Barion Pixel Igaz-e, hogy nem lehet bejutni hagyományos kiadókba? - Ilion Íróklub

Az üzleti érdekek fontos tényezői a kiadói döntéseknek, de az írók mindig képesek befolyásolni ezeket az eredményeket a művük minőségével és a kitartó, szorgalmas munkával – azzal a felnövekedéssel, amit csak szakmai alázattal lehet elérni, hisztivel meg rosszindulatú aknamunkával, felesleges ballasztokkal a nyakadban nem. Az íróknak érdemes megérteniük a kiadói világ és a könyvpiac működését és preferenciáit, de soha nem szabad elveszíteniük a hitüket a saját tehetségükben és az álmaikban. Ez a bejegyzés a belterjesség, protekció, magánkiadás kérdéseit érinti. A jobb olvashatóság érdekében több részre osztottam. A legfontosabb kérdés, ami ezt a hosszú bejegyzést elindította, az az, hogy egyáltalán pályázzunk-e a különböző novellapályázatokon a hagyományos kiadóknál? Erre a kérdésre a végén benned is kialakul a válasz és segítheti a döntésedet.

Minden évben kitör a hisztéria a GABO pályázat körül, és kezd elegem lenni belőle. Beszéljünk hát a belterjességről, protekcióról a kiadóknál, mert ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba!

Magyarországon a kezdő írók között két rendkívül súlyos tévhit él, az egyik, hogy a hagyományos kiadóknál belterjesség van – ami így nem igaz. Egy csomó levelet kaptam a mentorált íróimtól, hogy most akkor mi van, van értelme pályázni? A másik, hogy emiatt a magánkiadás totál rendben lévő dolog – és ugyanolyan sikereket lehet elérni, meg különben is a hagyományos kiadóknál is bele kell tenni ugyanazt a pénzt. Mi van? Álljunk már meg egy kicsit a hülyeség terjesztésével és nézzünk be a kulisszák mögé!

 

Egyáltalán van-e értelme pályázni?

Hát, erre egyszerű válasz van, alább kifejtem, de előbb elmondok pár gondolatot, amit körüljárunk most, részben a magánkiadás, részben a belterjesség, a kiadók üzleti koncepciója, és a kezdő írós, protekciós gondolkodásmód lesz a téma. Sőt, elmesélem, hogy nekem milyen kudarcom volt profi íróként közvetlenül Bizánc megjelenése után, és mit tanultam meg belőle. Tanulságos történet egy szerkesztővel és számodra is tanulságos lehet, miért fontos kezdő íróként egy józan, pozitív hozzáállás az egész írói léthez. Nos, ha érdekel, akkor tarts ki, mert ez a bejegyzés elég hosszú lett. Részekre osztottam, hogy könnyebben áttekinthető legyen

Szóval kaptam egy csomó aggodalmaskodó levelet, van-e értelme pályázni novellákkal egy hagyományos kiadónál? Csak ennek van értelme. Miért? Nézzük sorban!

1 rész:

 

A negatív gondolkodásmód következményei:

Szóval teljesen összezavarja az írókat, hogy merjenek-e pályázni vagy sem. A belterjességet előre borítékolt eredményként könyvelik el, pedig nem is azt jelenti. Sokkal jobban összezavarja őket ez a belterjesség gondolat, mint az, amikor egy antológiába bekerülésért súlyos tízezreket kell leperkálni máshol, és minden szakmai szűrés nélkül bármivel meg lehet jelenni pénzért. Ez nem veri ki a biztit, de a belterj gondolata igen. Miért? Mert összetöri a bizalmat, amivel egy hagyományos kiadó felé fordulunk és kitűnő felmentést ad, hogy ne is írjunk semmit. Könnyebb abba kapaszkodni, hogy emiatt nem sikerült bejutni hozzájuk, mert nem vagyunk eleve bent, és ez mennyire felháborító már, mint azt mondani, hogy oké, ez nem sikerült, van még mit tanulnom.

 

A másokra mutogatás és vádaskodás megy ahelyett, hogy megtanulnánk, amit kell. Meg lehet, de neked kell utána menni. Főleg azoknak lenne mit, akik ezt még csak elhinni sem hajlandóak és elutasítják. Szomorú meghasonlásokkal találkozom én is, de neked nem kell. Egy dolgot azonban érdemes végiggondolnod: szerinted rajtad kívül érdekel bárkit is, hogy lesz belőled író vagy sem? Nem. Senkit nem érdekel. Ezért figyelj oda arra, hogyan gondolkodsz erről és mikor mented fel magadat a munka és a fejlődés alól. A pampog, picsog, panaszkodik kör írós közegben is kártékony és bevallom, hogy elkerülöm, mert értelmetlen mások nyafogását hallgatni. Én érdemben szeretek az írókkal dolgozni, és vannak, akik értik, tudják, hogy ballasztok nélkül, amivel a negatív önsajnáló gondolkodás jár, nos, enélkül is kihívás az írói pálya. Az igazság az, hogy van mit megtenni érte mindenkinek, még nekem is, pedig profi írónak számítok.

 

Egy-egy hápogónak könnyen sikerül írók tömegeit leszedni az életről és felmentést adni nekik, hogy ne is próbálkozzanak a pályázatokon, mert az előre el van döntve. Hát, nincs. Belülről láttam. Konkrétan ennél a pályázatnál is, de látom, hogy sokakon kifog a könyvkiadók működésének megértése, és az írók közötti versenyhelyzetek meglátása. Beszéljünk akkor erről egy kicsit.

 

2. rész:

 

A magánkiadásról

A másik jellemző tévhit, amit részben ez a fenti vádaskodás okoz, hogy a kezdő írók, mivel már eldöntötték, hogy nincs esélyük bejutni hagyományos kiadókba – ezzel borítékolták maguknak a kudarcot! –, ezért magánkiadásba kell menekülniük. Ezzel felmentik magukat a szakmai felkészülés és a küzdelem alól. Ezért nem is készülnek rendesen az írói pályára, „csak kiadják”, amit sikerült megírni, és nem is fektetnek különösebb hangsúlyt arra, hogy komolyan fejlődjenek, mert marketingelnek, meg hát, tolják a vállalkozásukat. Tisztelet a kivételnek, és ne vedd magadra, nem baj, ha magánkiadásod van, sőt nagyon jól érted akkor, hogy miről beszélek. Bizonyára tudod, hogy az egy kemény vállalkozói lét onnantól kezdve, és megértelek, tudom, hogy nagyon nehéz.

