Barion Pixel Belterjesség? Oviban vagyunk vagy mi? - Ilion Íróklub

Minden évben kitör a hisztéria a GABO pályázat körül, és kezd elegem lenni belőle. Beszéljünk hát a belterjességről a kiadóknál, mert ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba!

Magyarországon a kezdő írók között két rendkívül súlyos tévhit él, az egyik, hogy a hagyományos kiadóknál belterjesség van – ami így nem igaz. Egy csomó levelet kaptam a mentorált íróimtól, hogy most akkor mi van, van értelme pályázni?

Teljesen összezavarja őket, hogy merjenek-e pályázni vagy sem. Sokkal jobban összezavarja őket ez a belterjesség gondolat, mint az, amikor egy antológiába bekerülésért súlyos tízezreket kell leperkálni máshol, és minden szakmai szűrés nélkül bármivel meg lehet jelenni pénzért. Ez nem veri ki a biztit, de a belterj gondolata igen.

A vicc pedig az, hogy akitől ez a gondolatcunami elindult, éppen ő az, aki egy komája kéziratát beajánlotta, amint betette a lábát egy kiadóba és lehetősége nyílt rá. Akkor szakmai indokokat hozott fel, de a szita mindig átlátszik. Szándékosan nem mondok nevet, mert aki emlékszik rá, az emlékszik rá, és nem akarom bántani az illetőt, mert nem ez a durva a sztoriban. Vannak dolgok, amiket nem felejtünk el, ennyi. Azóta azonban másokra mutogatás és vádaskodás megy. Szomorú meghasonlás. Hát, szép kis cunami, gratulálok a kártevéshez, sikerült írók tömegeit leszedni az életről és felmentést adni nekik, hogy ne is próbálkozzanak a pályázatokon, mert az előre el van döntve. Hát, nincs. Belülről láttam. Konkrétan ennél a pályázatnál, de látom, hogy sokakon kifog egy könyvkiadó működésének és az írók közötti versenyhelyzetek megértése.

Egyáltalán van-e értelme pályázni? Hát, erre egyszerű válasz van, alább kifejtem, de előbb elmondok pár gondolatot.

Mert a másik jellemző tévhit ugyanis, amit részben ez a vádaskodás okoz, hogy a kezdő írók, mivel már eldöntötték, hogy nincs esélyük bejutni hagyományos kiadókba – ezzel borítékolták maguknak a kudarcot! –, ezért magánkiadásba kell menniük. Ezzel felmentik magukat a szakmai felkészülés alól. Ezért nem is készülnek rendesen az írói pályára, „csak kiadják”, amit sikerült megírni és nem is fektetnek különösebb hangsúlyt arra, hogy komolyan fejlődjenek, mert marketingelnek meg hát tolják a vállalkozásukat. Tisztelet a kivételnek és ne vedd magadra, nem baj, ha magánkiadásod van. Bizonyára tudod, hogy az egy kemény vállalkozói lét onnantól kezdve és megértelek, tudom, hogy nagyon nehéz.

Meg lehet tenni? Persze. Bárki bárhogyan építheti az írói karrierjét, a következményeket viszont viselni kell, bármi is az. És nem mindig a siker az, akárhogy reménykedünk benne. Máskor meg bejöhet. Ilyen a világ, így van kitalálva. Mindenkinek egyenlő esélyei vannak a nagy Életóceánban. Semmi gond. És komolyan kívánom, hogy teljesüljön az álmod!

Ma viszont szeretnék a belterjességgel kapcsolatos tévedések ellenében elmondani pár dolgot, és rávilágítani arra, hogy a sértett írói pozíciókból nézve ezt a pályázati folyamatot sokan összekeverik egy érettségi vizsgával.

