett hozzám, hogy a földdel tegyen egyenlővé. Akkor feltettem az egyik legfontosabb kérdést, ami előre vitt, és amire pozitív válasz kellett. Ha jól kérdeztem magamtól, könnyebb volt megtalálni a választ, ezt a módszert mindenkinek ajánlom. Nem az érdekelt, milyen az én leírásom, mert láttam, hogy rossz. Hanem, hogy akkor milyen a jó leírás?

− észrevétlen, mégis tartalmas,

− összhangban van a cselekvéssel és a szituációkkal, beépül és logikus,

− rövid és kifejező, ügyesen megalkotott képekkel ábrázol, csepegtet és mértékletes, tudja, mikor legyen nagy látószögű és mikor legyen specifikus,

− valamint jó helyen van, a legkifejezőbb információtartalommal.

Ha most azt mondanám, hogy nem szerettem a leírásokat, nem hazudnék, de nem tudtam volna megmondani, mit nem szeretek rajtuk. Egyszerűen egy üresség tátongott ezen az írástechnikai területen bennem, és ezt az űrt nem szerettem, miközben nem is tudtam róla addig. Azt hittem, kevés jóval találkoztam, és nem élveztem őket egyáltalán, sokáig feleslegesnek tartottam. Mert engem mindig is a cselekmény érdekelt, zavartak a hosszas taglalások, ezért ma már megpróbálom beépíteni őket a cselekmények közé, aprólékos munkával. A leírás kitűnő eszköz téridőhöz, humorhoz, a cselekmény ritmusának szabályozásához, valamint a szöveg elevenebbé tételéhez.

Két megdöbbentő felismerés jött hát szembe.

1.) Az egyik, hogy a leírás nemcsak szimplán fontos, de az ábrázolóerő kell egy történetbe, és attól lesz filmszerű az olvasói képzeletben. Megelevenít mindent. A száraz cselekmény a semmi közepén lógna a levegőben, kell ágyazat és ez az ágyazat a világ, amiben járunk, az meg leírások nélkül nem lesz ott. A jó leírás élvezetes, és bizony íróként értékelni kell, olvasóként meg elolvasni, de szintén értékelni egy kis lubickolással abban a világban. Rádöbbentem, hogy korábban tudat alatt ignoráltam a leírásokat a szemem elől, amikor olvastam, hát így fejlődni is nehéz benne. Ez okozta a szakadékomat, egy elzárkózásom. És akkor belevetettem magam a leírásvadászatba és felfedeztem vele egy új világot. A leírás funkciója tehát nem hanyagolható egy cseppet sem, mi több, nagyon szórakoztató móka tud lenni a vele való kísérletezés és játék.

Van erre a felismerésre egy jó példám is, miért működnek ezek a nagyon finom dolgok ilyen láthatatlanul. A szövegben egymásba kapaszkodnak az írástechnikai rétegek, és nem szabad elfelejtenünk, hogy hatnak is egymásra.

Egy ideje forgatókönyvírást is tanulok, és van egy kedvenc filmem, százszor megnéztem már. Amikor a csúcsjelenetet tanulmányoztam egy feladathoz, megnéztem vagy tízszer egymás után, önmagában. Hirtelen rám tört a felismerés, hogy a jelenet önmagában nem több egy sima jelenetnél. Ugyanakkor, ami csúcsjelenetté teszi, az az, hogy a film az elejétől idáig egy láncolatként felépítette a feszültséget, az érzelmeket, és ez a végkifejlet felé mind összeadódik egy csúcsjelenetben, hogy katarzist okozzon. A film egészében mindig hevesen dobogó szívvel néztem ezt a jelenetet, ha megnéztem az elejétől, de semmi különösnek se találtam, ha kiemeltem a kontextusából, mert nem épült fel az érzelmi töltet. Avagy magában nem okozott katarzist.