De nézz magadba, mi volt a célod?

A megjelenés. Erre rávághatod, hogy eljutni az olvasóhoz, de akkor miért nem online és ingyenesen tetted? És oké, de milyen áron jutottál el húsz olvasóhoz a könyveddel? És mi az, amit adtál nekik ezzel? Megjelenni akartál, mert azt hitted, ettől megkapod a státuszt, amire ácsingózol, de idővel rájössz, hogy nem ez a módja.

Nem hitted el, hogy tudsz még jobb lenni annál, mint ami megjelent. Rengeteg író megbánja a magánkiadását – köztük én is, mert nekem is volt -, mert a mű lényegében túl korán jelent meg, és csak utólag sikerült belátni három fontos dolgot: egy, lehetett volna még fejlődni, tanulni, kevésbé kishitűnek és egyben naivnak lenni; kettő: anyagilag nem érte meg, és ez súlyos bukta volt; három: ebből ki kéne jönni valahogy és új alapokra helyezni mindent. Az új alap pedig az, hogy nem pusztán megjelenni akarsz, hanem olyasmit alkotni, ami könnyedén belátható, hogy értékes és akár egy hagyományos kiadó is rákacsintana. Ez a mérce, amihez fel lehet nőni. Csak nem holnapra.

A magánkiadás nem ördögtől való, de érdemes okosan csinálni, és nem elhinni mindent, amivel körüludvarolnak, hogy minél többet fizess, nem elegendő a díszlet, ha hiányzik a tényleges minőség, és a mérce csak az, hogy neked jó legyen. Felkészülten – nemcsak íróilag, de a marketinget, brandépítést, kommunikációt is ideértve, lehet ezt jól is csinálni, és sokkal több pénzt is kihozni belőle, mint amennyit egy hagyományos kiadó valaha fizetni fog. De ehhez nem elég a megjelenéstől begőzölt lelkesedés, színvonal és szakértelem kellene, amit meg lehet tanulni. Nem a magánkiadókban gyakran nincs meg, vagy aranyért adják. De eszedbe sem jutott neked magadnak tanulni, mert az írás megtanulása sem jutott eszedbe, nem is tudtad, hová fordulhatnál. Szóval ez egy ördögi kör. És nagyon nehéz út. Egyáltalán nem irigylem azokat, akik belevágtak. És azért beszélek róla nyíltan, mert én is jártam azon az úton. Tudom milyen.

Ha pedig szerényebbek a céljaid, nem kell mindjárt 3000 példányos megjelenés, elegendő lehet pár száz is, kis körben lehetsz sikeres kevesebb példánnyal. De tudnod kell, ha nem ismered a könyvpiac működését, az írás így nem lesz több egy elképesztően drága hobbinál.

Meg lehet tenni? Persze.

Bárki bárhogyan építheti az írói karrierjét, a következményeket viszont viselni kell, bármi is az. Ha magánkiadásod van, ki vagy téve a piaci valóságnak, az a kérdés fel vagy-e rá készülve? És nem mindig a siker az, akárhogy reménykedünk benne. Máskor meg bejöhet. Ilyen a világ, így van kitalálva. Mindenkinek egyenlő esélyei vannak a nagy Életóceánban. Semmi gond. És komolyan kívánom, hogy teljesüljön az álmod! Azzal azonban számolj, hogy egyetlen könyv ritkán hoz sikert, tedd fel magadnak a kérdést, van-e elegendő tőkéd ahhoz, hogy évente megjelentess egy regényt 4 millióért úgy öt-hat éven keresztül? Mert akkorra fog elkezdeni megtérülni, ha egyáltalán.

Itt kitérnék arra, hogy üzleti, szakmai könyvek esetén a könyv a vállalkozás marketingjének szoros része és teljesen más áramlatban működik, szélesebb körben jön be a bevétel, nem csak a könyvből, hanem a vállalkozás releváns szolgáltatásaiból. De ha nincs vállalkozásod, ha irodalmi értéket árulsz, – emögött egy komoly írói brandnek és irodalmi értékeknek kellene lenni-, és nincs egy okos marketinged, jól felépített íróképed, egy magánkiadás súlyos anyagi bukást hozhat. És a kockázat a tiéd, mert rád tolja a kiadó. Ezt vállalod vele, mikor belevágsz, ezt írod alá.

 

Belterjesség, protekció, mi az igazság?

Szeretnék a belterjességgel kapcsolatos tévedések ellenében elmondani pár dolgot, és rávilágítani arra, hogy a sértett írói pozíciókból nézve ezt a pályázati folyamatot sokan összekeverik egy érettségi vizsgával. Ráadásul tisztáznunk kell, hogy mit jelent ez a szó, hogy belterjesség, és mit jelent a protekciós megjelenés. Miért nincs ilyen a hagyományos kiadóknál és miért fáj sokaknak, hogy ilyeneket hordanak össze ahelyett, hogy dolgoznának a saját írói útjukon?

Nézzük a tényeket:

Belterjesség: egy kiadó kizárólag azokkal a szerzőkkel tölti meg a kötetet, akik egyébként is együtt dolgozik, jelentek már meg regényeik és nem engednek be újakat. Egyet sem. Van ilyen? Igen. Van. De olyankor felkérnek írókat egy kötetbe íráshoz és nem hirdetnek pályázatot. Ha pályázatot hirdetnek, akkor nyitva az ajtó.

Igaz ez a zártság a GABO antológiára? Nem. Minden évben vannak új szerzők. Ugyanakkor ez az antológia nem egy kezdőknek fenntartott megjelenési platform, hanem egy válogatás, amibe a legjobbak kerülnek be. Egy kezdőnek a profikkal is versenyeznie kell érte, de elárulom, hogy a profi írók is megdolgoznak a műveikkel, hogy bekerülhessenek. Mert van egy nívó, amit hozni kellene ehhez.