Egy antológia remek eszköz egy profi kiadó kezében néhány olyan dologra, ami mögött kézzel fogható és jól érthető üzleti érdekek vannak. Például felfedezhet vele új tehetségeket, ápolhatja a kispróza hagyományát, remek kiadványt hozhat létre az olvasóknak, akik ezen keresztül több írói névvel találkozhatnak – akár újakkal is! -, a kisprózákat lehet versenyeztetni díjakért és önálló útra kelhetnek, valamint a kiadó meglévő szerzőit is előtérben és köztudatban tarthatja két regény megírása között. Ahhoz, hogy mindezt egy csapásra megtegye és még a kiadói márkát is építse ezzel, megkérdőjelezhetetlen joga van.

Ha teret hagy néhány új szerzőnek, akik elég érdekesek és megfelelően felkészültek a kiadóval való munkára, ígéretesek, fél lábbal már bent vannak a regényeikkel, lojálisak, jól kommunikálnak, az már a kiadó belső jó szándékától függ, és ennek kezdő íróként örülni kellene, mert ez egy jó lehetőség. Csak egy jó novella kell hozzá és biztos lehetsz benne, hogy a legjobbak kerülnek bele, akkor is, ha kezdők írták. Ha fel tudják venni a versenyt a többiekkel.

Aki erre belterjességet kiáltozik, az elvágja maga alatt a fát, ha író, és visszás, ha konkurens szerkesztő, és ezért haragszom az egész gondolatcunami hatása miatt. Mert aki ezt belterjesség dolgot kiáltozza, annak van egy kis dolga a saját felkészültségével és üzleti gondolkodásmódjával.

Például a szakmai kommunikációjával: gyakori, hogy látom az ostoba vádakat, fröcsögést, támadásokat a kezdő íróktól a profi szerkesztőkkel szemben, aztán meg a felháborodást, hogy azért nem kerültem be, mert nagy a pofám! Igen. Azért sem, de azért van itt még más is.

Feltetted már magadnak a kérdést, hogy ki akar olyannal dolgozni, aki aknákat rak le a bejárati ajtó elé? Senki. Ők sem. Hát, ezt csinálod, amikor a neten fröcsögsz rájuk. Igen, mert nem vagy szakmailag sem lojális, emellett pedig nagy valószínűséggel elég alázattal és felkészültséggel rendelkező író sem.

Szerinted a kiadók szerkesztői tehetnek arról, hogy gondozzák a meglévő szerzőiket és te nem találod a járható utat oda, nem tudsz jobb lenni náluk? Ők tehetnek róla, hogy még nem vagy felkészült? Vagy nem is oda kellene menned, hanem máshová? Máshová lehet, hogy jó leszel. Mi ez a hiszti?

Ha be akarsz jutni valahová, készülj fel rá minden téren, légy lojális az adott kiadóval, ahová be akarsz jutni, kommunikálj profin és ugord meg a lécet íróként nem csak egyszer, hanem pár évente és mutasd, mit tudsz? Feltetted már magadnak a kérdést, hogy mit tudsz? Ja, hogy nem megy?

Akkor ki is tehet arról, hogy nem sikerül?

Az arcodnak ehhez semmi köze, nem pofára, hanem teljesítményre és minőségre megy. Fáj belátni, tudom. Kemény meccs, valóban az. De ha író akarsz lenni, szokjad, csupa ilyen megmérődésnek nézel elébe és ha már itt kiborulsz, mi lesz veled később?

Aztán annak, aki belterjességet kiáltozik, dolga van még azzal is, hogy milyen egyébként jogtalan elvárásai vannak egy professzionális kiadó felkészült szerkesztőivel szemben? Nekik az a munkájuk, hogy a kiadó tartalmi és üzleti összhangját megteremtsék, és az olvasóknak garantált minőséget adjanak, mert az olvasók a fizető ügyfelei. Gondot okoz felfogni, hogy üzleti hasznot generálnak magas szintű, már bent lévő írókkal HOSSZÚTÁVON EGYÜTT DOLGOZVA és előtérben tartják a kiadó szerzőit? Ők azok, akik közé te is vágysz, fel kéne nőni ehhez, írj jobbat, mint ők, és akkor bent leszel.

