Barion Pixel BRONZ 2 – 1. LECKE: ÖTLETEK, PARADIGMÁK | Kreatív írás online oktatás

Az ötlet

Kezdő íróként az egyik legfontosabb alapanyagunk, amivel dolgozni fogunk, azok az ötleteink. Az ötletek azonban nem olyasmik, aminek eleinte hisszük.  Sokszor gondoljuk, mennyire kiváló és nem akarunk rajta változtatni. Csakhogy az ötleteket bevetés előtt komoly kritikai szempontoknak kell alávetnünk. Másfelől érdemes rájuk úgy tekinteni, ami megváltoztatható, módosítható, fejleszthető. Nincsenek bebetonozva, önmagukban is képesek fejlődni.

Mielőtt azt hinnénk, hogy feltaláltuk a spanyolviaszt, érdemes a lelkesedést lecsitítani és tudni, hogy az nemigen szokott megesni senkivel. Általában akkor hiszünk egy ötletet nagyon nagy újításnak, ha nem vagyunk elég tájékozottak. Az első lépés tehát abban, hogy az ötleteinket íróhoz méltó módon kezeljük, az, hogy tájékozódunk a témában, kifejezetten az ötletünket keresve mások műveiben.

Másrészt érdemes azt is átgondolni, hogy az ötletünk honnan eredhet? Milyen alapokon nyugszik?

A kultúrtörténeti beágyazottságunkat tekintve mi magunk Magyarországon a keresztény kultúrkörhöz tartozunk. Ehhez nem kell vallásosnak lenni, és semmi köze nincs az Istenhithez. Maga a társadalmi beágyazottságunk, berendezkedésünk, intézményeink, gondolkodásmódunk rétegződései azok, amiket ez szinte láthatatlanul meghatároz és akkor is érvényes, ha nem látunk bele tudatosan. No, de mit jelent ez íróként a gyakorlatban? A legalapvetőbb értékeket. A kultúrkörök értékeket képviselnek, erkölcsi és gondolkodásbeli sémákat határoznak meg, amiben egy adott társadalom természetes módon létezik. Vagyis íróként tudnunk kell, mi magunk honnan indulunk ki. Hiszen ez alapján gondolkodunk a bűnről, a halálról, a házasságról, a barátságról, a gyermekek neveléséről és így tovább. De meghatározza még az ünnepeinket is, a temetési szertartásokat, és minden mást. Ezek olyan alapvető értékek, amik be vannak ivódva a gondolkodásunkba. Érdemes ezen elgondolkodni, amikor kitalálunk egy történetet, vagy ha vissza akarunk menni a múltba. A történelmi korok beágyazottsága még a keresztény kultúrkörön belül is másmilyen volt a 10. században, mint akár most.

Ide érkeznek be számunkra olyan információk, amiket mi magunk írókként feldolgozunk magunkban és innen, ebből a kreativitásra is felhasznált ismeretanyagból táplálkoznak a kreatív erők, innen merítenek, és innen jönnek az ötleteink.

Az ötleteknek nincs sémája, bármilyenek lehetnek, kicsik, nagyok, a méretüket tekintve tök jó, ha sokféle méretű és sokféle tartalmú ötletek sorakoznak. Értem ez alatt, hogy van ötleted arra, hogyan fogsz bemutatni egy karaktert vagy egy várost, de van ötleted cselekményre, konfliktusra, érzelmi drámákra, egy egész világot találtál ki a növényektől kezdve a varázslatok belső logikájára, társadalmi berendezkedésekre és így tovább. Szóval az ötletek milliófélék és milliófajták lehetnek. Érdemes is szelektálni őket. Például külön szedni a világ felépítéséhez szükséges ötleteidet a karakterek felépítéséhez használatosaktól vagy amilyen módon szeretnél cselekvéseket összeszőni. Ha vannak ilyen kulcsötleteid, érdemes lejegyezni őket. Minden ötlet jól jöhet később akkor is, ha éppen az aktuális munkádban nem tudod felhasználni őket. Ez ugyanis az az alapanyag, amiből majd regényt fogsz gyúrni, és ha írónak készülsz, bizony lesz időszak, amikor jól jöhet, hogy csak elő kell venned egy régebbi ötletet, hogy tovább dolgozz rajta és felhasználd.