Tehát visszatérve a leírásra, nem lehet, és nem érdemes ignorálni, mint ahogy a filmekből is megnézzük az egészet és nem csak a csúcsjeleneteket csupán. Mert mindezek összeadódnak és erősítik egymást, értelmet adnak egymásnak, az egybekapcsolódó cselekmények, és a szépen vezetett leírások azzal a céllal, hogy a végén a katarzist átélhessük. A csúcsjelenetek tehát önmagukban éppúgy nem érnének semmit a megelőző cselekmény és érzelem-felépítés nélkül, mint ahogy az egész történet üresebb lenne a hitelességhez szükséges leírások nélkül. A leírások nemcsak a hitelesebb ábrázolást, hanem az érzelemtöltetet is fokozzák a regényekben.

2.) A másik következtetésem, hogy tehetség ide vagy oda, egyes részei az írásnak talán nehezebben mennek, és eléggé az alapszint alatt mozognak. Néha csak annyi elég, hogy ezeket kiszúrjuk. Az nagy lépés ám, hogy évek munkájával egyáltalán megtudjuk, mi az, ami nem megy, és akkor máris több figyelmet kaphat, amit gyakorolni kell. Szóval ahhoz, hogy a kiadói szint közelébe kerüljek, tudtam, hogy a leggyengébben menő jellegeknek is hoznia kell egy bizonyos minőségi minimumot a szövegben. Áttörést kerestem, és megtaláltam, ez nekem a leíró jellegek újszerű meglátása és használata volt. Olvasás közben is ráállítottam az agyam és sokkal mélyebben megérintettek innentől kezdve a történetek, mint addig. Te is figyeld meg a leírásokat és rágd át magad rajtuk olvasáskor és íráskor egyaránt, mert megéri.

Hidat verni a pokol fölé

Valahol a bevezetések után mégis elakadtam a regénnyel. Félretettem, és eldöntöttem, hogy minden hónapban írok egy novellát. Igen, jól olvastad. Miért döntöttem így? A leíráshoz való hozzáállásom megtanított valamire. Ha valamit nem szeretek, azzal azonnal kezdjek el dolgozni magamon. És a másik ilyen szenvedéses terület számomra a novellák írása volt. Ahogy beleástam magam, azonnal felismertem benne valamit, amitől megkedveltem. Például sokkal könnyebb befejezni, mint egy regényt. Sokkal rövidebb, kevesebb a munka vele, de alkalmas pályázatokra, tesztelésre, kísérletekre és gyakorlásra, béták bizalmas körének kialakítására. Úgy gondoltam hát, hogy pályázgatok, kis magabiztosságot szedek magamra, kísérletezek egy kicsit ezzel-azzal.

Egy írókurzus nem tanít meg írni, de nekem segített igazán magamra találni. Ennél többet nem tud adni. Sőt, ha azt vesszük az ilyen három napos kurzus-féleségek nonszensz ahhoz a tíz évhez mérten, amit intenzív írástanulással töltöttem magányosan. Szerencsére nekem sikerült bejutnom az Alapozó és a Leírás kurzusra, ami azért nem három nap volt, ugyanakkor azt kell mondanom, hogy nem könnyű megtalálni a belső hídjainkat ebben a szellemi és lelki munkában még így sem, ha komolyan tanulja az ember. A legjobb módszer azonban tényleg az, ha a saját tyúkszemedre lépsz, és addig taposod magadban, míg ki nem gyógyulsz a félelmeidből.

A tudatos olvasás segíti a tudatos önképzést. Megtalálni a kapcsolódásokat a belső alkotó és egy felszínre hozó munkaaktus között, ami őszinte és tiszta csatornája lehet a gondolatoknak, hatalmas meló. Ezeknek a gondolatoknak aztán ott kellene lenniük azon a fehér papíron, és ez bizony kemény kihívás minden alkalommal, később is. Főként, hogy ez a tanulási folyamat fikarcnyit sem fejeződik be talán sosem. Mert mindig van tovább és mindig van jobb szöveg. A kiadói szint megugrása csak egy átszakított célvonal a félmaraton pontjánál, csak egy célszalag, de futunk tovább egy végtelenített triatlonon. És ez nem baj. Ez egy életforma, amit meg lehet szokni, de ha megállsz, nem haladsz.