Ez az a nívó, ami sok kezdő, haladó írót kiidegel, mert nem értik, nem elég képzettek hozzá, és vállat vonnak rá, fogalmuk sincs milyen szakmai tudásuknak kellene meglenni hozzá. Komolyan. Vagy ha van, nem tudják MÉG megcsinálni a saját műveikben. Ez kinek a gondja? Minden író a saját felkészültségéért felel. És nagyon sértő gondolat, ha nem sikerül bejutni egy pályázaton. Mércéket kellene belül rendesen beállítani, hogy lásd, akik bent vannak, előrébb járnak nálad. Ennek elismerése sokaknak nem megy és belterjességet kiáltoznak, hogy ha lenne még két hely a profi írók helyett biztos bejutott volna az ő novellájuk is. Hát nem valószínű. Ha kiemelték nevedet, akkor is csak talán. De nézz magadra, megvennél olyan kötetet, amiben névtelen írók novellái szerepelnek, akiknek a neve semmit nem mond neked? Máshogy kérdezem, választanod kell két könyv közül: egy Stephen Kinget veszel meg vagy tíz névtelen szerző antológiáját? Erről szól az írói brand, ezért építjük, az ismertségért, hogy a név ne egy üres név legyen az olvasó számára. Szóval?

A másik kérdés a protekció. Nincs az a kiadó, aki a saját szakállára kiadna egy rossz kéziratot egy szerkesztő kedvéért. Ez ugyanis üzlet és abban nincs barátság, mert tönkremehet tőle. Az pedig senkinek nem jó. Ne is kutakodj protekció után, inkább tanulj meg írni, és menj felkészülten egy kiadóhoz, ez egy magánkiadásnak a töredékébe kerül. De ehhez látni kellene egy kiadó működését legalább egy picikét.

Egy antológia remek eszköz egy profi kiadó kezében néhány olyan dologra, ami mögött kézzel fogható és jól érthető üzleti érdekek vannak, vagyis a kiadó mindig az olvasókat nézi. Például felfedezhet vele új tehetségeket, ápolhatja a kispróza hagyományát, remek kiadványt hozhat létre az olvasóknak, akik ezen keresztül több írói névvel találkozhatnak – akár újakkal is! -, a kisprózákat lehet versenyeztetni díjakért és önálló útra kelhetnek, valamint a kiadó meglévő szerzőit is előtérben és köztudatban tarthatja két regény megírása között. Ahhoz, hogy mindezt egy csapásra megtegye és még a kiadói márkát is építse ezzel, megkérdőjelezhetetlen joga van ennek minőségi feltételeket szabni. Ő teszi bele ugyanis a kiadás költségeit, ami súlyos milliókat jelent, komoly befektetést. Ahogy ahhoz is joga van, hogy szabadon elismerjék a tevékenységét szakmailag (díjak) és üzletileg is. Például sok olyan olvasó van, akik a kiadó igényességének megfelelő szintű olvasmányokért akarnak pénzt adni, nem magánkiadásokért, ez ugyanis garancia a nívóra, az utóbbi nem. Igen, ez ugyanaz a nívó, amire fentebb utaltam.

Ha teret hagy néhány új szerzőnek, akik elég érdekesek és megfelelően felkészültek egy kiadóval való munkára, ígéretesek, ők fél lábbal már bent is vannak a regényeikkel. Ha józanok, lojálisak, jól kommunikálnak, a mű érdekes és érdekelheti az olvasóikat, akkor az már a kiadó belső szándékától függ, hogy a további érdeklődése milyen úton megy tovább. Ezt úgy kell elképzelni, mintha ez a novellamegjelenés afféle próbamunka lenne, ahol a kiadói szerkesztő a munka folyamán jobban megismer téged, és meg tudja ítélni, dolgozna-e veled egy regényen. Ez nagy lehetőség, ennek kezdő íróként örülni kellene, mert ez a módja a bejutásnak. Csak egy jó novella kell hozzá és biztos lehetsz benne, hogy a legjobbak kerülnek bele, akkor is, ha kezdők írták. Ha fel tudják venni a versenyt a többiekkel, ha nem tudják, akkor még dolguk van a saját házuk táján. És ha bejutsz, akkor biztosan tudhatod, hogy milyen szinten vagy, alkalmas vagy-e már nagyobb projektet is megvalósítani, pl: befejezni a regényedet.

Aki erre a nívót őrző tevékenységre belterjességet kiáltozik, az elvágja maga alatt a fát, ha író, és visszás, ha konkurens szerkesztő, és ezért haragszom az egész gondolatcunami hatása miatt, mert elbizonytalanítja a teljes írós közeget. Aki ezt a belterjesség dolgot kiáltozza, annak van egy kis dolga a saját felkészültségével és a gondolkodásmódjával.

Például a szakmai kommunikációjával: gyakori, hogy látom az ostoba vádakat, fröcsögést, támadásokat a kezdő íróktól a profi szerkesztőkkel és a kiadóba már bejutott írókkal szemben – akikre irdatlan irigység zúdul az elismerés helyett-, aztán meg a felháborodást, hogy azért nem kerültem be, mert nagy a pofám! Igen. Azért sem, de azért van itt még valószínűleg más is.

 

Feltetted már magadnak a kérdést, hogy ki akar olyannal dolgozni, aki aknákat rak le a bejárati ajtó elé, és szándékosan rossz híredet kelti? Senki. Ők sem. Nézd, képzeld magad a kiadó helyébe: keményen dolgozol a brandeden, milliós tétekkel, és jön egy kis kezdő író, aki nagy hangon megmondja a tutit, amikor lehetőséget nyitsz a számára is. Cserébe megvádol a belterjességgel és pattog ott neked. Valójában azt a brandet akarja, amit már felépítettél, de éretlen rá, hogy bevond az esernyőd alá. Be fogod engedni ezzel a romboló kommunikációval? Hülye lennél. Szóval az ég szerelmére, az aknamunka neked lesz szívás, mert a kiadó talál majd olyat, aki az esernyő alá vonhat, nem érdekli a hiszti és hülye lenne szóba állni olyannal, aki vagy nem tud kommunikálni, vagy utálkozik.

