OKKULTISTA MŰVELTSÉG KURZUS ÍRÓKNAK

Farkas Viki több mint 35 éve kutatja az okkultizmus, a filozófia és az összehasonlító vallástudomány kapcsolódásait. A kurzuson nem elméleteket tanít, hanem egy okkultista világnézetet mutat meg, amely az emberiség történelmén és lelki fejlődésén átívelő titkos tudáson alapul.
Szakértelmét hosszú évek tanulmányai és gyakorlati tapasztalatai alapozták meg, így mélyreható ismeretekkel rendelkezik az ősi bölcsesség, a spirituális fejlődés és az emberi tudat működésének területén. Pályafutása során közel két évtizeden át volt tagja a Nemzetközi és a Magyar Teozófiai Társulatnak, amely az egyik első olyan szervezet, amely az okkult tudás egy részét nyilvánosan elérhetővé tette.
A teozófiai tanulmányokon túl egyháztörténetet, összehasonlító vallástudományt és teológiát is tanult, hogy szélesebb perspektívából közelíthesse meg az emberi szellemiség és a világ működését.

Egy erős történet sosem csak a felszínen hat. A legjobb történetek azért működnek, mert ismerősnek érezzük őket, még ha teljesen új világba is visznek minket. Ezért jelennek meg az isteni beavatkozások, a jó és a gonosz harca, a végítélet víziója, a szellemi felemelkedés vagy a vezeklés narratívája minden kultúrában. Mert ezek nemcsak történetek. Ezek az emberi gondolkodás szerkezetének visszhangjai.
A vallási és misztikus hagyományok nem csak megmosolyognivaló történelmi érdekességek. Ezek az emberi társadalmak szervezőelvei, amelyek az irodalomban is minden műfajban visszatükröződnek.
Az áldozati rítusok és ünnepek nem puszta szertartások voltak, hanem a világ rendjének fenntartására szolgáltak.
A próféták és kiválasztott hősök történetei nem csupán dramaturgiai eszközök, hanem a hatalom és beavatás jelképei is egyben, a nagyság fogalmát finomítják a kollektív emberi tudásunkban.
A démonok nem horror-elemek – az emberi lélek árnyékait szimbolizálják, amelyeket minden kultúra másként nevezett el.
A kérdés nem az, hogy használod-e ezeket az elemeket az írásaidban – mert akaratlanul is biztos vagyok benne, hogy használod őket. A kérdés az, hogy tudatosan alkalmazod-e őket, vagy csak ösztönösen kapálózol velük? Mert ha tudatosan kezeled őket, erősebb, mélyebb és hatásosabb történeteket fogsz írni. Ezen a kurzuson egy magasabb szintű perspektívában és önálló szemléletmódok kialakításában tanulhatsz meg dolgozni íróként.
TEMATIKA
1. alkalom: Bevezetés az okkultizmus világába
- Miért lehetnek hasznosak egy író számára ezek az ismeretek?
- Milyen nehézségei lehetnek az okkultizmus megismerésének?
- Honnan származnak ezek az ismeretek?
- Milyen témák lesznek ebben a tréningben?
2. alkalom: Az okkult ismeretek kapcsolata a hétköznapi valósággal
- Hogyan kapcsolódnak a finomabb világok a fizikaihoz?
- A világ rejtett felépítése (létsíkokról röviden)
- Az ember szellemi anatómiája (finomtestek, csakrák, aura stb.)
3. alkalom: az emberiség lelki fejlődése
- Az öntudatlan szikrától a napszellemekig
- Négy nagy fejlődési ciklus a szolgáktól a tanítókig
- A szellemi ébredés szakaszai
- A vallások szerepe és viszonya az szellemi fejlődéshez
4. alkalom: az öt nagy világvallás eszmerendszere
- Az öt világvallás jellemzőinek rövid ismertetése
- Eltérések a nyugati, keresztény gondolkodásmód és más gondolkodásmódok között
- Írói szempont: mire érdemes figyelni eltérő kulturális hátterű karakterek megalkotásakor
5. alkalom: Mágia
- Mi a mágia?