Jómagam úgy éltem meg a kurzusokat, hogy nem írni tanultam meg, hanem rendszerezni a tapasztalataimat. Nem azt mondta meg a sok lehetőség, mit kell gondolnom, hanem hogy amit gondolok, azt milyen lehetséges formákba önthetem. Valamint megtanított arra, hogy legyek türelmesebb, éleslátóbb és őszintébb, bátrabb, míg ne ítélkezzek olyan könnyen, mert hajlamos vagyok rá. Észre kellett vennem a szakadékaimat, amiket magamnak köszönhettem, és hidat verni a saját poklaim fölé. Az írói lét olyan, mint folyton alfában lenni, meditatív, ha sürgetjük, azzal inkább ártunk magunknak, mint használunk. Ezt még most is tanulom, mert néha elragad a hév, és ismételten türelemre kell intenem magam. Ráadásul megírva megszületni az tud, ami belül beért, mint egy lédús gyümölcs, a zöld termés bimbóban fájva, vagy idült vakságban születik. A lényeg valójában soha nem az író, hanem a létrehozott műve. A műre kell figyelni, már nem magunkra, ha beért, hát hadd szóljon. Ezt tanultam meg, mielőtt belevágtam a végleges kézirat megírásába, és gondolnom kellett az olvasóra, akiben eljátszom a nyelv asszociációs játékaival a szövegen keresztül a legszebb történetet, mint dallamot, amit csak ki bírok csikarni magamból.  A legtöbb megoldás az orrunk előtt van, de csak azokat vesszük észre, amikre már megértünk. Ezek azok a poklok, amik fölé lehet hidat verni.

A hasznos magány, az írói blokk és az írói cél 

Íróvá válni magányos feladat, amiben senki nem tud segíteni, csak te magadon. Legfeljebb könyvet ajánl, és aztán magunkra hagy, mi meg érlelhetjük magunkban a mondanivalót. Ilyenkor dönthetünk úgy, hogy nem csináljuk, halogatunk vagy kihúzzuk magunkat a feladat alól, egészen profi kifogásokat gyárthatunk, de akkor nem lesz eredmény. Akkor állunk és nem haladunk. Nem teremtünk. Igaz, hogy a kifogásgyártást érdemes tudatosan kinőni, mert az író ír, akkor is, ha senki sem látja őt írni. Az írás olyasmi, amivel nem lehet úgy tenni, mintha művelnénk, idővel kiderül az, ha nem. De ezzel is érdemes óvatosnak lenni. A pihenés és a magány hasznos társ az alkotásban. De lehet, hogy csak azért halogatunk valamit, mert erőt kell gyűjtenünk egy szembenézéshez. Egyszer észrevettem magamon, hogy nem tudom lekapcsolni magamban a villanyt abban az írószobában, amiben alkotok belül. Úgy túlpörögtem, hogy már fizikai tünetek jelentkeztek, és elég kellemetlen volt. Tudatosan kellett időt szánnom arra, hogy leállítsak magamban kreatív folyamatokat, megnyugodjak, félretegyem a saját elvárásaimat, és alkalmas legyek a pihenésre. A pihenés nem mindig feltöltődés egy írónál. Ez zavart össze engem. Ha feltöltődöm, inspirációt szerzek, akkor azonnal alkotnom kell. Ha pihenek, akkor csak pihenek, és kizárólag olyasmivel foglalkozom, aminek semmi köze nincs a kötelezettségeimhez. A zavaró tényezők kizárása is néha nagyon nehéz, miközben a barátaink vagy a család kívülről csak azt látják, hogy elvagyunk magunkban, de valójában nagyon is felpöröghetünk. Kezeljük a helyén a dolgokat és néha pihenjünk is. A legokosabb ezen a téren is arany középutat találni és nem sajnálni magunktól azt az időt sem, amit kifejezetten pihenéssel töltünk. Előfordulhat, hogy írói blokkot okozunk hát magunknak egyfelől valaminek a halogatásával, vagy azzal, hogy túlpörgünk és szétesik a fókusza a saját alkotó énünknek, mert túlterheljük magunkat.