Egyik évben elhordod őket mindennek, másik évben meg be akarsz jutni hozzájuk? Hogy van ez? Hát, ezt csinálod, amikor a neten fröcsögsz rájuk. Igen, mert nem vagy szakmailag sem lojális, emellett pedig nagy valószínűséggel elég alázattal és felkészültséggel rendelkező író sem. Nehéz belátni? Irigység gyötör, te jobban tudod, milyen egy jó mű? Szuper. Akkor bizonyítsd! Csináld jobban! De ne aknázd alá a saját írói karrieredet és a szakmai kapcsolatokat már azelőtt, hogy elindultál volna. Egy író jó kommunikátor és tisztában van a tettei és a kommunikációja következményeivel.

Hát, de milyen dolog már az, hogy a menő szerzők kerülnek a könyvbe? Hát milyen lenne? Ha van joga a magánkiadós íróknak a pénzük fejében bármit a piacra vinni, akkor lehessen már joga egy hagyományos könyvkiadónak az üzleti modellje alapján bármit kiadni, amit csak akar.

Oké. Nézzük ezt meg közelebbről.

Szerinted a kiadók szerkesztői tehetnek arról, hogy gondozzák a meglévő szerzőiket és te nem találod a járható utat oda, nem tudsz jobb lenni náluk? Ők tehetnek róla, hogy még nem vagy felkészült? Vagy nem is oda kellene menned, hanem máshová? Máshová lehet, hogy jó leszel. Mi ez a hiszti?

 

Ha be akarsz jutni valahová, készülj fel rá minden téren!

Légy lojális az adott kiadóval, ahová be akarsz jutni, kommunikálj profin és ugord meg a lécet íróként nem csak egyszer, hanem pár évente és mutasd, mit tudsz! Nem kell a nyafogás meg magyarázkodás, senki nem kíváncsi a nyűglődésedre. Feltetted már magadnak a kérdést, hogy mit tudsz? Ja, hogy nem megy a bejutás és nem tudod miért? Csak magadban keresheted a választ, ott van, a tettidért, szavaidért, írásaidért csak te felelsz. Ha nem megy, akkor fejlődnöd kellene, tanulni ezt az egészet egy megfelelő helyen. Nem akarod?

Akkor ki is tehet arról, hogy nem sikerül?

Az arcodnak ehhez semmi köze, nem pofára, hanem teljesítményre és minőségre megy. Fáj belátni, tudom. Kemény meccs, valóban az. De ha író akarsz lenni, szokjad, csupa ilyen megmérődésnek nézel elébe és ha már itt kiborulsz, mi lesz veled később? És igen, fel lehet készülni. Pont ezért hoztam létre az Ilion Íróklubot, mert képzések ugyan vannak a nagyvilágban, de olyan nincs, amelyik azt támogatja, hogy tudatos írói úton készülj fel egy hagyományos könyvkiadóval való munkára. Nálam lehet, de előre szólok, a hisztikre és nyafogásokra nincs idő, az érdemi felkészülésre összpontosítunk. És ezt imádják az írók! Haladnak, erősödnek és sokkal gyorsabban fejlődnek, mint valaha remélni merték.

Aztán annak, aki belterjességet kiáltozik, dolga van még azzal is, hogy milyen egyébként jogtalan elvárásai vannak egy professzionális kiadó felkészült szerkesztőivel szemben? Mert úgy tűnik, sokaknak fogalma sincs, mit csinál valójában egy szerkesztő. Nekik az a munkájuk, hogy a kiadó tartalmi és üzleti összhangját megteremtsék, és az olvasóknak garantált minőséget adjanak, mert az olvasók a fizető ügyfelei. Gondot okoz felfogni, hogy üzleti hasznot generálnak magas szintű, már bent lévő írókkal HOSSZÚTÁVON EGYÜTT DOLGOZVA, és előtérben tartják a kiadó felépített márkaneveit, vagyis a branddel rendelkező szerzőket? Hát hülye lenne kispadra ültetni azokat, akiknek a neve eladja a kezdő szerzők novelláit is a kötetben!

Ez egy üzlet, érted már?

Ők azok, akik közé te is vágysz, fel kéne nőni ehhez, írj jobbat, mint ők, építs eladható márkanevet a nevedből, légy ismert és népszerű, igényes és akkor bent leszel. Vagy azt gondoltad, hogy majd a kiadó olvasói lesznek azok, akik egy csapásra a te olvasóid lesznek, ha ott megjelensz? Igen. Ez igaz, azok lesznek, de ennek feltételei vannak. Ehhez egy jó mű és felkészült író kell, aki kiérdemelte már kisebb projektekben is az elismerést, elhivatott, aki iránt érdeklődhetnek az olvasók, organikusan, maguktól, pusztán, mert elég érdekes témái és gondolatai vannak. Olyan író kell, aki a kiadóhoz felépítette magát minden területen. Az aknamunka és a hiszti pedig kívül tart az ajtón, a mérgező embereknek helye itt nincs, mert ez üzlet, nem érettségi, nem rehabilitációs intézmény, nem íróiskola, nem egy elvont álom a felhőkben, hanem valóságos üzleti partnerség. És a ballasztokra senkinek sincs szüksége. Ne legyél az.

Elvárni azt az általános kultúrmisszión túl, hogy egy szerkesztő afféle semlegességgel, mintha az megfellebbezhetetlen igazságtevő volna, az üzleti gondolkodásmódján és jól felfogott érdekein túl arra érdemtelen írópalántáknak akarjanak kedvezni, nekik megfelelni, mindenkit tutujgatni és megjelentetni, ez nem az a bolygó! Honnan ez az elvárás? Hol éltek? Ez az elvárás egyszerűen nonszensz, mégis táplálják sokan, igényelnék és terjesztik, pedig eléggé elszomorító egy ilyen miatt letérni a sikeres írói építkezés ösvényéről. Ha visszatérnél nézd meg milyen mérgező környezettől kell megszabadulnod, és gyere az Ilion Íróklubba vagy a KIK Kezdő Írók Közössége csoportba! Itt mi tudjuk, hogy mire kellene felkészülni.

 

3. rész:

Egy kis fricska, ha nem inged, ne vedd magadra!

