PUSZTAI ANDREA ÍRÓ
Miért tőlem tanulj? Ki vagyok? Elmesélem.
Az Ilion Íróklub alapítója és mentora, író és forgatókönyvíró vagyok. Számos érdekes szakmát tanultam, de az első diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem, könyvkiadói ismeretek és filozófia szakon. Ez a képzés megalapozta a jelenlegi pályafutásomat, és minden pillanata rendkívül hasznos volt számomra. Az utóbbi években mélyebben érdeklődni kezdtem a digitális marketing iránt, ezért megszereztem egy IT projektmenedzser diplomát is a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán, mert hiszek a projektszemlélet erejében, és kíváncsi voltam annak minden aspektusára.
Izgalmasnak tartom, hogy ma már bárki képes otthonról is sikeres karriert építeni, ugyanakkor aggaszt, hogy a modern világ tele van félrevezetéssel, tévhitekkel és felszínes szórakoztatással, ami intellektuális hanyatláshoz vezet. Az igényesség nem luxus, de sokan még mindig valami távoli, elérhetetlen célnak látják vagy teljesen vakok rá. Fontos, hogy ne csak felszínesen szórakoztassunk, hiszen bohócot bárki csinálhat magából – az igazi kihívás értéket teremteni. Az írás pedig pontosan erről szól: értékteremtésről.
2015-ben jelent meg a Bizánc trilógiám a Gold Book Könyvkiadónál, és számos novellám látott napvilágot antológiákban és a Galaktika Magazinban, mind hagyományos könyvkiadások keretében. Lassan 30 éve foglalkozom írással – mondhatni, az életem középpontjában mindig az írás állt.
Amikor elindítottam az Ilion Íróklubot, még nem is sejtettem, milyen csodálatos közösséggé fejlődik majd. 2021 óta folyamatosan tesztelem és finomítom az automata rendszert, amely nemcsak az írástechnikai ismeretek átadására fókuszál, hanem arra is, hogy felkészítsen az írói karrier egyik legfontosabb lépésére: a hagyományos kiadóknál való publikálásra, érett íróként.
Mindaz, amit ma az Ilion Íróklub képvisel, azoknak az íróknak köszönhető, akikkel együtt dolgozhattam – mestereimnek, tanítványaimnak, akik visszajelzéseikkel és sikereikkel formálták a klubot. Már 2016 óta foglalkozom írókkal, kezdetben alkalmi tanácsadásokat tartottam, de azóta egy egész kurzusplatform és immár egy előfizetéses rendszer alakult ki. Az első három író, akik csatlakoztak hozzám a legelején, mára hagyományos kiadóknál publikálnak. Azóta pedig egyre több írónak sikerült elérni ezt a szintet, és sokan ma is ezen az úton haladnak. Fényes írói karrier vár rájuk.
Amikor Theophanó bizánci császárné életéről írtam a regényemet, kezdetben naiv elképzeléseim voltak a megjelenésről, de még a történetemről is, és mire befejeztem ezt a regényt, minden megváltozott. Amikor megküzdöttem a magánkiadással korábban, tudtam, hogy ez komolytalan, és valami mást akarok. Az igazi megjelenést, az igazi íróságot. Hajlandó voltam tanulni érte és felnövekedni hozzá. Ezért van átfogó képem arról, milyen kihívásokkal szembesülnek a kezdő és haladó írók, amikor a megjelenés felé igyekeznek és tudom, hogy a két megjelenési forma ég és föld egymáshoz képest. Más utat jár az, aki a hagyományos kiadás felé törekszik – hiszen én is végigjártam ezt az utat. Ez az egyik oka annak, hogy létrehoztam az Ilion Íróklubot: hogy segítsek az íróknak a hagyományos kiadók felé megtalálni a saját útjukat, felnövekedni a valódi minőségi íráshoz, amiért a kiadók szívesen fizetnek.
Hiszek abban, hogy a hagyományos kiadás elérhető cél lehet bárki számára, de csak megfelelő felkészültséggel. Mi több, ezt az írók egyre inkább bebizonyítják, hiszen az elmúlt hét évben olyan írókat mentoráltam, akik közül sokan már sikeresen bejutottak. Az írók gyakran érzik magukat elveszettnek ezen az úton, és én abban támogatom őket, hogy ez az elérhetetlennek tűnő álom valósággá váljon. Ezért az Ilion Íróklubban nemcsak kurzusokat kínálok, hanem komplex programokat, amelyek az írói karrier minden aspektusára felkészítenek és rengeteg gyakorlatot tartalmaznak.
Az Ilion Íróklub közössége abban segít, hogy az írók felismerjék, milyen szinten állnak, és elérjék a következő lépcsőfokot, hogy kitartsanak és higgyenek magukban. Egy jó mentor és egy támogató közösség nélkülözhetetlen ahhoz, hogy biztonságos és szakmailag felkészült közegben fejlődjenek az írók. Az Ilion Íróklubban mindezt megtalálod – úgyhogy, ha készen állsz arra, hogy komolyan vedd az írást, itt a helyed.