Elvárni azt az általános kultúrmisszión túl, hogy egy szerkesztő afféle semlegességgel, mintha az megfellebbezhetetlen igazságtevő volna, az üzleti gondolkodásmódján és jól felfogott érdekein túl arra érdemtelen írópalántáknak akarjanak megfelelni, mindenkit tutujgatni és megjelentetni, ez nem az a bolygó! Hol éltek? Ez az elvárás egyszerűen nonszensz, mégis táplálják sokan, igényelnék és terjesztik, pedig eléggé elszomorító egy ilyen miatt letérni a sikeres írói építkezés ösvényéről.

Elárulok egy titkot. Keress egy mentort és tanulj! Végezz el komolyabb szakmai kurzusokat olyan helyen, ahol van hagyományos kiadói háttér. Nem a kiadói szerkesztők készítenek fel arra, hogy bejuss egy kiadóba, velük akkor találkozol, ha felkészültél a megjelenésre egy jó kézirattal, és már bent vagy, addig nem foglalkoznak veled.

Tombol a türelmetlenség, irigység, kezdő írós elvárások, ahelyett, hogy az értéket megtalálnátok azokban, akikben ott van. Elismerés?

Nem, azt soha, engem ismerjenek el!

Hát, ha akarsz valamit az életben, elismerést, sikert, szeretetet, bármit, előbb adj te másoknak! Mert ez nem jár senkinek alanyi jogon, ezt kölcsönösen adjuk, kapjuk és nem követeljük, mint az oviban. Kiérdemlés alapján működik, így megy, be kell dobni a nagy közös kalapba.

Vagy megcsinálod vagy nem. De ne köpködj, mert a szél szembe fúj! Nem lehetnek elvárásaid a profi szerkesztőkkel szemben ebben a dologban, tudomásul kellene venni. Akkor is, ha őket könnyebb hibáztatni, mint belátni a saját hiányosságaidat és küzdeni magadért a felkészülés útján egy jó erős kurzuson.

Ezen felül javaslom, aki szeret betakarózni ezzel és felmenteni magát és másokat a belterjesség gondolatának terjesztésével, – ez a legjobb halogatási módszer-, gondolkodjon el a saját jellemén és szakmai alázatán is, amit bemérgez az irigysége. Lehet, hogy ott ég a ház, ahonnan a rossz szándék meg az életről lehozás ered. Otthon kéne akkor körülnézni előbb.

A kiadók versenyben vannak, az írók is. Igen. Döbbenet? Ugyan! Nőjünk fel. És biztosan vannak helyek, ahol lehet kiadón belül belterjeskedni mindenféle dolgokkal. Hogyne. De kezdő íróként erről te semmit nem tudsz és nincs köze ahhoz, hogy mit tegyél, és mit ne. Csak a hitedet roncsolja össze, ha hagyod. Ijesztő gondolat, hogy jobbnak kell lenni, ha pedig nem megy, csendben elfogadni és tanulni belőle, tovább fejlődni.

Sokszor a személyes kapcsolatok, a jó lektori ajánlás és a kitartó munka a kulcs ahhoz, hogy egy kezdő író műve kiadásra kerüljön. Egyszerűen fel kell ehhez növekedni és igen, megcsinálni, és igen, sokan vannak, akiknek nem sikerül. Vagy nem odavalók. Vagy másik partról vádaskodnak.

De egy versenyhelyzet ilyen, nem egyoldalú tényezők vannak csupán. Irigységre és vádaskodásra pedig rengeteg energia megy el feleslegesen. Ezt lehetne jóféle kommunikációra és kapcsolatépítésre használni, de ha nem megy, akkor csak az előbbi marad meg a mocsár, ahonnan elsüllyedve másokat hibáztatni, magunkat meg felmenteni sokkal könnyebb. A kapcsolatépítés pedig nem protekció megszerzésére irányul, nem tudsz protekciót szerezni, nincs az a szerkesztő, aki a két szép szemedért beletesz 4-5 milliót egy rettenetes kéziratba, egyszerűen a szakmai tekintélyét kockáztatná a kiadóvezető előtt. Egyébként a kiadóvezetők döntenek a megjelenésekről, jobb, ha tudod.