- A mágia szintjei
- Átok, áldás, imák működése, varázstárgyak, entitások stb.
- A mágusok és más mágiahasználók
- Könyvajánló
Miért érdemes részt venni ezen a kurzuson?
Az írás nem csupán technikai tudás kérdése – a legerősebb történetek mindig mélyebb rétegekből táplálkoznak. Az okkultizmus, a vallástörténet és a mágikus világnézetek ismerete olyan új dimenziókat nyithat meg előtted, amelyekkel karaktereid hitelesebbek, világaid összetettebbek, történeteid pedig lélekemelőbbek és mélyebb jelentésűek lesznek.
Ez a kurzus túlmutat az alapvető ismereteken: segít megérteni az emberiség szellemi fejlődését, a világ rejtett összefüggéseit és a különböző kultúrák gondolkodásmódját. Ha íróként szeretnél igazán sajátos és erőteljes világokat építeni, karaktereidnek mélyebb motivációt és egyedi világszemléletet adni, akkor itt az idő, hogy egy új nézőpontból közelíts a történetmeséléshez!
💡 Mit nyerhetsz ezzel a kurzussal?
✅ Megérted, hogyan hatnak az okkult ismeretek és szellemi hagyományok a kultúrákra és karakterekre.
✅ Képes leszel mágikus világokat építeni úgy, hogy azok hitelesek és logikusak maradjanak.
✅ Új nézőpontból szemlélheted az emberi fejlődést, a hiedelmek és a vallási rendszerek működését.
✅ Mélyebb karakterdinamikákat és összetett háttértörténeteket alkothatsz.
✅ Olyan rejtett összefüggéseket ismersz meg, amelyek inspirálhatják az írásodat és az életfelfogásodat is.
Ez a kurzus nem egy vallásos vagy dogmatikus képzés – célja, hogy inspirációt és strukturált tudást adjon az íróknak, amelyeket szabadon alkalmazhatnak saját történeteikben.
Ha készen állsz arra, hogy új szintre emeld az írói látásmódodat, és olyan tudást szerezz, amellyel karaktereid, történeteid és világépítésed páratlan mélységet nyerhetnek, akkor itt a helyed!
🔮 Légy részese ennek az izgalmas utazásnak!
Csatlakozz a kurzushoz, és fedezd fel az írás és az ősi tudás határtalanságát! ✨

Kinek szól ez a kurzus?
Ez a kurzus minden olyan író számára készült, aki szeretné elmélyíteni történeteit, hitelesebb karaktereket szeretne alkotni, és új dimenziókat szeretne adni a világépítésének. Pontosan neked szól, ha…
✅ Hiányzik a mélység a történeteidből – Érzed, hogy a világod érdekes, de valami még hiányzik? Nem tudod, hogyan építs igazán erős mitológiát, karakterhátteret vagy történelmi összefüggéseket? Itt egy olyan alapot kapsz, amely segít összefüggésekben gondolkodni, és karaktereidet életszerűvé, gondolkodásukat hitelessé tenni.
✅ Világépítőként szeretnél eredeti, hiteles és összetett kultúrákat létrehozni – Nem elég, ha egy világ működik, az olvasónak el kell hinnie, hogy valóban létezhetne. A kurzus során olyan ismeretekhez jutsz, amelyekkel egyedivé és logikussá teheted saját univerzumodat.
✅ Történelmi vagy fantasy regényíró vagy, aki szeretné jobban érteni a különböző korok és kultúrák hitrendszereit – Egy ókori vagy középkori karakter gondolkodása merőben eltér egy modern emberétől. Az okkultizmus, a filozófiai irányzatok és a világvallások megértése nélkül könnyen anakronisztikus lehet egy regény. Itt megtanulhatod, hogyan gondolkodtak, miben hittek és hogyan éreztek a különböző korok emberei.
✅ Misztikus vagy spirituális témákkal szeretnél foglalkozni a történeteidben, de nem akarod elkövetni az amatőr hibákat – Ha boszorkányokat, mágusokat, sámánokat, misztikus karaktereket alkotsz, akkor fontos, hogy ne csak felszínes klisékből építkezz. Itt megtanulod, hogyan ábrázold az ezoterikus tanításokat, varázslatokat vagy spirituális tapasztalatokat úgy, hogy az hiteles és irodalmilag is erős legyen.
