Barion Pixel BÉTA MESTERKURZUS - Ilion Íróklub pusztaiandrea.hu

BÉTA MESTERKURZUS ÍRÓKNAK

Úgy gondolod, hogy majd a szerkesztő kijavítja a hibáidat? Tévedsz.

A legnagyobb hiba, amit egy kezdő író elkövethet, hogy azt hiszi, a szerkesztő dolga a kézirat helyrepofozása. Egy kiadó nem fog időt és energiát fektetni egy olyan íróba, aki nincs felkészülve a szakmai munkára. Egy felkészületlen szerző nem kap lehetőséget – egyszerűen továbblépnek rajta.

A kiadói szerkesztő nem a mentorod, nem a tanárod, és főleg nem a bétád. Egy szerkesztő egy kiadásra kész, már átgondolt, tudatosan felépített és szépen befejezett szöveggel akar dolgozni – nem egy vázlatos, első átnézésen sem átesett kézirattal. Az pedig, hogy ez megjelenhet-e egy kiadónál, soha nem az író döntése, bármennyire érzi is jónak azt a kéziratot.

Gyakran ezek az írók által beküldött szövegek ezerszer rosszabbak, mint amit az író képzel és érzésre gondol. Ha tanulsz, képzed magad és elsajátítod az írásszakmát, nem esel bele az önhittség csapdájába, ami egy kicsit ciki, de ha nagyon hangosan háborog valaki, amiért az ő művét elutasították, nos, akkor pedig nagyon.  És ha azt gondolod, hogy „jó lesz ez a sok igénytelen olvasónak”, jaj, hányszor hallottam ezt íróktól már, nos, akkor érdemes újragondolnod az írói céljaidat. Aki nem tiszteli az olvasóját, az nem fog hosszú távon sikeres íróvá válni.

Ha komolyan veszed az írást, és alázattal tudsz hozzáfogni, akkor láthatod, hogy fel kell készülnöd a szerkesztővel való munkára. És ehhez először meg kellene tanulnod szerkeszteni a saját szövegedet, érteni a bétázás folyamatát, és megfelelő partnerekkel dolgozni, mielőtt egyáltalán egy kiadó elé lépnél.

A Bétázás Mesterkurzus segít abban, hogy felkészültebben, magabiztosabban és szakmailag hitelesen érkezz a kiadói világba. Tanuld meg, hogyan lehet kezdő, haladó és profi szinten együtt dolgozni egy bétával, és hogyan léphetsz tovább a szerkesztővel való közös munka szintjére. Garantálom, hogy mire odaérsz, nem fogod alábecsülni a szerkesztő tudását és hozzáértését.

Az írás olyan, mint egy építmény: ha az alapok hiányoznak, előbb-utóbb meginog, bármennyire is szépen próbálod felépíteni. Sokan azért akadnak el később az írói útjukon, mert rögtön a legnehezebb témákba vágnak bele anélkül, hogy megszilárdítanák a szükséges alapismereteket. Ezeknél az elvétett projekteknél, ami valahol elkerülhetetlen is, a béták hatalmas előnyt és nagy fejlődési lehetőségeket jelentenek, de fejlődni egyszerre túl nagyot nem tudunk, mint ahogy nem valószínű, hogy holnap úszóbajnokok lehetünk edzés nélkül.

Ezért fontos, hogy mindig a saját szintedhez mérten fejlődj, lépésről lépésre haladj, és először biztos talajt teremts magad alatt. Az alapos tanulás nem hátráltat – épp ellenkezőleg, megkímél a későbbi zsákutcáktól, és biztosítja, hogy az írói fejlődésed tartós és magabiztos legyen. Ezt a magabiztosságot felépíteni nemcsak az írás gyakorlása, a tudatos tanulás, hanem a szövegekkel való korrekt szerkesztési, elemzési munka is javítja. Ha pedig belevágsz a bétázásba, nagyon gyorsan fejlődhetsz, felkészülhetsz a szerkesztővel az érdemi munkára, hálózatot építhetsz a könyves-írós kapcsolatokból és belekerülsz az irodalmi véráramba. Az írók edzőterme a bétázás terepe. Már csak az a kérdés, hogyan csináld? Mert az bizony nem mindegy. Az első lépés pedig nem is annyira az, hogy bétát találj magadnak, hanem az, mit tehetsz azért, hogy te legyél jó béta?

Természetesen: végezd el ezt a kurzust!

