Barion Pixel ALAPOZÓ KURZUS LEENDŐ ÍRÓKNAK - Ilion Íróklub pusztaiandrea.hu

ALAPOZÓ KURZUS KEZDŐ ÍRÓKNAK

Szeretnél írni, de nem tudod, hol kezdj bele?

Lehet, hogy tele vagy ötletekkel, de amikor nekiülnél, hirtelen nem tudod, hogyan épüljön fel a történeted. Talán azt sem látod tisztán, hogy milyen írói készségek léteznek, és hogyan lehet őket tudatosan fejleszteni. Lehet, hogy az írástechnikai alapok ködösek, a publikálás pedig egy távoli, elérhetetlen célnak tűnik.

De az írás nem csak technika – önismeret is. Milyen témák mozgatnak meg igazán? Milyen történeteket akarsz mesélni? Hogyan találhatod meg a saját stílusodat? Egy kezdő író számára nemcsak az a kérdés, hogyan kell jól írni, hanem az is, hogyan értheti meg önmagát íróként.

Hogyan érdemes tanulni, hogy ne vessz el az információk tengerében? Hogyan építhetsz már az első lépésektől tudatos írói utat, ha a hagyományos kiadás a célod?

Az írás olyan, mint egy építmény: ha az alapok hiányoznak, előbb-utóbb meginog, bármennyire is szépen próbálod felépíteni. Sokan azért akadnak el később az írói útjukon, mert rögtön a legnehezebb témákba vágnak bele anélkül, hogy megszilárdítanák a szükséges alapismereteket.

Az írástechnika, a történetépítés és az írói gondolkodásmód egymásra épülő elemek, és ha az alapok nincsenek a helyükön, akkor mindig lesz egy pont, ahol megrekedsz – és amíg ezt nem pótolod, nem tudsz igazán továbbhaladni.

Ezért fontos, hogy mindig a saját szintedhez mérten fejlődj, lépésről lépésre haladj, és először biztos talajt teremts magad alatt. Az alapos tanulás nem hátráltat – épp ellenkezőleg, megkímél a későbbi zsákutcáktól, és biztosítja, hogy az írói fejlődésed tartós és magabiztos legyen.

TEMATIKA

#1 MODUL – ÍRÓI IDENTITÁS ÉS GONDOLKODÁSMÓD

Alapok és kreatív íráskészségek fejlesztése – szemléletmód

  1. lecke: Bevezetés az írásba – Miért írunk? Tudatosság, ösztönösség?
  2. lecke: Írási szokások és időgazdálkodás
  3. lecke: Ihlet és kreatív gondolkodás, felkészülés
  4. lecke: Az ötlet kidolgozása, írástechnikai alapok
  5. lecke: Karakterek teremtése és fejlesztése, alapismeretek
  6. lecke: Dialógusok (párbeszédek) írása, technikai és tartalmi alapismeretek
  7. lecke: Nézőpont és elbeszélő stílusok, narrációk és nézőpont alapismeretek
  8. lecke: Leírások és részletek – Hogyan ábrázoljuk a világot és miért?
  9. lecke: Az írás ritmusa és tempója, a szöveggel kapcsolatos gondok
  10. lecke: Írási gyakorlatok és feladatok – feladat: novella tervezése

#2 MODUL – ÍRÁSTECHNIKA ÉS MOTIVÁCIÓ

Szerkezet és történetmesélés – írástechnika

  1. lecke: Történetépítés – Az alapstruktúra és dramaturgiai alapok
  2. lecke: Bevezetés, konfliktus és feloldás – egyensúly alapismeretek
  3. lecke: A cselekmény íve és feszültségkeltés – tétek emelése
  4. lecke: Alkotói ív és alapszituációk – cselekmény és érzelem íve
  5. lecke: Plot és subplot – Fő és mellékszálak kezelése
  6. lecke: Időkezelés a történetben – Flashback, előrevetítés
  7. lecke: Fordulatok és csattanók, alapismeretek
  8. lecke: Műfajok és stílusok, zsánerekről mit érdemes tudni
  9. lecke: Világépítés – Helyszínek és környezet megteremtése a jelenetben
  10. lecke: Gyakorlati példák és elemzések – dramatizálási alapismeretek

#3 MODUL – KÉSZÜLJ FEL AZ ÍRÓSÁGRA!