Elárulok egy titkot. Ha gyorsabban és hatékonyabban akarsz íróvá válni, akkor keress egy mentort és tanulj! Lépj be nem PPP+PPP+PPP (pampog, picsog, panaszkodik, + pletykál, puffog, parancsolgat, + pózol, perel, problémázik) közösségbe! Ezek a közösségek mérgezőek, ne számíts onnan komoly fejlődésre és jó kapcsolatokra. Végezz el komolyabb szakmai kurzusokat olyan helyen, ahol van hagyományos kiadói háttér. Nem a kiadói szerkesztők készítenek fel arra, hogy bejuss egy kiadóba, a tengő lengő magánkiadásos írók meg szerkesztők végképp nem, ha annyira jók lennének, akkor bent lennének egy hagyományos kiadóban. Okosan nézd meg, hová pozícionálod magadat az induláskor. És ne ekézz senkit, tanuld meg elismerni a nálad jobbakat, másokat, mert velük akkor is találkozol, ha felkészültél a megjelenésre egy jó kézirattal. Mi több, még tanulhatsz is tőlük, ha kinyitod a szemedet, ezt kezdd el minél korábban. Ahhoz, hogy közéjük kerülj, azt ki kell érdemelni és ez nem sznobizmus, hanem mérce, ami sokaknak nem tetszik. Így is fel van hígulva ez a szakma, a magam részéről örülök, hogy vannak, akik még védelmezik a kortárs irodalom színvonalának kapuit, mert sok kiadóban ezeket a kapukat már bedöntötték a kezdő írós hisztik és a vastag pénztárcák. Egy egész iparág épült fel erre. De még vannak helyek, ahol még ott van, aminek ott kell lennie. És örülök, hogy akárki nem juthat be az ajtón, legalább ott.

Tombol a türelmetlenség, irigység, kezdő írós elvárások, ahelyett, hogy az értéket megtalálnátok azokban, akikben ott van és tanulnátok tőlük. Elismerés? Nem, azt soha, engem ismerjenek el! Oké, semmi gond, mi nem arra megyünk! Mert ez út nem azt eredményezi, ami egyezik a célunkkal. Miért? Mert az írás nem az író egójáról, hanem a gondolkodásmódjáról és értékek, élmények adásáról szól, de nem a jó szándékkal, hanem szakmai tudással. Nem ugyanaz.

Ha akarsz valamit az életben, elismerést, sikert, szeretetet, érdeklődést, kedves szavakat, bármit, előbb adj te másoknak! Mert ez nem jár senkinek alanyi jogon, ezt kölcsönösen, méltósággal. Kapjuk, kiérdemeljük, méltóvá válunk hozzá és nem követeljük, mint az oviban egy játékot. Kiérdemlés és kölcsönös tisztelet alapján működik, így megy ez, ezt be kell dobni a nagy közös kalapba. Ha nem megy, akkor bizony van mit tanulnod.

Vagy megcsinálod vagy nem. De ne köpködj, mert a szél szembe fúj! Nem lehetnek elvárásaid a profi szerkesztőkkel szemben ebben a dologban, tudomásul kellene venni. Akkor is, ha őket könnyebb hibáztatni, mint belátni a saját hiányosságaidat és megküzdeni magadért a felkészülés útján egy jó erős kurzuson. Nem a kiadói szerkesztőktől kell tanulni, hanem jóképzéseken, olyanoktól, akik elérték már azt a szintet, amiről beszélnek, és amire te is vágysz. Hagyományos kiadói megjelenést akarsz? Akkor ne menj el önjelölt magánkiadós írók képzéseire, mert az a szint, ami neked kell, ott nincs meg.

Ezen felül javaslom, aki szeret betakarózni ezzel és felmenteni magát és másokat a belterjesség vagy a protekicókiáltozás gondolatának terjesztésével, – ez a legjobb halogatási módszer-, gondolkodjon el a saját jellemén és szakmai alázatán is, amit bemérgez az irigysége. Lehet, hogy ott ég a ház, ahonnan a rossz szándék meg az életről lehozás ered. Otthon kéne akkor körülnézni előbb.

És ha már protekció…el tudsz képzelni annál nagyobb protekciót, minthogy kifizess négymilliót egy magánkiadásért és elvárd, hogy majd ugyanolyan írónak nézzenek az olvasók, mint akik felkészültek erre a pályára veled ellentétben? Ez protekció, magadat protezsálod. És nem, nem baj. De gondolkodj el ezen és helyezd magadat méltóbb helyzetbe, ha tényleg író akarsz lenni.

A kiadók versenyben vannak, az írók is. Igen. Döbbenet? Ugyan! Nőjünk fel! És biztosan vannak helyek, ahol lehet kiadón belül belterjeskedni mindenféle dolgokkal. Hogyne. De kezdő íróként erről te semmit nem tudsz és nincs köze hozzád, mert nem vagy bent. Csak a hitedet roncsolja össze, ha hagyod és felülsz a nyavalygásnak. Ijesztő gondolat, hogy jobbnak kell lenni, ha pedig nem megy, csendben elfogadni és tanulni belőle, tovább fejlődni. Ez utóbbiban vannak jó módszerek és tudok segíteni, ha akarod.

Hogy néz ki egy pozitív elbírálás és hogyan nem?

Sokszor a személyes kapcsolatok, a jó lektori ajánlás és a kitartó munka a kulcs ahhoz, hogy egy kezdő író műve kiadásra kerüljön. Egyszerűen fel kell ehhez növekedni és igen, megcsinálni, és igen, sokan vannak, akiknek nem sikerül. Vagy nem odavalók. Vagy másik partról vádaskodnak. De ezek a kijelentések, mint a jó lektori ajánlás, kapcsolatok nem arra utalnak, hogy fúj, protekció, hanem arra, hogy jelenléttel kellene építeni az írói utadat, ott lenni, részt venni, aktívnak lenni, ismerkedni, kisebb eredményekkel felhívni magadra a figyelmet, képviselni magadat íróként és nem összekeverni a magabiztosságot az ordenáré nagyképűséggel. Menni fog? Rajta, csináld!

A lektori ajánlás pedig nem más, mint a szerkesztő jelentése a kiadóvezetőnek egy-egy olyan kéziratról, amit kiadásra ajánl. Ez kell ahhoz, hogy a kiadóvezető rábólintson és engedélyezzen egy milliós nagyságrendű befektetést nemcsak a könyvedbe, hanem a te branded építésébe is. Enélkül nincs pozitív lektori és szakmai indokokkal megy a szerkesztő a kiadóvezetőhöz. Nincs olyan, hogy adjuk ki, mert a szerző jó barátom, igaz, ekéz minket minden platformon, ami létezik, és a témái is unalmasak, de biztos lesz olvasóközönsége. Na, ilyen nincs. Ez lenne a protekció, amit csak a kezdő írók képzelnek oda, de a valóságban nem létezik!