Érdemes az ötleteket kategorizálni, és felülvizsgálni. Ezek a kategóriák abban segítenek, hogy később könnyebben megtaláljuk őket vagy könnyebb legyen eldönteni, mit kezdjünk velük. A gyakorlatban ez azonban úgy néz ki, hogy átgyömöszöljük őket egy kritikai szűrőn. Ilyenkor az ötlet még friss és egyáltalán nem ragaszkodunk hozzá, nem építettünk rá semmit, nincs vele nagyon erős kötődésünk. Ezért sokkal könnyebb kidobni is, ha arra van szükség, mert nem felel meg a feltételeinknek. De milyen feltételeknek kell megfelelnie?

Ha van egy ötletünk, érdemes elgondolkodni rajta, milyen volumenű, a kis ötleteket elraktározhatjuk, vagy írhatunk belőle novellát, a nagyobbakról azonban érdemes átgondolni, mielőtt ráépítenénk egy egész regényt, hogy valóban kellően eredeti-e. Merthogy az ötletek gyakran ránk ragadnak, és úgy jönnek elő, mintha a miénk lenne, de valójában már rég kitalálták előttünk. Olyan ez, mintha újra meg akarnánk írni a Gyűrűk urát, holott nem is tudatos bennünk, hogy egy régi történet bukkant fel bennünk, amit korábban valaki más már megírt. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne nekünk saját hobbitunk vagy tündénk, de ez kötődik valahová és sok helyen nem fogadják el. Bármilyen eredeti is a mi tündénk, nincs lehetőség egy másik világra írt anyaggal így pályázni. Ezek az anyagok inkább fanficeknek számítanak, és ezeket aszerint kell kezelni. Írhatsz történetet Középföldére, de nem adhatod elő, hogy az a saját világod. Ezt beláthatjuk. Az ötletek kezelése és az eredetiség korrekt felülvizsgálata mindig az író dolga és nincs baj azzal, ha mások világára írsz, de akkor azzal is képben kell lenni. Lásd: Merengő – ott rengeteg fanficet találtok, egészen jókat.

De mikor eredeti egy ötlet? Hiszen olyan nehéz ezt így megállapítani. Hát, utána kell járni. Az sem mindegy, milyen alapokon nyugszik, és mit akarsz elmondani vele. Az alapötletek lényege egy olyan eredeti kombináció, amilyen még nem nagyon volt, és amivel új dolgokat tudsz elmondani. Ettől még szólhat vámpírokról. Vagy amiről akarod.

Az ötletek mindig csírájukban érkeznek meg hozzánk, mi növesztjük őket nagyobbakra. Érdemes olyan ötletekkel dolgozni, amikben több a potenciál valamilyen eredeti végkimenetelre vagy olyan lehetőségeket kínál, ami nem szokványos. De nem kell erőltetni az eredetieskedést.  Tudni fogod, miből írj meg egy novellát és mit növessz fel egészen epikussá, ha olykor felülvizsgálod az eredetiség szempontjából. A kisebb ötletekből remek novellákat írhatsz, a komolyabb, bonyolultabb ötletek általában regényekké duzzadnak. Engedd meg ezt nekik és légy szigorú is velük. Olykor érdemes eldobni valamit, amihez korábban nagyon ragaszkodtunk, máskor érdemes megtartani azt, amit el akartunk dobni. Ezek mind személyes írói döntések és ezeket neked kell meghoznod az ötleteidre vonatkozóan. Ami azonban fontos, hogy az ötleteknek az író munkáját és a történetet kell szolgálnia.