Az írói blokkokról is érdemes még más cikkeket elolvasni, de ezzel kapcsolatban csak annyit tennék hozzá, hogy ebben a legtöbbet az egészséges önképed segíthet. A megfejtés mindig egyedi és benned van. Nem mindig írástechnikai hiányosság miatt blokkolsz le. A félelmeid felismerése, a külső tényezők meglátása fontos. Teremts magadnak megfelelő körülményeket, de azt is vedd észre, ha kimerültél és pihenned kell, vagy ha fel kell töltődnöd inspirációkkal. Ha ezeket nagy vonalakban érzed, és meg tudod határozni a probléma gyökerét, akkor meg tudod szüntetni az írói blokk okát. Három nagy csoportban szoktam megvizsgálni magam, ha írói blokk áll elő. A blokk oka lehet írástechnikai probléma (ez megdolgozható), személyes probléma (ez megoldható), vagy kimerültség (ez kipihenhető). Mindig van megoldás, és nem könnyű rájönni, melyikkel van dolgunk, de érdemes foglalkozni vele.

Szükség van a munkánkhoz egy kis magányra, amit néha nem könnyű biztosítani. Én magam nem tudok nyüzsgő emberek közt vagy zajban alkotni, akkor sem, ha esetleg valami nagyon eltereli a figyelmem az írásról. Higgadt fejjel, nyugodt közegben tudok írni. Van, akinek ez nem kell. Én tudom, hogy így működöm, és ezeket a körülményeket teremtem meg magamnak az íráshoz. Te is tudd meg magadról, neked mi a leghatásosabb.  Összefüggő két három óra kell, és valami nyugalmas állapotot is magamra venni, hogy ne ugráljak fel ötpercenként valamiért. Ez a seggen ülés képessége, fizikailag is megterhelő egyébként, de picit bele kell rakni a nyugit. Van, aki erre képtelen, csak mondom.

Aztán van egy elmélyülési folyamat, hogy megtaláljuk az utat befelé (az alkotó énünkhöz), és a legjobb módot az elvégzendő munkához. Ha tele a fejünk más gondokkal, úgy nehéz lesz, és írói blokkot okozhat.

A belső magány hatalmas erő bennünk, és ezen a ponton elsősorban emberekként mindannyian egyformák vagyunk, itt tudunk és szeretnénk is kapcsolódni egymáshoz olyan irodalmi műveken keresztül, amit sokan olvasnak. Maga a művészet is erről szól, erről az intellektuális, valójában több szinten működő szellemi összekapcsolódásról, ami egyedi és ugyanakkor lehet tömeges, az ízléshatárainkon belül pedig aktív és folyamatos. Másfelől intim. Ha egy író kiad a kezéből egy regényt, intim kapcsolódásba fog kerülni az olvasóival, akik a szereplőkön keresztül egy belső élményt kapnak. Az író ennek nincs tudatában, legalábbis amikor olvassák, de az olvasó igen, és olyan élményt igényel, ami az „íróban elmerülés” esetén komolyan veszi őt, mint olvasót, és épít rajta, ad neki valamit. Ebbe a szent folyamatba nem fér bele a félrebeszélés, kioktatás, lenézés, ítélkezés és a banális tévedések. A könyvkiadásban ennek a katartikus élménynek, valamint a körülötte adott minőségi attitűdöknek (borító, tipográfia, marketing stb.) a színvonala nem lehet alacsony, különben egy komolyabb olvasó a sarokba vágja a könyvet (rossz szöveget), és többé a kiadó vagy az író tájékára se megy, legyen akármilyen marketingje. Mellesleg a minőség és magas színvonal a marketing része is, a könyv, mint termék a folyamat középpontjában áll. Mert minden kiadó törekszik színvonalasan előállítani a termékét, avagy a könyvet és egy picit az írói brandet is, hogy az ember szívesen költse el náluk a pénzét. A könyvkiadás nemcsak kulturmisszió, hanem kőkemény üzlet is, verseny az olvasókért.