TEMATIKA

#1 MODUL – Kezdő szintű bétázás

A kudarc és a kritika fontossága az írói fejlődésben

#2 MODUL – Haladó szintű bétázás

Pályázatok jelentősége az írói fejlődésben

#3 MODUL – Készülj fel a bétázásra!

Az írott anyagok feldolgozása:

✅1. PDF tananyag: Írói blokk és motivációvesztés

✅2. PDF tananyag: Írói stílus és hang fejlesztése

✅3. PDF tananyag: Szövegstruktúra és történet

✅4  PDF tananyag: Karakterfejlesztés és dinamika

✅5. PDF tananyag: Tétek és feszültségkezelés

✅6. PDF tananyag: Központozás és helyesírás fejlesztése

#4 MODUL – Profi szintű bétázás

Regények bétázásának kihívásai

#5 MODUL – A bétázás fogadása és adása

A bétázás fogadásának  és adásának fontossága, módszerei

Miért olyan fontos ez a négy előadás?

Átfogó tudást ad: minden előadás részletesen lefedi a bétázás különböző szintjeit és aspektusait, így biztosítom, hogy teljes körű ismeretekkel gazdagodj. Vagyis nemcsak most, hanem az írói fejlődésed folyamán mindvégig teljeskörű képed lesz arról, mikor milyen szintű és fókuszú bétázással dolgozz. Ezek az ismeretek elengedhetetlenek ahhoz, hogy hatékony és sikeres béta legyél, valamint hogy megfelelően tudj te is a bétákkal dolgozni, egyáltalán megtalálni őket és egyáltalán íróként fejlődni tőle. A bétázás célja ugyanis a jobb szöveg, azaz a jobb írói készségek aktivizálása, fejlesztése.

A program még további BÓNUSZ elemeket tartalmaz:

✅ Gyakorlati feladatok a videókban 10 db – rövid, egyszerű, de nagyon hasznos minden napra, érdemes átgondolni őket! A legjobb, ha belevágsz egy írónapló írásába!

✅ Bónusz segédanyagok, amelyek a következők:

✅MFTN – Munkafüzet és teljesítménynapló PDF

✅Word beállítása és a korrektúra program használata – videó

✅Milyen egy jó kézirat? – videó (webinár felvétele)

✅Novellákkal bejutni hagyományos kiadóba – videó (webinár felvétele)

Miért érdemes belevágnod?

Mivel az írás nem magányos műfaj

Ha fejlődni akarsz, meg kell tanulnod jól dolgozni másokkal. A bétázás az egyik legerősebb eszköz, amely segíthet abban, hogy szövegeid tisztábbak, feszesebbek és kiadhatóbbak legyenek.

🔹 Megérted, hogyan építsd fel tudatosan az írói fejlődésed – Kezdő, haladó és profi szinteken tanulhatod meg, hogyan dolgozz bétával, hogy valóban előnyödre váljon a visszajelzés.

🔹 Megtanulod, hogyan válaszd ki a megfelelő bétát – Nem mindegy, kinek adod oda a kéziratodat! Segítünk, hogyan találd meg azt, aki valóban segíteni tud, és hogyan építs ki hosszú távú, kölcsönösen előnyös bétakapcsolatokat.

🔹 Fel tudod mérni a saját írói szintedet – Ha nem tudod, hol tartasz az írói fejlődésben, a bétázás megmutatja azokat a területeket, amelyeken javítanod kell.

🔹 Fel tudsz készülni egy kiadói szerkesztővel való munkára – A kiadók csak felkészült írókkal dolgoznak, ezért elengedhetetlen, hogy tudd, mit vár el egy szerkesztő, és hogy mit kell már azelőtt kijavítanod, hogy eljutnál hozzájuk.

🔹 Megtanulod az önszerkesztést – A bétázás egyik legnagyobb előnye, hogy segít objektíven ránézni a saját szövegeidre, így egyre kevesebb hibával dolgozol, és egyre tudatosabb íróvá válsz.

Ha komolyan gondolod az írást, akkor a bétázás és a szerkesztési folyamatok elsajátítása elengedhetetlen. Ezzel a kurzussal végre megtanulhatod, hogyan használd tudatosan ezt az eszközt, hogy az írásod valóban fejlődjön.

Kinek szól ez a kurzus?