A szövegek elmélyítését nagyban elősegíti, ha az apró ötletek alaposan be vannak ágyazva és lesz köztük majd egy kettő, ami később nagyobb jelentőséget kap. Ez a rész az információadagoláshoz tartozik, de érdemes az ötletek szintjén ezt fejben tartani. Az olvasó ugyanis mindent megjegyez tudat alatt, és ha bemutatsz valamit egyszer, azt meg fogja jegyezni. Amit közölsz háromszor, azt elfelejti. De erről később a dramatizálásnál bővebben beszélünk majd. A lényeg, hogy legyenek ötleteid és játssz velük!

Az ötleteink egyediek és megismételhetetlenek abból a szempontból, hogy írókként mindannyian máshogyan írnánk meg egy történetet, aminek mondjuk ugyanaz a cselekménye. Gondolj csak bele, hiába ugyanazok a cselekmények, ha tíz író írná ugyanazt, akkor is tíz különböző írás születne. Ettől még az olvasó a cselekményekben is igényli a különböző típusú felépítettségeket, de ezzel remélem sikerült érzékeltetni, miért nem baj, ha egyes sablonosnak látszó ötleteidet nem dobod el.

Sablonos ötletek, avagy a lerágott csont szindróma. Lesznek sablonos elképzeléseid és sablonos jeleneteid, mondataid. Ez nem baj. Egy nap fel fogod ismerni őket és megkívánod, hogy legyenek ennél jobbak. Amikor felismered ezeket a sablonosságokat, csavarhatsz rajtuk, hogy ne legyenek ilyen unalmasak. Erre is vannak eszközök, amiről később szó lesz a horgok, csavarok témájánál, de a cselekményvezetésnél is. Ezeken a pontokon tudsz majd változtatni rajta további jó ötletekkel.

Egyszóval az ötletek folyamatosan kellenek. A legjobb ötleteket onnan ismered fel, hogy inspirálnak és tovább lendítenek a munkádban. Beilleszkednek a történetedbe. És feldobják, élőbbé, igazibbá válnak tőle a szereplők és a cselekmények egyre hihetőbbek lesznek.

A sablonosságon túl nem jó, ha túlcsavarod a dolgokat. Sok kezdő író az érthetőség rovására tekergeti az ötleteit és villogtatja a kreativitását, de az írás nem az íróról szól. Az írás lényege nem a személyes villongás, hanem a mesélés. A mesélésben pedig fontos, hogy élvezetesen és közérthetően, minél egyszerűbben mesélj. A csűrcsavart az olvasó nem fogja érteni és felesleges magamutogatás. Ez az ötletek beépítésénél is érvényes aranyszabály, amit ugyan meg lehet szegni, csak nem érdemes. Az legyen odaírva, ami kell az olvasónak, hogy megértsen. Lenyűgöző attól leszel, ahogyan megértenek és felépíted a történetet, nem attól, ha szavak szintjén brillírozni akarsz. Az olvasóban építkezz, ne a papíron.

Ötlet beágyazása: az, ha az ötlet jön valahonnan és tart valahová, szervessé teszed a történetben, így már be is ágyaztad. Ha kilóg egy ötlet, akkor nem építetted be vagy nem való oda.

Az ötletek elevenek, rugalmasak, mint az élőlények. Tekints rájuk így és hagyd élni őket

Toposz- paradigma

Eredeti-e, ha vámpírokról akarsz írni? Miért ne? Minden csak rajtad múlik.

De érdemes tudni, hogy a vámpír, mint irodalmi alak, egy gigantikus toposz. A toposzoknak önálló irodalomtörténeti előélete és kultúrája van. Érdemes ezzel tisztában lenned, mielőtt a vámpír alakját használni szeretnéd. Önmagában a vámpír tehát nem ötlet. Az ötleteiddel azonban építhetsz eredeti vámpírt. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a paradigmatikus jegyeket nem veheted el tőle, különben átléped a kereteit. No, de nézzük meg ez mit is jelent?