A szellemi táplálékunk hasonlít egymásra, amit merítünk belőle, az épít vagy roncsol, és ez nagyon fontos felelőssége az írónak. Nem mindegy, hogy egy alkotásban mi az, amit belül felépít, és mi az, amit odabent lebont. Ha nem nyújt semmit, az író az időnket rabolta el, amiben egy jó könyvet is olvashattunk volna a pénzünkért. Nincs idő rossz könyvekre. Ennek tudatában lenni íróként nagyon hasznos lehet a jövőben is. Tudd, mit írsz. Ha tudod, mit írsz, akkor pedig az írói blokkokkal is könnyebben elbánsz, mert olyasmit írj, amiben menet közben nem veszíted el a hitedet. Az írói magány ugyanis örök.

A dramaturgiai látásmód

Amit meg kellene látnod az olvasmányaidban, a dramaturgiai rétegek és a dramatizálás. Az alkotás legkreatívabb része, és nehéz benne megkapaszkodni, hogy legyenek támpontok. Elmondok pár gondolatot abban a reményben, hogy segíthet, aztán megnézzük a szöveg szerkezetét is. Az alábbiak taglalása ismét a tudatos olvasás módszertanához tartozik.

A dramaturgia egy alapszerkezet, ami segítség és nem korlátozó keret. Bármekkora történetet bele lehet tenni. Mivel általában folyamatokban gondolkodom, mindenben a fejlődést, változást, mozgást látom, így a dramaturgiát ezekkel szoktam felépíteni. Ilyen elem a karakter, aki jön valahonnan, tart valahová. Ilyen a cselekményszál, jön valahonnan, tart valahová. Egy kapcsolat élete, ami jön valahonnan, tart valahová.

Minden dramaturgiai réteg egyik jellemzője az, hogy indul valahonnan és tart valahová a történetben, de ugyanakkor önmagukban is megvizsgálhatók. Ilyen lehet egy barátság, egy identitás kialakulása (felnövés), egy életszakasz, bármi, ami velősen a történetben van és ábrázoljuk is.

A dramatizálás képessége az, amikor ezeket a cselekmény vagy jelenségszálakat megfelelően tudjuk ábrázolni a történéseken keresztül a jelenetekben. A dramatizálás maga a jelenetalkotás képessége. Ahhoz, hogy tartalmat tegyél egy jelenetbe, tudnod kell, mik a jelenet belső folyamatai. Nem baj, ha ösztönösen csinálod, megírod, aztán visszaolvasva elemzed át magadnak. Olyankor felteheted magadnak a kérdést, hogy mindent beletettél-e, amit lehetett, és ami kell. Ezt a képességet tudatos olvasással, a jeleneteidbe belelátást a tudatos szövegelemzésekkel jól tudod fejleszteni.

Ez nagyon általánosnak és ijesztőnek tűnik, de van egy módszer, amivel össze tudod tartani, ez pedig a konfliktusok szemmel tartása. A dramaturgia a karakter, barátság vagy szerelem, egy nagy konfliktus vagy sok kis konfliktus folyamatszálának kibontása mentén épül fel. Ezeket a cselekményszálakat jelenetekre darabolod és úgy csűröd csavarod, ahogy akarod. Azt kell szemmel tartani, hogy a szavakból felépülő jelenettel fogsz dolgozni, és egy jelenet akkor ér valamit, ha az is jön valahonnan és tart valahová. A jelenet a szereplőkről árul el valamit vagy tovább lendíti a cselekményt. Az a legjobb, ha ez a két cél egyszerre teljesül egy jelenetben. Ha pedig azt akarod, hogy izgalmas is legyen, tegyél bele kisebb konfliktusokat, csepegtess információt és zárd le a jelenetet egy horoggal. Ennek módszerét és sokféleségét kiválóan megfigyelheted a művekben.