Az írás finomhangolása és publikálási lehetőségek

  1. lecke: Az első publikálás elérése
  2. lecke: Szerkesztés és átírás folyamatai
  3. lecke: Stílus és hangnem, egyedi jellegekről érdemes tudni
  4. lecke: Szövegek csiszolása – Helyesírás és nyelvtan, mondatszintű alkotás
  5. lecke: Visszajelzés fogadása és alkalmazása, kritika és kudarckezelés
  6. lecke: Az írói blokk legyőzése – alapismeretek
  7. lecke: Hogyan találjunk saját hangunkra és helyünkre?
  8. lecke: Kéziratok előkészítése és bemutatása, formai követelmények
  9. lecke: Publikációs lehetőségek – Kiadók, magánkiadás, online platformok
  10. lecke: Írói közösségek és továbbfejlődési lehetőségek – bétázási tippek

 

Miért érdemes belevágnod?

Biztos alapot ad az írói fejlődéshez.


Sokan azonnal belevágnak az írásba nyakló nélkül, de hamar elakadnak, mert nem ismerik azokat az alapokat és összefüggéseket, amelyek nélkül nem lehet örömmel fejlődni. Ez a kurzus lépésről lépésre mutatja meg, hogyan épül fel egy írói gondolkodásmód, egy jól strukturált történet, és hogyan fejlődhetsz tudatosan.

Rendszert ad az írói készségek fejlesztéséhez.


Nem kell többé ötletszerűen keresgélned, hogy milyen írástechnikai témákat tanulj. A kurzus 30 napos, tematikusan felépített rendszere végigvezet az alapoktól a publikálás előkészítéséig, hogy biztosan ne maradjon ki semmi, amire szükséged van a stabil írói fejlődéshez.

Segít a tudatosság és az önismeret fejlesztésében.


Az írás nemcsak technikai kérdés – önismereti út is és ez meglátszik a szövegeiden is. A kurzus során megtanulod, hogyan gondolkodj íróként, hogyan kezeld az írói blokkokat és a visszajelzéseket, és hogyan találd meg a saját írói stílusodat.

Az írás nem csupán egy hobbi – hanem egy fejlődési folyamat.


Ha valóban szeretnél elmélyülni az írásban, nem elég pusztán írni – értened és elemezned is kell a folyamatot. Ez a kurzus nemcsak abban segít, hogy jobb történeteket alkoss, hanem abban is, hogy magabiztosabban építsd az írói utadat és felkészülj az első publikálásra azzal, hogy tudod, milyen folyamatok működnek benned. Ha szeretnél egy átfogó, jól strukturált és támogató rendszert az írói fejlődéshez, ez a kurzus neked szól!

 

Kinek szól ez a kurzus?

Ez a kurzus minden kezdő író számára készült, aki szeretne magabiztosabban írni, érteni az írási folyamatokat önmagában és a szövegében egyaránt, és tudatosan építeni az írói készségeit. Pontosan neked szól, ha…

✅ Nem tudod, hogyan kezdj neki az írásnak, vagy elakadsz útközben – tele vagy ötletekkel, de nem látod, hogyan lesz belőlük jól felépített történet? Ez a kurzus segít megérteni az írás alapjait és rendszert vinni az alkotásba.

✅ Hiányzik az írástechnikai tudásod, és szeretnéd biztos alapokra helyezni az írói fejlődésed – ha eddig ösztönösen írtál, de úgy érzed, hogy egy erősebb szerkezeti és technikai tudás segítene, itt lépésről lépésre megkapod azokat az alapokat, amelyekre a későbbiekben is építhetsz.

✅ Úgy érzed, elveszel a rengeteg információ között, és szeretnél egy világos, tematikusan felépített tanulási folyamatot – az írástechnika, a történetépítés, a karakteralkotás és a publikálás egyaránt része az írói fejlődésnek. Ez a kurzus rendszerezett formában adja át mindazt, amit kezdő íróként tudnod kell.

✅ Szeretnél tudatosabb íróvá válni és kialakítani a saját írói gondolkodásmódodat – az írás nemcsak technikai kérdés, hanem önismereti út is. A kurzus során segítünk abban, hogy megértsd, milyen író vagy, milyen történeteket akarsz mesélni, és hogyan építsd fel a saját stílusodat és hangodat.

✅ A publikálás gondolata foglalkoztat, de nem tudod, milyen lépések vezetnek odáig – ha még nem látod, hogyan működik az írói világ, milyen út vezethet egy hagyományos kiadóhoz, vagy hogyan érdemes az első megjelenésedet előkészíteni, a kurzus ebben is segít.