Ha író akarsz lenni, ideje, hogy elmondjam, meg kell tanulnod a kudarctűrést. Igen, nem fognak sikerülni az első pályázataid, de ezeken át kell esni, és tanulni belőlük. Igen, van egy ilyen tulajdonság, hogy kudarctűrés, és tudom, hogy vannak, akik hírből sem ismerik, csak türelmetlenül rohannak neki mindennek, hogy mit vernek le út közben az nem érdekes, csak hangosan sírhassanak írás helyett. És hát, amikor szeretnek jó hangosan panaszkodni, abból mindig kiderül, hogy vagy a könyvpiac működését nem értik vagy lényegében szakmailag felkészületlenek – ergo, semmit nem adnak hozzád, ha tanulni akarsz és fejlődni íróként. Tipli.

 

Mesélek valamit, mert van egy tanulságos történetem!

Egy kéziratot adtam egy (amúgy belterjességgel gyakran megvádolt) szerkesztőnek. Ő ezt a kéziratot régóta várta. Lelkesen elolvasta. Aztán telefonon hosszan beszéltünk róla.

Profi íróként egy pillanatig Bizánc után azt hittem, bármit írhatok és akkor valami újjal kísérleteztem. A beszélgetésből egy részlet, ami mai napig itt cseng a fülemben:

„Ez a regény egy szép történet, de még kiforratlan. Máshová is elviheted, ha nagyon ki akarod adni és ki is adják a neved miatt, de a helyzet az, hogy ez Bizánc után a te karrieredben visszalépés lenne, ha így megjelenne. Magasra tetted a lécet korábban, és a történet jó lesz, de még jobbnak kellene lennie, hogy übereld a korábbiakat. Ha átírod, akkor beszéljünk róla később (…)”

Ezt a szerkesztő mondta, akit ma belterjességgel vádolnak és ha valóban az lenne, nem ezt mondta volna nekem. Szóval picit álljunk már meg.

Ha író akarsz lenni, nemcsak egyszer kell megugrani a lécet, hanem később is. És egy szerkesztő simán visszaad egy kész kéziratot, ha az még nem elég jó, akkor is, ha már bent vagy a kiadónál. Jobb, ha tudjátok, ez az, amiért érdemes szakmailag alaposan felkészülni az íróságra és azt is jobb, ha tudjátok, hogy azóta is nagyon sokat tanultam még az írásról egy megjelent regénysorozattal a hátam mögött. És nem sértődtem meg ezen a szerkesztői visszadobáson, három okból.

Az egyik, hogy a munka és a barátság két lapra tartozik, ezt egy bizonyos szint fölött természetesen kezeljük, de aki ebben nincs benne, éretlen rá, hogy ezt felfogja, annak ez érthetetlen. Ugyanakkor mi (egy író és egy szerkesztő) nem vagyunk kötelesek erről bárkinek bármilyen magyarázatot adni, csak mert valaki vádaskodik és pattog. Aki vádaskodik, azzal nincs dolgunk, neki van magával. Mi inkább dolgozunk.

Másrészt az a regény azóta olyasmivé nőtte ki magát, amiért örülök, hogy akkor nem jelent meg és biztos vagyok benne, hogy a következő kézirat már sokkal jobban fog működni, mert változtattam rajta nagyon sokat, amihez kaptam tőle szakmai tippeket még akkor.

Harmadszorra pedig: túl korán megjelenni a kiadónál sem a történetnek, sem az írónak, sem pedig az írói karriernek nem jó -az olvasókról nem is beszélve. Ha még nem készültél fel, ne erőltesd a megjelenést, beletörhet az identitásod.

Egyszer talán azon is érdemes lesz elgondolkodnia minden vádaskodónak, hogy a szerkesztők, akiket támadnak, talán sokkal felkészültebbek szakmailag, mint a hangoskodók, akár a kezdő írók, akik azzal akarnak szakmai tekintélyt, hogy nem adják meg a tiszteletet azoknak, akiknek sokkal nagyobb tudása van és nem veszik észre, hogy ezzel magukat járatják le. Ezt okozza a szakmai alázat hiánya és a szakma nem ismerete vagy elutasítása. A jó öreg struccpolitika.