✅ Elakadást érzel a történetfejlesztésben vagy karakterformálásban – Ha egy karakter háttértörténete nem áll össze, vagy a cselekményedben valami hiányzik, amit nem tudsz megfogalmazni, ez a kurzus új perspektívát adhat. A karaktereid mélyebb motivációkat kaphatnak, a történeted pedig összetettebb és gazdagabb lehet a megismert filozófiai és okkult tanok segítségével.
✅ Kíváncsi vagy, hogyan alakultak ki a különböző hitrendszerek és milyen szerepet játszanak az emberek életében – Ha történelmi vagy fantasy világot írsz, és szeretnéd reálisan bemutatni a vallási vagy mágikus szemléletmódokat, akkor ez az ismeretanyag óriási segítség lesz számodra.
✅ Szeretnéd kiszélesíteni az írói látásmódodat és mélyebb rétegeket adni a szövegeidhez – Egy igazán jó író folyamatosan tanul és bővíti a látásmódját. Ez a kurzus segít tágítani az elme határait, új inspirációkat ad, és garantáltan olyan gondolkodási mintákat ismerhetsz meg, amelyekről eddig talán még nem is hallottál.
Milyen írói problémák esetén ajánljuk?
„Nem tudom, hogyan tegyem igazán hitelessé a karaktereim hiedelmeit és világszemléletét.”
👉 A kurzus segít megérteni a vallások, filozófiák és okkult rendszerek mélyebb rétegeit, hogy a karaktereid ne csak felszínesek legyenek, hanem valódi saját gondolkodásmóddal rendelkezzenek.
„A világom érdekes, de valami még hiányzik belőle, nem elég mély vagy összetett.”
👉 A kurzus során olyan struktúrákat és összefüggéseket ismersz meg, amelyekkel egy logikus, belső szabályokkal rendelkező, élő világot építhetsz.
„Mindig ugyanazokhoz az írói eszközökhöz nyúlok és szeretnék új inspirációkat szerezni.”
👉 Ez a képzés megmutatja, hogyan gondolkodhatsz másképp, és milyen rejtett struktúrákat használhatsz az írásaidban.
„Nem tudom, hogyan kezdjek bele egy mágikus vagy misztikus történetbe anélkül, hogy közhelyes lenne.”
👉 Olyan tudást kapsz, amellyel képes leszel mélyebbre ásni a mágia és az okkult rendszerek világában, hogy az általad írt történetek frissek és izgalmasak legyenek.
„Szeretnék egyedi történeteket írni, amik nem a megszokott sablonokra épülnek.”
👉 A kurzus abban segít, hogy megtaláld a saját hangodat és egyedi nézőpontodat, saját reflektivitásodat az írásban és kilépj a sablonokból.
Ha úgy érzed, hogy valamelyik pont rád illik, akkor ez a kurzus neked szól! 🌟✨

Miért válaszd ezt a kurzust?
100% online és saját tempóban végezhető
Ez a kurzus teljesen online, így bárhol és bármikor hozzáférhetsz az anyaghoz és bármikor visszanézheted. Teljes mértékben a saját tempódban haladhatsz, ha nem tudsz élőben részt venni, nincsenek időkorlátok vagy kötöttségek. Könnyedén beillesztheted az írást a mindennapjaidba, a saját időbeosztásodhoz igazítva, mert akárhányszor visszanézheted és örökre a tiéd. Érdemes egy időtervet készíteni magadnak, ami segít a rendszeresség kialakításában és abban, hogy ne halogass – ez az írói önfegyelem alapja, ami különösen fontos, ha nagyobb projektekre, például egy regény megírására készülsz.