✅ Rendszeresen írsz, de úgy érzed, valami nagyon hiányzik ahhoz, hogy valóban fejlődj – ha már régóta próbálkozol történetekkel, de elakadsz, vagy nem érzed elég erősnek a szövegeidet, itt megértheted, hol érdemes fejlesztened magad, és milyen írói eszközökkel tudod mélyebbé és erőteljesebbé tenni a történeteidet.

Ha szeretnéd átlátni az írás alapjait, magabiztosabban alkotni, és egy erős tudásbázissal indulni az írói úton, ez a kurzus neked szól!

Milyen írói problémák

esetén ajánlom?

Szeretek írni, de nem tudom, hogyan kezdjek bele tudatosan, milyen az egyáltalán.”
👉 Ha úgy érzed, tele vagy ötletekkel, de hiányzik a rendszer az írásodban, ez a kurzus segít átlátni az írási folyamatokat és a fejlődés lépéseit és fokozatosabban tudatosabbá válsz és rendezettebb lesz a szöveged.

„Elkezdem a történeteimet, de mindig elakadok valahol.”
👉 Az írástechnika nem csupán ihlet kérdése – bizonyos alapok, némi önfegyelem és írástechnikai tudás nélkül könnyű elveszni a részletekben. A kurzus segít abban, hogy megértsd, hogyan épülhet fel benned a profi író hosszú távon és ehhez megadja az alapokat.

„Nem tudom, hogyan fejlesszem az írói készségeimet.”
👉 Ha próbálkozol az írással, de nem látod, milyen lépések vezetnek a fejlődéshez lavírozni fogsz és sodródni, itt viszont tematikusan felépített tananyagot kapsz, amely végigvezet a szükséges alapok megismerésén mindössze egy hónap alatt napi egy tananyagcsomagocska feldolgozásával.

„Kipróbáltam már néhány módszert, de nem tudom, mi az, ami igazán nekem való.”
👉 Az írás nem egyféleképpen működik – a kurzus segít abban, hogy megtaláld a saját utadat és azt a módszert, amely a legjobban illik hozzád és megértheted a kísérletezés lényegét, valamint, hogy miként nézd a fejlődésedet, hogy lásd is.

„Szeretném tudatosabban építeni az írói karrieremet, de nem tudom, hogyan kezdjem.”
👉 Ha szeretnéd tudni, milyen lehetőségek vannak a publikálásra és hogyan érdemes fejlődni már a kezdetektől, ebben a kurzusban erről is tanulhatsz és ráléphetsz a tudatos írói építkezés útjára.

Ha valamelyik pont ismerősen hangzik, akkor ez a kurzus neked szól!

Miért válaszd ezt a kurzust?

100% online és saját tempóban végezhető

Ez a kurzus teljesen online, így bárhol és bármikor hozzáférhetsz az anyaghoz és bármikor visszanézheted. Teljes mértékben a saját tempódban haladhatsz, ha nem tudsz élőben részt venni, nincsenek időkorlátok vagy kötöttségek. Könnyedén beillesztheted az írást a mindennapjaidba, a saját időbeosztásodhoz igazítva, mert akárhányszor visszanézheted és örökre a tiéd. Érdemes egy időtervet készíteni magadnak, ami segít a rendszeresség kialakításában és abban, hogy ne halogass – ez az írói önfegyelem alapja, ami különösen fontos, ha nagyobb projektekre, például egy regény megírására készülsz.

Gyakorlati feladat és mentorálás

Ehhez a kurzushoz nem tartozik mentorálás, de van benne egy feladatlap, amin bátran dolgozhatsz. Sok feladat megoldása később is hasznodra válhat és elsősorban magadnak írod, hogy legyen mire támaszkodnod. Titokzatosan hangzik? Nincs rossz megoldás, az egyetlen rossz megoldás talán mégis az, ha nincs megcsinálva.

Nincs rossz megoldás

A kurzus során nincsenek kötelező házi feladatok, így szabadon dönthetsz, mennyire mélyedsz el egy-egy témában és a feladatmegoldásban, egyáltalán élsz-e a feladatmegoldás és önfejlesztés lehetőségével. Ajánlott, mert nagyon jó. 🙂

Lelkesítő, átfogó és inspiráló

Ez a kurzus nem csupán technikai tudást ad át, hanem inspirációt is nyújt a regényírás világához. Segít abban, hogy a lehető legjobban kibontakoztasd a kreativitásodat, és közben átfogó képet ad az írói munkáról, amibe több belelátásod és nagyobb kedved is lesz.