Ha odaállsz egy egyetemi professzor mellé és letegezed, átkarolod, nyomsz vele egy szelfit és hülyeségeket beszélsz mellette, belekényszerítve a saját buborékodba, attól még nem lesz nagyobb tudásod, mint neki. És nem fog leállni veled vitatkozni, mert érdemtelen vagy rá. Észre kéne venni, ha valamiben nem vagyunk olyan marha okosak és jók, mint amit képzeltünk magunkról. Inkább kapcsolódj érdemben és tanulj, az neked is jobbat tesz és nem hoz le hamis vádakkal az életről.

Erről a súlyos tévedésről tehát ennyit, hogy igen, léteznek szakmai és emberi szűrők és preferenciák a kiadók részéről, de ez nem jelenti azt, hogy belterjesség lenne vagy hogy téged ennek befolyásolnia kellene. A kiadók általában a minőségi, innovatív és piacképes műveket keresik, és nem feltétlenül zárják ki a kezdő írókat, megteszik azt maguktól ők, mikor sikítva elmenekülnek egy hülye pletyka és némi naiv hiszékenység miatt.

Ha pedig csak résnyire van is nyitva egy ajtó, akkor próbálj meg bejutni ahhoz méltó módon, önmagadért, bizalommal. Ne menj olyan pályázatra, ahol nem bízol meg a kiadói szerkesztők hozzáértésében. Pályázni soha nem kötelező és ez nem nekik lehetőség, hanem neked.

Csak tudd, hol vagy és mit csinálsz. Egy kiadóhoz bejutni ugyanis az író részéről szükséges egy bizalom, amit a kiadó szerkesztőinek ad, de tudnod kell, hogy ez egy kölcsönös bizalmi kapcsolat, ha alkalmatlanná teszed magad rá, hogy bízzanak benned, mit vársz?

Pályázz egyáltalán? Ahan. Még szép.

Miért? Mert nem belterjesség van, hanem kapitalizmus, egyszerűen jobbnak és üzletileg értékesebbnek kell lenned másoknál, és szakmai tudással kéne rendelkezni ehhez. Erről meg nem a kiadók szerkesztői tehetnek, ők csak a munkájukat végzik és képviselnek egy vállalkozói márkát.

Ezen felül pedig egy novellapályázat nem arra van, hogy a kezdő írók kedvében járjon és megjelenés formájában jutifalatokat osztogasson. Ez egy valós üzleti lehetőség, amivel nem is vagytok tisztában, nem is tisztelitek, nem látjátok, milyen nagy esély ez arra, hogy megjelenhessetek egy nívós helyen, gyakran téglaként dobjátok be a novellátokat mindenféle komolyabb átolvasás nélkül és várjátok a csodát. Mire?

Egy jó novellapályázat egy kezdő írónak kapaszkodó. Lemérheted, felkészültél-e már arra, hogy szintet lépj és bejuss egy kiadóba. Ott szakemberek ülnek, nem egy elvont érettségivizsga a szint, nekik pedig nem elég a félvállról beköszönő önjelölt zseni két éve kerengő novellája, ami már minden pályázat postaládájában megtett egy kört és még egy betűt sem voltál hajlandó átírni benne. Annyira „hiszel benne”, hogy nem látod, igazából nem működik. A fejlődésben higgy és a magad változásaiban, hogy növekedhetsz, lehetsz jobb minden egyes nappal és írj minél jobbat!

De hát milyen jól jönne valami kapcsolat, ami garantálja a megjelenést anélkül, hogy energiákat kellene fektetni abba, hogy irodalmat vagy legalább valami valóban egyedi szórakozást nyújtsunk az olvasóknak, netán fellelhető katarzist és átélhető élményt az egonk dögunalmas lamentálásai helyett.

