Bármilyen furcsa, az ember, ha író akar lenni, és megdolgozik érte alaposan, egy nap talán készen lesz. De egy dolog megjelenésre késznek lenni, és más dolog, ami utána jön.
Mindig van fejlődési irány, amerre haladni lehet. Ráadásul egy ember nem fog bejárni minden írói utat, csak a sajátját és nem mindenkiét. Nem is szükséges, hiszen mindannyian különbözünk.
A saját út bejárását és az írói lét szabadságát a kezdő írók gyakran értelmezik olyan szabadságnak, amiben önkényesen lubickolhatnak, de ez nem az a szabadság. Az, hogy azt csinálsz, amit akarsz, szakmai keretek nélkül káoszhoz és szenvedéshez vezet a túloldalon, az olvasóban. És visszaüt. A szakmai és morális keretek pedig inkább támpontok, mint korlátozások. Sajnos az írói szabadság értelmezése gyakran itt megbicsaklik, és újra kell fogalmazni magunknak az írói szabadság fogalmát az írói fejlődésünk során. Mert még azok a kezdők is, akik akármilyen úton bárhol állnak is a fejlődésben, valójában az olvasóikhoz szeretnének eljutni. Olvasókat szeretnének, átadni nekik valamit, ami feszít belül. De ez még a kezdetek kezdetén lehet fájdalmas, kissé önámításos, és egy kicsit önközpontú vagy önkényes. Ami az író kielégülését szolgálja, nem biztos, hogy az olvasóét is. De ez természetesen soha nem arról szól, hogy bárki rosszat akarna. Egy kezdő író nem akar rosszat, de még nem tudja, hogyan nőjön fel az írói feladataihoz, ezért megfeledkezik arról, hogy ne kínozza az olvasóját.
Mindenkinek kell egy nagybetűs Olvasó. Neked is. Képzeld el őt és dolgozz neki. Ne sok embert képzelj el, hanem egyet. De ne feledd, ő nem elégszik meg akármivel, és a te írói érzéseid nem hatják meg, míg a jó szöveg annál inkább. Ha ezt az Olvasót alaposan megismered és tudsz vele együtt dolgozni, segíteni fog az írói igényességed kialakításában. Ha csak homályos arcként vagy tömegként van előtted, akiről semmit sem tudsz, hajlamos lehetsz arra, hogy hülyének nézd, és a saját céljaid is széteshetnek, mert mindenkinek nem lehet írni, csak egynek. Amikor valaki olvassa majd a szövegedet, az nem egy homályos kollektíva lesz, hanem egyetlen ember. A célod nem egy homályos megfelelési kényszer, hanem egy jó mű az ő számára. Az egyetlen olvasó számára, aki megveszi majd a könyvedet és egy tea mellett elolvassa. Lásd meg ezt az intim kapcsolatot és kezdd el megtisztelni a legjobb teljesítményeddel.
Van bennünk egy képesség, a beleérzés képessége, ami ilyenkor hasznos lehet és segíthet kitűzni a célt, hogy ki a mi nagybetűs Olvasónk, milyen céllal írunk neki. Azt akarod, hogy sírjon, vagy nevessen? Hass rá a szövegeden keresztül és nyűgözd le őt. Engedd meg magadnak ezt a szemléletet, és ne elégedj meg a magad belső, írói véleményével, legyen benned egy szigorú olvasó, aki segít neked sorvezetőként az úton maradni, és vezetni benned az írót a helyes irányban a legjobb szövegedhez.
Az úton levés sosem lesz befejezett, amíg élünk.
Amíg élünk, addig változunk. Amíg változunk, addig változtatunk. Amíg változtatunk, addig alkotunk. Amíg alkotunk, addig képesek vagyunk teremteni. A teremtés pedig nagy kihívás.
Miért?
A teremtés ambivalens. Az írói szabadság szemben áll az olvasó számára előállítható élménnyel. Megütköznek, ellentmondanak egymásnak akár, máskor flottul megy. A teremtés a fekete és a fehér közötti színskálán zajlik, ettől is egyedi lesz. Hogy mikor melyik döntést hozza meg az író a sok egymásnak ellentmondó instrukcióból, hogy neki mi segít jobbat írni, fejlődni, élményt teremteni, az a kezdetektől a saját írói döntése. Mert játssz és írj felszabadultan, tele szenvedéllyel, aztán ne felejtsd el, az Olvasóra hatsz majd vele, ez utóbbira gyakran legyintenek a kezdők és alábecsülik az erejét vagy ismeretlen faktorba tévednek itt. Belül és kívül is leszel a történeten, de ami bizonyos, hogy a saját döntéseidet neked kell meghoznod, aszerint, amilyen célt szeretnél érni. Ha egy jó kéziratot akarsz, akkor írj egy jó kéziratot és ne olyat, ami csak hellyel közzel sikerült.
Tudd hát, hogy kinek írsz és mit. Ebben a nagybetűs, képzeletbeli Olvasód sokat segíthet, hallgasd meg, ha szólna hozzád. Belül.