✅ Annak, aki szeretné komolyan venni az írói fejlődését
Az írás nem magányos műfaj – ha valóban jobb író akarsz lenni, meg kell tanulnod, hogyan fogadj és adj visszajelzéseket tudatosan.

✅ A kezdő íróknak, akik még sosem bétáztak
Ha nem tudod, hogyan működik a bétázás, milyen szempontokat kell figyelembe venni, és hogyan érdemes kiválasztani a megfelelő visszajelző partnert, itt az ideje, hogy megtanuld!

✅ A haladó íróknak, akik szintet akarnak lépni
Ha már dolgoztál bétával, de úgy érzed, nem tudod igazán kihasználni a visszajelzéseket, vagy a bétázás csak összezavar, akkor megtanulhatod, hogyan lehet ezt hatékonyabbá tenni.

✅ Azoknak, akik regénykiadásra készülnek
A kiadói szerkesztő nem az első olvasód lesz – előbb neked kell a lehető legjobb állapotba hoznod a kéziratodat. A bétázás erre az egyik legjobb eszköz.

✅ Bétázóknak, akik szeretnének profibban segíteni más íróknak
Ha nemcsak fogadni, hanem adni is szeretnél visszajelzéseket, és bétaként is fejlődni akarsz, ez a kurzus megmutatja, hogyan teheted hatékonyabbá ezt a munkát.

Ha tudatosabban akarsz írni, szerkeszteni és fejlődni, akkor ez a kurzus neked szól!

Milyen írói problémák

esetén ajánlom?

„Nem találok megbízható bétát, aki valóban segítene fejlődni.”


👉 Megtanulod, hogyan keresd meg a megfelelő bétapartnert, hogyan építs vele hosszú távú, kölcsönösen előnyös kapcsolatot, és mit várhatsz el tőle.

„Fogalmam sincs, milyen visszajelzésekre van szükségem, és mit kezdjek velük.”


👉 Megérted, milyen szintű bétázásra van szükséged, és hogyan szűrd ki azokat a visszajelzéseket, amelyek valóban segítik az írói fejlődésedet.

„Mindig összezavarnak a kritikák, és nem tudom, kinek higgyek.”


👉 Megtanulod, hogyan értékeld objektíven a visszajelzéseket, és hogyan dönts arról, hogy melyik kritikát érdemes megfogadnod.

„A bétázás folyamata számomra káosz, nincs rendszerem benne.”


👉 Segítünk kialakítani egy hatékony bétázási stratégiát, hogy mindig tudd, milyen szakaszban vagy, és mire van éppen szükséged.

„Attól félek, hogy ellopják az ötletemet, vagy rossz kezekbe kerül a kéziratom.”


👉 Megtanulod, hogyan védd meg a saját érdekeidet, és hogyan állíts fel biztonságos, tiszta kereteket a bétázási folyamatban.

„Nem tudom, hogyan kell fogadni vagy adni a bétázást, és félek a kritikától.”


👉 Megérted, hogyan hozhatod ki a legtöbbet egy bétázási folyamatból, hogyan építs fel egy együttműködést, és hogyan használd a kritikát építő módon.

Ha ezek közül bármelyik ismerős, akkor ez a kurzus neked szól!

Miért válaszd ezt a kurzust?

100% online és saját tempóban végezhető

Ez a kurzus teljesen online, így bárhol és bármikor hozzáférhetsz az anyaghoz és bármikor visszanézheted. Teljes mértékben a saját tempódban haladhatsz, ha nem tudsz élőben részt venni, nincsenek időkorlátok vagy kötöttségek. Könnyedén beillesztheted az írást a mindennapjaidba, a saját időbeosztásodhoz igazítva, mert akárhányszor visszanézheted és örökre a tiéd. Érdemes egy időtervet készíteni magadnak, ami segít a rendszeresség kialakításában és abban, hogy ne halogass – ez az írói önfegyelem alapja, ami különösen fontos, ha nagyobb projektekre, például egy regény megírására készülsz.

Gyakorlati feladat és mentorálás

Ehhez a kurzushoz nem tartozik mentorálás, de van benne feladatlap és segédanyagok, amin bátran dolgozhatsz. Sok feladat megoldása később is hasznodra válhat és elsősorban magadnak írod, hogy legyen mire támaszkodnod. Titokzatosan hangzik? Nincs rossz megoldás, az egyetlen rossz megoldás talán mégis az, ha nincs megcsinálva.