A paradigma egy szerkezet, egy bizonyos gyűjtőfogalomhoz tartozó tartalmi vagy funkcionális meghatározottság.

Például paradigma az a fogalom, hogy asztal. De mi az asztal? Az asztalnak általában négy lába és egy fedőlapja van. Ettől asztal. Nincs rajta semmi különös, kivéve, hogy ezen kívül lehet bármilyen, kerek, szögletes, kicsi, nagy, alacsony, magas, bármilyen. Olyan is van, ami magának az asztal fogalmának paradigmáját feszegeti, például háromlábú, de ettől még asztal. Vagy nincs lába egyáltalán, mert egy üveglap alatt egy szobor az, ami a lábakat helyettesíti és megtartja a fedőlapot. A lényeg, hogy itt már a funkcionalitás az, amiben az asztal keretein belül marad. A határok feszegetése így történik, hogy tisztában vagyunk a paradigma természetes és funkcionális meghatározottságával, mielőtt a határait feszegetni kezdjük. A regény is egy paradigma. Van természetes és funkcionális meghatározottsága, amit ha átlépünk, kiesünk a regény paradigmájából. Ugyanez a forgatókönyv, a dramaturgia vagy a karakter fogalma. Ezek mind paradigmák, amik a szerkezetüktől és funkciójuktól azok, amik, ezért, ha dolgozni szeretnénk velük, akkor szükségünk van a paradigmaként elénk vetülő fogalomra, hogy tudjuk, miről beszélünk és tudjuk, hol, hogyan ragadhatjuk meg, hogy megtöltsük a saját egyediségünkkel.

A toposzok tág fogalmak, de nézzük meg közelebbről a vámpírt és figyeljük meg, hogy mi a vámpír toposzának alapvető paradigmája? A toposzhoz tartoznak bizonyos tulajdonságok. A vámpír nem szereti a fényt. Minden esetben igaz? Nem. Vannak fényben járó vámpírok, így az állítás nem állja meg a helyét. A vámpírok halhatatlanok. Minden esetben igaz? Nem teljesen. Minden vámpír gonosz. Nem igaz. Minden vámpír szép. Nem igaz. A vámpírok vért isznak, ha lehet embervért. Igaz? Igaz. A vámpír paradigmájának alapja tehát elsősorban a vérivás, lehetőleg emberi vérrel. Ez lesz a paradigma alapja. Vagyis ha a vámpírtól elveszed a vérszomjat, többé nem vámpír lesz, hanem valami más. A toposz köré sok egyéb tulajdonság épülhet, de a lényeg, a vérivás, ami vámpírrá teszi a vámpírt, miközben a többi tipikus vámpírtulajdonság már nem a paradigma, hanem a toposz része. Minden máson variálhatsz és tehetsz bele téteket, árat szabhatsz, de a vérivás kell, különben kilépsz a vámpír paradigmájából és az már nem vámpírról fog szólni. Ráadásul a vérszomj a vámpírok gonoszságának az alapja, azzal is kezdeni kell valamit, ha nem gonosz vámpírt alkotsz. Tudom, hogy ez nem egyszerű, de ha karaktereket fogsz építeni, szükséged lesz az alakjaid elsődleges paradigmájára, hogy ne újíts rajta olyan pontokon, ahol kilépsz a paradigma kereteiből, mert az azt az érzetet kelti, hogy nem tudod, mit csinálsz. Minden mást megtehetsz.

Ha ismered a paradigmát, akkor tudod, mely pontokon tudsz behozni eredeti ötleteket egy figura megalkotásához.

A KIKE hányados

Van egy úgynevezett KIKE hányados, amiről szeretnék elmondani pár dolgot már az ötletelés fázisában.