Nem kell előre agyalnod, amikor írod a jelenetet. Előbb találd ki, aztán írd meg. Miután megírtad, ráérsz feltenni a kérdéseket önellenőrzés gyanánt, hogy elárul valamit a szereplőről és tart valahová ez a jelenet? Előrébb van vele a cselekmény az egészet figyelembe véve? Egy jelenet a regényen belül egy tyúklépés. Ha igen a válasz, akkor az a jelenet jó lesz, és kell bele.

A szövegegységek szerinti látásmód

Egy regény fejezetekből szokott állni. A fejezetek jelenetekből állnak. A jelenetek bekezdésekből állnak. (Egy bekezdés egy összefüggő rövid gondolatmenet.) A bekezdések mondatokból állnak. A mondatok szavakból állnak. A szavak betűkből állnak. Ezek a szöveg egyre kisebb egységei, ez nem a mélysége, valójában ez a felszín, ettől fogsz kiindulni.

Eleinte a szavakat, elütött betűket, néha a mondatokat javítjuk. Az első hibáink szóismétlések. Később kiterjesztjük a figyelmünket a gubancos mondatokra. Itt lesznek olyan túlírások, amikor a mondat és az utána álló mondat is ugyanaz lesz tartalmilag. Ez a redundancia, vagyis a gondolatismétlés. Ezt a redundanciát képesek vagyunk kiterjeszteni bekezdésekre is, amikor a mondatok hibáinak felismerése már egyre jobban megy. A bekezdések elemzésének szintjén gyakran találkozhatunk cikázó gondolatmenettel, a tartalom zavaros lesz tőle, de ezt is ki kell nőni. Itt már mondatokat helyezünk át a szövegben máshová, hogy a gondolatmenet gördülékenyebb legyen. Később ugyanerre képesek leszünk egész jelenetekkel is, hogy nagyobb összhatást érjünk el egy fejezeten belül. Végül lesz egy komplex rálátásunk a regényre.

Amikor tudatos olvasással fejleszted magad, te is így fogod észlelni a szövegen belüli szerkezetet, és így fogod a saját szövegedben is fellelni a hibákat. Eleinte elég meglátni a hibás szavakat, később a mondatokat, aztán a bekezdést, a jelenetet, végül a fejezetet. Ne feledd, az írás nagy részben annak is a megtanulása, hogy ki tudd javítani a saját szövegedet. Ezzel ne kapkodj, csak fokozatosan merülj el benne, és ha ezeket a lépcsőket tudatosan is követed, sokat fog segíteni az idegen szövegek elemzésében, vagy a sajátod javításában, később pedig már a szövegalkotásnál, azelőtt, hogy leírnád.

A legkisebb egységek tehát a szavak. Olvass sokat tudatosan, hogy minél több szó legyen a birtokodban és aktív szókinccsé váljon, mert minél nagyobb ez az eszköztárad, annál pontosabban tudod majd kifejezni magad és annál jobb szöveget tudsz majd írni. Az elmúlt leckék alapján is beláthatod, hogy elsőként erre lesz a legnagyobb szükséged.

A gyatra szókincs is okozhat írói blokkot, ahogy a felkészületlenség, a fel nem ismert szakadékaink, a félelmek is bénultságot okoznak, vagy ha mindent azonnal akarsz és egyszerre. Inkább fókuszálj és haladj lépésről lépésre. Az álmod azt követeli tőled, hogy állj bele a kihívásokba és találd meg a fejlődési utadat, növekedj fel a megvalósításhoz, de jó lesz fokozatosan, egyszerre egy dologgal/hibatípussal törődj.