Lelkesítő, átfogó és inspiráló

Ez a kurzus nem csupán technikai tudást ad át, hanem inspirációt is nyújt a regényírás világához. Segít abban, hogy a lehető legjobban kibontakoztasd a kreativitásodat, és közben átfogó képet ad az írói munkáról, a folyamatokról, amibe több belelátásod és nagyobb kedved is lesz.

Hihetetlen ár-érték arány

A kurzus olyan mennyiségű és minőségű tudást kínál, amely normál esetben többszörös áron lenne elérhető vagy nem, mert a maga módján nagyon rendhagyó és sok helyről tudnád csak ezt összeszedni.

Automatizálás a könnyebb haladásért

A regisztráció után automatikusan kapni fogsz egy üdvözlő emailt, amely tartalmazza a kurzus anyagainak  elérési linkjét. Ezután a teljes anyaghoz hozzáférsz és elkezdheted feldolgozni őket. A videókhoz van prezentáció, így bátran tudod használni azokat is jegyzetként.

GYIK

1. Milyen írói szint szükséges a kurzushoz?

A kurzus kezdő és haladó íróknak is készült, de majdnem profi írók is találhatnak benne értékes eszközöket és technikákat a regényíráshoz, szemléletmódváltáshoz, egyedi gondolkodásmódok megértéséhez, magasabb szintű írói perspektívákhoz.

2. Milyen formában és meddig érhetem el az anyagokat?

A teljes kurzusanyaghoz örökös hozzáférést biztosítok szinte azonnal a vásárlást követően. Bármikor visszatérhetsz hozzájuk, amikor újra szeretnél meríteni belőlük inspirációt vagy tudást. Ajánlom, hogy 3-4 havonta ismételd meg!

3. Milyen eszközökre van szükségem a kurzushoz?

Nincs szükség különleges eszközökre, csak egy számítógépre vagy okostelefonra, amelyen elérheted az online anyagokat. Ha szeretnéd, kinyomtathatod a PDF tananyagokat.

4. Lesznek kötelező feladatok?

Nincsenek kötelező házi feladatok. A kurzus arra ösztönöz, hogy saját motivációval és önfegyelemmel dolgozz a feladatokon, de te döntöd el, milyen mélyen merülsz el bennük és melyik lépést választod.

5. Hogyan fizethetek a kurzusért?

A fizetés egyszerűen és biztonságosan történik online bankkártyával az OTP Simple Pay rendszerén keresztül. Hozzám nem jut el semmilyen kártyaadat. A fizetés után azonnal hozzáférést kapsz a kurzus összes anyagához. Élő kurzus vagy  esetleg becsatlakozás esetén pedig a facebook kurzuscsoport belépéshez adok linket, ahol csatlakozva mindent megtalálsz.

6. Részletfizetési információ

A kurzus fizethető két egyenlő részletben, ez esetben a kurzust ugyanúgy azonnal megkapod az első fizetésnél. A rendszer 30 nap elteltével fogja levonni a második részletet. A részletfizetési lehetőséget a lap alján találod.

A béta, akit keresel, nem talál meg magától.

Neked kell felelősen választanod.

A bétázás nem csupán egy visszajelzés megszerzése, hanem egy tudatosan épített kapcsolat, amelyben te is formálod a kereteket és a szabályokat. Egy jó béta értékesebb lehet, mint bármely fizetett szerkesztő, de nem mindegy, kit engedsz közel a szövegedhez.

👉 Ha valaki egyszer félrevezet vagy rossz szándékkal közelít, az tanulság.
👉 Ha ugyanez másodszor is megtörténik ugyanazzal, az már a te hibád.

A bétád nem választ meg téged – te választod meg őt. A bizalom és az együttműködés nem automatikusan jár, hanem kialakul. Ehhez szükség van egyértelmű határokra, tiszta kommunikációra és a saját belső szabályaidra, amelyeket te állítasz fel.

Ne félj kapcsolódni más írókkal, de ne várd, hogy egy béta varázsütésre megoldja helyetted az írói fejlődésedet. A valódi fejlődés ott kezdődik, amikor tudatosan keresed meg azt az embert, aki nemcsak visszajelzést ad, hanem előrébb is visz az utadon.

Ár és fizetési lehetőségek

A kurzus ára:
59 900 Ft, fizethető egyben,
vagy
2 x 31 000 Ft két részletben.

Szia, én vagyok a kurzus mentora, ha szeretnél többet megtudni rólam, kattints a kép alatti gombra.