Gyakorlati feladat és mentorálás
A kurzuson szerzett ismereteid segítségével azonnal alkalmazhatod a frissen megszerzett tudást. Ez a feladatok lehetőséget ad arra, hogy folyamatosan fejlődj, és közben az írói készségeidet is fejleszd. Ha írsz egy novellát, de legalább egy jelenetet, hogy legyen miről beszélni a mentorálás folyamán, Viki megnézi és személyesen megbeszélhető vele egy egyeztetett időpontban egy online mentorálás alkalmával. Erre ideális a kurzus vége után egy hónapon belül sort keríteni.
Nincs rossz megoldás
A kurzus során nincsenek kötelező házi feladatok, így szabadon dönthetsz, mennyire mélyedsz el egy-egy témában és a feladatmegoldásban, egyáltalán élsz-e a mentorálás lehetőségével. Ajánlott, mert nagyon jó. 🙂
Lelkesítő, átfogó és inspiráló
Ez a kurzus nem csupán technikai tudást ad át, hanem inspirációt is nyújt a regényírás világához. Segít abban, hogy a lehető legjobban kibontakoztasd a kreativitásodat, és közben átfogó képet ad a világról.
Hihetetlen ár-érték arány
A kurzus olyan mennyiségű és minőségű tudást kínál, amely normál esetben többszörös áron lenne elérhető vagy nem, mert a maga módján nagyon rendhagyó és sok helyről tudnád csak ezt összeszedni.
Automatizálás a könnyebb haladásért
A regisztráció után automatikusan kapni fogsz egy üdvözlő emailt, amely tartalmazza a kurzus facebook csoportjának az elérési linkjét. Itt találod majd meg a videókat, amikor lesznek élők és ezeket az előadás után menet közben is visszanézheted. A csoportban szabad ismerkedni, beszélgetni, kérdezni a mentortól, diskurzusokat folytatni, ismerkedni egymással, hiszen ezen a helyen hasonló érdeklődésű írókkal találkozhatsz! Használd ki!

Bónuszok
A kurzus során nemcsak a fő tananyagra számíthatsz, hanem extra tartalmakra is, amelyek tovább növelik a könnyed tanulási élményt és a tudásodat!
Ingyenes PDF: 30 írói blokk. A kurzus során bónuszként hozzáférést kapsz egy értékes ingyenes PDF-hez, amely 30 gyakori írói blokkot és azok megoldási stratégiáit mutatja be. Ez a letölthető anyag segít abban, hogy felismerd és leküzdd a leggyakoribb írói akadályokat és új perspektívákat ad az írói problémák megoldásához és kezeléséhez.
Videós előadás: Írói ötletek kezelése A kurzus végén egy exkluzív videós előadást is kapsz, amely az írói ötletek kezelésével foglalkozik, mellé pedig egy ötletrendszerező segédanyagot is adok. Ez a videó és PDF tananyag mélyebb betekintést nyújt az ötleteink kezelésének folyamatába, segít a kreatív blokkok leküzdésében és az ötletek hatékonyabb kezelésében.
Van akinek túl sok ötlete van, amit nem tud megvalósítani, másoknak kevesebb, megint másoknak meg útban vannak írás közben. Honnan tudjuk, értékes-e egy ötlet, hová tegyünk egy novella ötletet, miközben gőzerővel regényt írunk, és miért ne írjunk bele minden jött-ment ötletünket egy regénybe? Ezekre a kérdésekre ad választ a bónusz videós előadás és PDF Panditól.


1. Mi történik, ha nem tudok részt venni egy élő előadáson?
Ne aggódj! Minden előadásról felvétel készül, amelyhez bármikor hozzáférhetsz. Így saját időbeosztásodhoz igazítva tudod majd pótolni az elmulasztott alkalmakat.
2. Mennyire kell komoly történelmi ismeretekkel rendelkeznem a kurzushoz?
A kurzus nem igényel előzetes történelmi tudást.
3. Milyen írói szint szükséges a kurzushoz?
A kurzus kezdő és középhaladó íróknak készült, de haladó írók is találhatnak benne értékes eszközöket és technikákat a regényíráshoz, szemléletmódváltáshoz, egyedi gondolkodásmódok megértéséhez, magasabb szintű írói perspektívához.