Irigységre és vádaskodásra rengeteg energia megy el feleslegesen.

Ezt lehetne jóféle kommunikációra és kapcsolatépítésre használni, de ha nem megy, akkor csak az előbbi marad meg a mocsár, ahonnan elsüllyedve másokat hibáztatni, magunkat meg felmenteni sokkal könnyebb. A kapcsolatépítés pedig nem a protekció megszerzésére irányul, nem tudsz protekciót szerezni, nincs az a szerkesztő, – pontosabban kiadóvezető-, aki a két szép szemedért beletenne 4-5 milliót egy rettenetes kéziratba, egyszerűen a szakmai tekintélyét kockáztatná a kiadóvezetője előtt, a kiadó pedig a saját brandjét. Egyébként a kiadóvezetők döntenek a megjelenésekről, gondolom, mostanra ez is világos lett.

Ha író akarsz lenni, ideje, hogy elmondjam, meg kell tanulnod a kudarctűrést. Igen, nem fognak sikerülni az első pályázataid, de ezeken át kell esni, és tanulni belőlük. Igen, van egy ilyen tulajdonság, hogy kudarctűrés, és tudom, hogy vannak, akik hírből sem ismerik, csak türelmetlenül rohannak neki mindennek, hogy mit vernek le út közben az nem érdekes, csak hangosan sírhassanak. És hát, amikor szeretnek jó hangosan panaszkodni, abból mindig kiderül, hogy vagy a könyvpiac működését nem értik vagy lényegében szakmailag felkészületlenek – ergo, semmit nem adnak hozzád, ha tanulni akarsz és fejlődni íróként. Ha fejlődnél, ezeket a helyeket hagyd hátra és keress olyat, ahol építkezni tudsz. Ha eddig olvastál, akkor talán neked való hely lehet a facebook csoportom, ami az Ilion Íróklub munkacsoportja, csatlakozz, ha készen állsz rá és egy pozitív építkezésre vágysz:

KIK kezdő írók csoportja

 

4. rész:

Mesélek valamit most, mert van egy tanulságos történetem!

Egy kéziratot adtam egy (amúgy belterjességgel gyakran megvádolt) szerkesztőnek. Ő ezt a kéziratot régóta várta. Lelkesen elolvasta. Aztán telefonon hosszan beszéltünk róla.

Profi íróként egy pillanatig Bizánc után azt hittem, bármit írhatok és akkor valami újjal kísérleteztem. A beszélgetésből egy részlet, ami mai napig itt cseng a fülemben:

„Ez a regény egy szép történet, de még kiforratlan. Máshová is elviheted, ha nagyon ki akarod adni és ki is adják a neved miatt, de a helyzet az, hogy ez Bizánc után a te karrieredben visszalépés lenne, ha így megjelenne. Magasra tetted a lécet korábban, és a történet jó lesz, de még jobbnak kellene lennie, hogy übereld a korábbiakat. Ha átírod, akkor beszéljünk róla később (…)”

Ezt az a szerkesztő mondta, akit ma belterjességgel és sokak szemében protekciós gondolkodásmóddal vádolnak, és ha valóban az lenne, nem ezt mondta volna nekem. Szóval picit álljunk már meg. Van az a szakmai nézőpont, ami minden barátságot felülír. És az írók értik ezt.

Ha író akarsz lenni, nemcsak egyszer kell megugrani a lécet, hanem később is, ezért fontos a felkészültség. És egy szerkesztő simán visszaad egy kész kéziratot, ha az még nem elég jó, akkor is, ha már bent vagy a kiadónál. Jobb, ha tudjátok, ez az, amiért érdemes szakmailag alaposan felkészülni az íróságra és azt is jobb, ha tudjátok, hogy azóta is nagyon sokat tanultam még az írásról egy megjelent regénysorozattal a hátam mögött. A tanulás, fejlődés, önfejlesztés, önmeghaladás nem szégyen és csinálni kell, haladni vele, nemcsak kezdőként. Neked hány millió karakter van a hátad mögött, amit megírtál és mikor tanultál utoljára számodra is hasznos írói fogásokat egy szakértőtől kurzuson vagy könyvek megfigyelő olvasásán keresztül? Alkalmazod is ezeket? Mersz változtatni nemcsak a szövegeden, de néha kicsit magadon is?

Nem sértődtem meg ezen a szerkesztői visszadobáson, három okból.

Az egyik, hogy a munka és a barátság két lapra tartozik, ezt egy bizonyos szint fölött természetesen kezeljük, de aki ebben nincs benne, éretlen rá, hogy ezt felfogja, annak ez érthetetlen. Nem fogom magyarázni. Ugyanakkor mi (egy író és egy szerkesztő) nem vagyunk kötelesek erről bárkinek bármilyen magyarázatot adni, csak mert valaki vádaskodik és pattog a pálya széléről. Aki vádaskodik, azzal nincs dolgunk, neki van magával. Mi inkább dolgozunk azon, ami érdemes erre.

Másrészt az a regény azóta olyasmivé nőtte ki magát, amiért örülök, hogy akkor nem jelent meg és biztos vagyok benne, hogy a következő kézirat már sokkal jobban fog működni, mert változtattam rajta nagyon sokat, amihez kaptam tőle szakmai tippeket még akkor, és rengeteget kellett tanulnom még hozzá az írásról és önmagamról is.

Harmadszorra pedig: túl korán megjelenni egy kiadónál sem a történetnek, sem az írónak, sem pedig az írói karriernek nem jó -az olvasókról nem is beszélve. Ha még nem készültél fel, ne erőltesd a megjelenést, beletörhet az identitásod, és nehéz jó brandet felépíteni rosszul megírt jó történetekkel is. Mert az olvasók sokkal igényesebbek, mint hiszed és nincs annál nagyobb visszatartó erő, mint egy rossz olvasói vélemény.