Ez egy olyan szemléletmódot tartalmazó mutató (nem hányados amúgy, matematikailag nem lehet megragadni, csak utal egy arányosságra), ami OSC (Orson Scott Card) találmánya. Ha jól akarnám megfogalmazni, egy valamiféle hangsúlyosságot takar a KÉSZ kéziratban.

Mik ezek a hangsúlyok, mi értelme van és miért fontos tudni erről már az ötletelés fázisában, ha majd csak akkor lesz jelentősége, ha a kézirat elkészült?

Nos, OSC szerint (vagyis nem szentírásként értelmezendő) minden regénynek vannak olyan hangsúlyai, ami négy különböző típusra tudja felosztani a műveket. Négy olyan elem viheti el a hangsúlyt, ami a történetre nézve meghatározó, ez a négy centrikusság pedig a következő:

– információközpontú

Ilyenek elsősorban a krimik, nyomozós és információk köré épülő történetek. Itt a történetet elsősorban az új információk és az abban lévő csavarok-fordulatok fogják mozgatni.

– világépítéses történetek

Ezekben a világ önmagában is rejtély és erősen ábrázolja a szerző, maga a konfliktus és annak megoldása is származhat a világ felépítéséből. Fantasyk, sci-fik jellemzője lehet.

– cselekményközpontú történetek

Akciódús, pörgő sztorik, amiben a cselekmények és a mögöttük rejlő érzelmek is motiválják a szereplőket, de nem maguk a karakterek azok, akikben a fordulat megjelenik a végén, hanem egy váratlan cselekmény. Ezt én nem annyira különíteném el a karakterközpontúaktól, de végül is vannak akciódús sztorik, amiben a szereplő majdnem mellékes, a lényeg a küzdelem és a tettek.

– karakterközpontú történetek

Ezekben a karakterek nagyon erősen vannak ábrázolva, és bennük rejlik a fordulat. Vagyis van egy karakter, aki meghatározó lesz abban, hogy a végkifejlet olyan legyen, amilyen.

Ez a négyféle hangsúlyosság nem jelenti azt, hogy a többiek hanyagolhatók, szerintem inkább azt mutatja meg, melyek azok a területek az írástechnikán belül, amikkel alaposan meg kell dolgozni, mert más művekben remekül ki vannak dolgozva és nem tehetjük meg, hogy rosszul bánjunk az információkkal, a karakterekkel, a cselekménnyel, vagy a világgal. Erre a négy elemre hatalmas szükség van egy regényben, és az írástechnika összes egyéb részterülete be fog ide kapcsolódni.

Ha tehát vannak ötleteid, szempontként használhatod a KIKE hányadost ahhoz, hogy ezeket az ötleteket egy történeten belül szelektáld.

Vannak írók, akik remek világokat tudnak felépíteni, vagy remek karaktereket, kitűnő konfliktusokat tudnak bonyolítani, míg mások az információkkal vagy egy komplett világgal tudnak játszani jobban. Attól függően, hogy a sajátos írói identitásunk merre hajlik jobban, vagy milyen típusú történetet akarunk egyáltalán megírni, annak megfelelően kell az ötleteinket is felhasználni. Mert mindig lesz valami, ami hangsúlyosabban kell, de ezt már maga a történet és az abba kívánkozó hangsúlyok határozzák meg még az író számára is. A lényeg, hogy az írói véna és a történet össze fognak hangolódni és a regény egy bizonyos mértékben tud alkalmazkodni az alkotó képességeihez. Az írónak pedig ugyanezt érdemes megtennie a saját regényéért.

A fentiekhez annyit, hogy ha nem tudod eldönteni, hogy a te történeted melyik felé orientálódik, akkor nézz rá a nagy konfliktusra és annak megoldására. Mi az, amin múlik, hogy kiütközzön a végső összecsapás? Mitől jön létre a szükségszerű megütközés? Így már nem is annyira nehéz, igaz?

Dolgozz okosan az ötleteiddel és valósítsd meg az álmaidat! Jó munkát!