Hihetetlen ár-érték arány

A kurzus olyan mennyiségű és minőségű tudást kínál, amely normál esetben többszörös áron lenne elérhető vagy nem, mert a maga módján nagyon rendhagyó és sok helyről tudnád csak ezt összeszedni.

Automatizálás a könnyebb haladásért

A regisztráció után automatikusan kapni fogsz egy üdvözlő emailt, amely tartalmazza a kurzus facebook anyagainak  elérési linkjét. Ezután a teljes anyaghoz hozzáférsz és elkezdheted feldolgozni őket. A videók podcast jellegűek, nincs benne prezentáció, így bátran tudod használni hanganyagként.

1. Milyen írói szint szükséges a kurzushoz?

A kurzus kezdő és középhaladó íróknak készült, de haladó írók is találhatnak benne értékes eszközöket és technikákat a regényíráshoz, szemléletmódváltáshoz, egyedi gondolkodásmódok megértéséhez, magasabb szintű írói perspektívához.

2. Milyen formában és meddig érhetem el az anyagokat?

A teljes kurzusanyaghoz örökös hozzáférést biztosítok szinte azonnal a vásárlást követően. Bármikor visszatérhetsz hozzájuk, amikor újra szeretnél meríteni belőlük inspirációt vagy tudást. Ajánlom, hogy 3-4 havonta ismételd meg!

3. Milyen eszközökre van szükségem a kurzushoz?

Nincs szükség különleges eszközökre, csak egy számítógépre vagy okostelefonra, amelyen elérheted az online anyagokat. Ha szeretnéd, kinyomtathatod a PDF tananyagokat.

4. Lesznek kötelező feladatok?

Nincsenek kötelező házi feladatok. A kurzus arra ösztönöz, hogy saját motivációval és önfegyelemmel dolgozz a feladatokon, de te döntöd el, milyen mélyen merülsz el bennük.

5. Hogyan fizethetek a kurzusért?

A fizetés egyszerűen és biztonságosan történik online, bankkártyával az OTP Simple Pay rendszerén keresztül. Hozzám nem jut el semmilyen kártyaadat. A fizetés után azonnal hozzáférést kapsz a kurzus összes anyagához. Élő kurzus vagy  esetleg becsatlakozás esetén pedig a facebook kurzuscsoport belépéshez adok linket, ahol csatlakozva mindent megtalálsz.

6. Részletfizetési információ

A kurzus fizethető két egyenlő részletben, ez esetben a kurzust ugyanúgy azonnal megkapod az első fizetésnél. A rendszer 30 nap elteltével fogja levonni a második részletet. A részletfizetési lehetőséget a lap alján találod.

Te is elérheted, amire mindig is vágytál!

Ha valaha is érezted úgy, hogy az írói pályád bizonytalan, vagy hogy nehézségeid vannak az áttöréssel, akkor pontosan tudod, milyen fontosak a jó döntések. Én is végigjártam ezt az utat – eleinte csak keresgéltem, szenvedtem a bizonytalanságban, mert nem volt, aki megmutassa az irányt. Nem hittem el, hogy egy napon sikerülhet bejutni a hagyományos kiadásba, de minél többet tanultam, annál világosabbá vált: az írás nem csak tehetség kérdése, hanem tudatos fejlődésé is. Azóta több írónak is egyengettem az útját a hagyományos könyvkiadók felé, és nem protekcióval, hanem tudással jutottak be, már heten vannak, akiknek sikerült.

Ezért született meg ez a kurzus is. Mert minden írónak szüksége van támpontokra, egy biztos és szakmailag megbízható alapra, amelyre építhet. Hiszek benne, hogy ez a tananyag egyedülálló lehetőség azok számára, akik nem csak álmodozni akarnak az írásról, hanem valódi lépéseket tenni egy hagyományos kiadó felé vezető úton. És nincs semmi baj azzal, ha még kezdő vagy, van időd belenövekedni, kezdd ezzel a kurzussal. Az írói fejlődés nem egyetlen pillanat, hanem egy út, amelyet tudatosan kell végigjárni. Lépj rá most – és haladj biztos alapokkal a siker felé!

Ár és fizetési lehetőségek

A kurzus ára:
69 900 Ft, fizethető egyben,
vagy
2 x 36 000 Ft két részletben.

Én leszek a kurzusban a mentorod! Ha szeretnél többet megtudni rólam, kattints az alábbi gombra!