4. Mennyire kell koncentrálnom az okkult tartalomra a regényemben?
Bár a kurzus külön figyelmet szentel az okkultizmusnak, nem arról szól, hogy spiritiszta témákat írj, hanem, hogy rendszerszinten gondolkodj, ismerkedj meg egy magasabb szintű világműködéssel, ami segít kezelni azt, amit kitaláltál és kapcsolódni a kollektív emberi tudáshoz. A tanult technikák univerzálisan alkalmazhatók.
5. Milyen formában érhetem el az anyagokat?
Az összes anyagot digitálisan biztosítjuk a kurzus ideje alatt a facebook csoportban, majd azt követően egy összegyűjtve egy jelszóval védett könnyen elérhető oldalon. Az élő előadások felvételeit, a PDF jegyzeteket és bónuszt is online elérheted, és bármikor letöltheted később is.
6. Van lehetőség személyes visszajelzésre?
Igen, a kurzus tartalmaz egy 60 perces egyéni konzultációs lehetőséget, ahol a saját történetedről vagy kérdéseidről beszélhetünk. Emellett a zárt Facebook csoportban is folyamatos támogatást kapsz.
7. Meddig férhetek hozzá az anyagokhoz?
Az összes kurzusanyaghoz örökös hozzáférést biztosítunk. Bármikor visszatérhetsz hozzájuk, amikor újra szeretnél meríteni belőlük inspirációt vagy tudást.
8. Milyen eszközökre van szükségem a kurzushoz?
Nincs szükség különleges eszközökre, csak egy számítógépre vagy okostelefonra, amelyen elérheted az online anyagokat. Ha szeretnéd, kinyomtathatod a jegyzeteket.
9. Lesznek kötelező feladatok?
Nincsenek kötelező házi feladatok. A kurzus arra ösztönöz, hogy saját motivációval és önfegyelemmel dolgozz a feladatokon, de te döntöd el, milyen mélyen merülsz el bennük.
10. Hogyan fizethetek a kurzusért?
A fizetés egyszerűen és biztonságosan történik online, bankkártyával a Simple Pay rendszeren keresztül. A fizetés után azonnal hozzáférést kapsz a kurzus összes anyagához, vagy élő kurzus, esetleg becsatlakozás esetén pedig előbb a facebook csoport belépéshez, ahol mindent megtalálsz.
Te is elérheted, amire mindig is vágytál!

Ha valaha is érezted úgy, hogy az írói pályád bizonytalan, vagy hogy nehézségeid vannak az áttöréssel, akkor biztosan megérted, miért olyan fontosak a jó döntések. Én is hasonló helyzetben voltam, kezdőként és még haladóként is rengeteg szenvedést jártam meg, mert nem voltak bizonyosságok, íróiskolák, támpontjaim, mire lettek, addigra megjártam a magam poklait. Eleinte nem hittem el, hogy egyszer sikerülhet hagyományos kiadásba bejutni, de minél többet tanultam, annál elérhetőbb lett!
Azért hívtam meg Vikit erre a kurzusra, hogy segítsen az íróknak abban, hogy levetkőzhessék a szűk látókört, ami megakadályozza őket abban, hogy sikeresen megírják a lehető legjobb történetüket, ami már megszületett bennük! Ez egy valós probléma, amihez támpontok kellenek, és íme, itt ez a kurzus! Hiszek benne, hogy ez sokaknak hatalmas és egyedülálló lehetőséget biztosít ahhoz, hogy egy napon bejussanak egy hagyományos könyvkiadó legjobb szerzői közé. Mert az írói fejlődés egy fejlődési út. Járj rajta!
Ár és fizetési lehetőségek
A kurzus ára bónuszokkal 69 900 Ft, ami fizethető egyben,
vagy
2 x 36 000 Ft két részletben.
Előadások a következő napokon:
(Folyamatosan visszanézhetőek)
2025. március 11. kedd 15 óra
2025. március 18 kedd 15 óra
2025. március 27. kedd 15 óra
2025. április 1. kedd 15 óra
2025. április 8. kedd 15 óra
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
2025. 03. 11. KEDD 13 ÓRA
Szeretettel várunk!