Egyszer talán azon is érdemes lesz elgondolkodnia minden vádaskodónak, hogy a szerkesztők, akiket támadnak, talán sokkal felkészültebbek szakmailag, mint ők. Némely kezdő írók, azzal akarnak szakmai tekintélyt, hogy nem adják meg a tiszteletet azoknak, akiknek sokkal nagyobb tudása van és nem veszik észre, hogy ezzel magukat járatják le. Ezt okozza a szakmai alázat hiánya és a szakma nem ismerete vagy elutasítása. A jó öreg struccpolitika meg az egó. Mondok egy példát!

Ha odaállsz egy egyetemi professzor mellé és letegezed, átkarolod, nyomsz vele egy szelfit és hülyeségeket beszélsz mellette, belekényszerítve a saját buborékodba, attól még nem lesz nagyobb tudásod, mint neki. Ezt bármily különös, rajtad kívül mindenki tudja. És nem fog leállni veled vitatkozni, mert érdemtelen vagy rá. Észre kéne venni, ha valamiben nem vagyunk olyan marha okosak és jók, mint amit képzeltünk magunkról. Inkább kapcsolódj érdemben és tanulj, az neked is jobbat tesz és nem hoz le hamis vádakkal az életről.

Erről a súlyos tévedésről tehát ennyit, hogy igen, léteznek szakmai és emberi szűrők és preferenciák a kiadók részéről, de ez nem jelenti azt, hogy belterjesség lenne vagy hogy téged ennek befolyásolnia kellene mondjuk arra, hogy ne pályázz, mert úgyse érdemes. Ez nettó hülyeség.

Író vagy. Írj! És ha már csinálod, ehhez méltón csináld jól!

Elismerésért meg nem kiáltozni kell, hanem lenyűgözni az olvasókat és nem elég, ha magadat nyűgözöd le. Nos, valahol itt kezdődik a szakma, mert le kell szögeznem, hogy a megfelelési kényszereket azonnal felejtsd el, de az írászakmai tudást tiszteld és akkor megláthatod az egyensúlyokat és azt, mit kellene megtanulnod magadról és a szövegeidről a megfelelő megvalósításhoz.

A kiadók általában a minőségi, innovatív és piacképes műveket keresik, és nem feltétlenül zárják ki a kezdő írókat, megteszik azt maguktól ők, mikor sikítva elmenekülnek egy hülye pletyka és némi naiv hiszékenység miatt és amúgy is jobban tudják, milyen egy jó könyv. Különben is, nem hajlandóak tanulni. Remek, akkor őket már szűrni sem kell, mert kizárják magukat az első akadályoknál. Nem gond. Nekünk nem, én is csak azoknak tudok segíteni, akik látják, hogy szükségük van rá. A többieket eszemben sincs meggyőzni semmiről. Az sem zavar, ha utálnak, amiért kimondom azt, amit senki nem mond meg nekik. Mindenkinek szíve joga egyénileg tükörbe  nézni és látni az igazságot.

Ha pedig csak résnyire van is nyitva egy ajtó, akkor próbálj meg bejutni a kiadóba ahhoz méltó módon, önmagadért, bizalommal. Ne menj olyan pályázatra, ahol nem bízol meg a kiadói szerkesztők hozzáértésében. Pályázni soha nem kötelező és ez nem nekik lehetőség, hanem neked. Csak tudd, hol vagy és mit csinálsz. Egy kiadóhoz bejutni ugyanis az író részéről szükséges egy bizalom, amit a kiadó szerkesztőinek ad, de tudnod kell, hogy ez egy kölcsönös bizalmi kapcsolat, ha alkalmatlanná teszed magad rá, hogy bízzanak benned, mit vársz?

 

5. rész:

Pályázzunk egyáltalán?

Ahan. Még szép. Talán a fentiekből kiderül, hogy nem azért érdemes pályázni, mert nincs veszítenivalód. Hanem éppen azért, mert van.

Miért? Mert nem belterjesség van, hanem kapitalizmus, egyszerűen jobbnak és üzletileg értékesnek kell lenned másoknál, és szakmai tudással kéne rendelkezni ehhez. A pályázatokon a mélyrepülések megedzen mentálisan, amikor fejjel a földbe állva érzed magad, meg kell tanulnod nem magadat bántani vagy másokat, hanem egyszerűen annak az eszközeit, hogy felkészülj és fejlődj, hogy egyáltalán rávedd erre magadat. Ha ezzel nem nézel szembe, akkor így maradsz. Ha a szobádban ücsörögve várakozol a sikerekre áhítozva, nem teszed ki magad mentális, szellemi terhelésnek és megúszásra mész, nem dolgozol, nem hozod ki magadból a jelenlegi legtöbbet, nem feszegeted a határaidat, nem győzöd le a félelmeidet. Bármi történik is egy pályázaton, minden érted történik. Erről nem a kiadók szerkesztői tehetnek, ők csak a munkájukat végzik és képviselnek egy vállalkozói márkát.

Ezen felül pedig egy novellapályázat nem arra van, hogy a kezdő írók kedvében járjon és megjelenés formájában jutifalatokat osztogasson. Ez egy valós üzleti lehetőség, amivel nem is vagytok tisztában, nem tisztelitek, nem látjátok, milyen nagy esély ez arra, hogy megjelenhessetek egy nívós helyen, gyakran téglaként dobjátok be a novellátokat mindenféle komolyabb átolvasás nélkül és várjátok a csodát. De mire? Ez olyan, mintha egy futóversenyen két méter után megállnál és követelni kezdenéd a kupát, amiért megmozdultál. Pont így hat a buta viselkedés.

Tudom, hogy nem minden kezdő író ilyen, rengetegen küzdenek némasággal, magánnyal, gyötrődnek belül, bizonytalanok, döbbenten látják, mi folyik a közösségekben és fogalmuk sincs, miként valósítsák meg, amit szeretnének. Ne vedd magadra azt, ami nem vagy, de ami igen, azzal szabad szembenézni és kezdeni vele valamit.

Egy jó novellapályázat egy kezdő írónak kapaszkodó.

Lemérheted, felkészültél-e már arra, hogy szintet lépj és bejuss egy kiadóba. Ott szakemberek ülnek, nem egy elvont érettségivizsga a szint, nekik pedig nem elég a félvállról beköszönő önjelölt zseni két éve kerengő novellája, ami már minden pályázat postaládájában megtett egy kört és még egy betűt sem volt hajlandó átírni benne a szerző. Annyira „hiszel benne”, hogy nem látod, igazából nem működik? A fejlődésben higgy és a magad változásaiban, hogy növekedhetsz, lehetsz jobb minden egyes nappal és írj minél jobbat!

De hát milyen jól jönne valami kapcsolat, ami garantálja a megjelenést anélkül, hogy energiákat kellene fektetni abba, hogy irodalmat vagy legalább valami valóban egyedi szórakozást nyújtsunk az olvasóknak, netán fellelhető katarzist és átélhető élményt az egónk dögunalmas lamentálásai helyett anélkül, hogy a világlátásunkat magyaráznánk és másokat oktatnánk a saját gondolkodásunkra…

Hát, de jó lenne ezt megúszni! Sőt, az írást is meg kéne úszni – ilyet is láttam már, hogy valaki úgy akart író lenni, hogy nem akart írni semmit, másokkal akarta megcsináltatni. És ha belterj van, akkor meg minek írjak, semmi értelme! Vagy amit örököltem, azt beletegyem a kiadásomba, a könyv jó üzlet, nem? És ha már tíz évig vergődtem vele, akkor már csak négy millát kell beletenni, hogy megjelenjen és valaki végre elolvassa? Eladjam a kocsimat? Vegyek fel rá hitelt? Kinek kell fizetni egy sört, hogy megjelenjek? Hát belterjesség van vagy nem? Hol van már? Protekciót akarok! Ide nekem az összeset!

Hát, hagyományos kiadók szerkesztőinél felesleges próbálkoznod, ők ugyanis olyan szakmai alapon döntenek, mint láthattad, amit meg kellett volna tanulnod a közös munkához és amit azonnal látnak a szövegben, hogy ott van-e. Elég lenne hozzá írástechnikailag felkészülni, ezen felül némi műveltséggel és kulturált viselkedésmóddal közelíteni, de itt elsősorban a produktumod a mérce. Minden másra, amit megvennél, ott vannak a magánkiadók!

Mert bármit hajlandóak vagyunk megtenni egy kiadói megjelenésért, kivéve azt, amit kellene, hogy felkészüljünk rá és megküzdjünk érte! Hát, a döntés a tiéd. Mindig a tiéd. Mindenben, amit teszel és abban is, amit nem.

 

6. rész:

Akkor hogyan tovább?

Ha egy adott kiadóhoz be akarsz kerülni hagyományos rendszerben, akkor legyél képben azzal, hogyan működnek a dolgok a valóságban az álmodozások nélkül, és készülj fel rendesen, tanulj, tartsd be, vedd komolyan a formai és tartalmi követelményeket, sőt, vedd komolyan az egészet. Maradj pozitív, a sértődött írók hisztijének energiáit pedig fektesd inkább a további saját fejlődésedbe, ez segít a kudarctűrés megtanulásában.

Ha pedig nem most jöttél a falvédőről, akkor meg tudnod kell, hogy hiszel-e a saját lehetőségeidben, van-e bizalmad vagy hagytad, hogy leépítse benned a kishitűség és mások károgása? Megjegyzem, te nem ők vagy. Jogod van neked is megpróbálni, amit ők kaptak visszajelzésként, az az övék, nem a tiéd, nem kell azonosulnod mások kudarcaival és magadra hozni a frászt már azelőtt, hogy lépnél valamit. A saját utadon járj. Ha nem sikerül a pályázat, az sem baj, akkor tudod, hogy változtatnod kell, mert ez csak egy pillanatnyi állapotra jelez vissza és a jövő előtted áll, fejlődhetsz!

Ha pedig pályázol, előre szólok, ha bejutsz, majd azt fogják mondani rád is, hogy belterjes vagy, pedig akkor biztos, hogy keményen megdolgoztál írói felkészüléssel a megjelenésért. Így vádaskodj a jövőben, gondolj bele abba, hogy amikor majd egyszer bejutsz, azt kapod vissza, amit adtál. Nem elismerés fog bejönni az ajtón, hanem hogy protekciós vagy, nőként még durvább vádak is érhetnek. Tényleg ezt akarod erősíteni, ezt a jelenséget?

Az üzleti érdekek fontos tényezői a kiadói döntéseknek, de az írók mindig képesek befolyásolni ezeket az eredményeket a művük minőségével és a kitartó, szorgalmas munkával – azzal a felnövekedéssel, amit csak szakmai alázattal lehet elérni, hisztivel meg rosszindulatú aknamunkával, felesleges ballasztokkal a nyakadban nem. Az íróknak érdemes megérteniük a kiadói világ és a könyvpiac működését és preferenciáit, de soha nem szabad elveszíteniük a hitüket a saját tehetségükben és az álmaikban.

Pályázzatok, bízzatok, tanuljatok, írjatok és ne higgyetek el minden szart, főleg ne azoknak, akik vizet prédikálnak és lehoznak az életről is. A magad karrierjével törődj és ne add fel, készülj fel rá becsülettel, járd az utadat jól és szakmai alázattal, nem önkényesen, hanem tudatosan! Élj a lehetőségekkel, lásd őket! Ha ezekben segítség kellene, gyere a KIK  kezdő írók közössége csoportba!

És még egy kérdés: amúgy számít, hogy van-e protekció meg belterjesség vagy nincs? Mit érdekel az téged, ha nem érint? Írni akarsz, nem? Akkor írj, bármi potyog az égből, ne engedd, hogy elterelje a figyelmedet az írói építkezésedről, mert az fontosabb, mint az üres, mondvacsinált problémák körüli tömeghisztéria! Méltóvá válhatsz a megjelenésre, egy napon majd meglátod, amikor eléred a célt, mennyire felesleges volt előre pánikolással ballasztokat a nyakadba venni.

Sikerülhet bejutni, ha elég jó vagy és elérheted ezt, higgy ebben! Koncentrálj a saját fejlődésedre, ez a legjobb tanácsom. Eredményes írást kívánok!

 

Szeretettel:

Pusztai Andrea író, mentor, Ilion Íróklub tulajdonosa

Kapcsolódó: novellaíró kurzus – ha boldogulnál a pályázatokon!