Hát, de jó lenne ezt megúszni! Sőt, az írást is meg kéne úszni – ilyet is láttam már, hogy valaki úgy akart író lenni, hogy nem akart írni semmit, másokkal akarta megcsináltatni. És ha belterj van, akkor meg minek írjak, semmi értelme! Vagy amit örököltem, azt beletegyem a kiadásomba, ha már tíz évig vergődtem vele, akkor már csak négy millát kell beletenni, hogy megjelenjen és valaki végre elolvassa? Eladjam a kocsimat? Vegyek fel rá hitelt? Kinek kell fizetni egy sört, hogy megjelenjek? Hát belterjesség van vagy nem? Hol van már? Protekciót akarok! Ide nekem az összeset!

Hát, hagyományos kiadók szerkesztőinél felesleges próbálkoznod, ők ugyanis olyan szakmai alapon döntenek, amit meg kellett volna tanulnod, és az elég lenne hozzá némi műveltséggel és kulturált viselkedésmóddal, de itt elsősorban a produktumod a mérce. Minden másra, amit megvennél, ott vannak a magánkiadók!

Mert bármit hajlandóak vagyunk megtenni egy kiadói megjelenésért, kivéve azt, amit kellene, hogy felkészüljünk rá és megküzdjünk érte! Hát, a döntés a tiéd. Mindig a tiéd. Mindenben, amit teszel és amit nem.

Ha egy adott kiadóhoz be akarsz kerülni hagyományos rendszerben, akkor legyél képben azzal, hogyan működnek a dolgok a valóságban az álmodozásaid nélkül, és készülj fel rendesen, tanulj, tartsd be, vedd komolyan a formai és tartalmi követelményeket, sőt, vedd komolyan az egészet. Maradj pozitív, a sértődött írók hisztijének energiáit pedig fektesd inkább a további saját fejlődésedbe, ez segít a kudarctűrés megtanulásában.

Ha pedig nem most jöttél a falvédőről, akkor meg tudnod kell, hogy hiszel-e a saját lehetőségeidben, van-e bizalmad vagy hagytad, hogy leépítse benned a kishitűség és mások károgása? Megjegyzem, te nem ők vagy. Jogod van neked is megpróbálni, amit ők kaptak visszajelzésként, az az övék, nem a tiéd, nem kell azonosulnod mások kudarcaival és magadra hozni a frászt már azelőtt, hogy lépnél valamit. A saját utadon járj. Ha nem sikerül, az sem baj, akkor tudod, hogy változtatnod kell.

Ha pedig pályázol, előre szólok, ha bejutsz, majd azt fogják mondani rád is, hogy belterjes vagy, pedig akkor biztos, hogy keményen megdolgoztál írói felkészüléssel a megjelenésért. Így vádaskodj a jövőben, gondolj bele abba, hogy amikor majd egyszer bejutsz, azt kapod vissza, amit adtál. Nem elismerés fog bejönni az ajtón, hanem hogy protekciós vagy, nőként még durvább vádak is érhetnek. Tényleg ezt akarod erősíteni, ezt a jelenséget?

Az üzleti érdekek fontos tényezői a kiadói döntéseknek, de az írók mindig képesek befolyásolni ezeket az eredményeket a művük minőségével és a kitartó, szorgalmas munkával – azzal a felnövekedéssel, amit csak szakmai alázattal lehet elérni, hisztivel meg rosszindulatú aknamunkával nem. Az íróknak érdemes megérteniük a kiadói világ működését és preferenciáit, de soha nem szabad elveszíteniük a hitüket a saját tehetségükben és az álmaikban.

Pályázzatok, bízzatok, tanuljatok, írjatok és ne higgyetek el minden szart, főleg ne azoknak, akik vizet prédikálnak és lehoznak az életről is. A magad karrierjével törődj és ne add fel, készülj fel rá becsülettel! Élj a lehetőségekkel, lásd őket!

És még egy kérdés: amúgy számít, hogy van-e belterjesség vagy nincs? Mit érdekel az téged, ha nem ácsingózol utána? Írni akarsz, nem? Akkor írj, bármi potyog az égből, ne engedd, hogy elterelje a figyelmedet az írói építkezésedről, az fontosabb, mint a tömeghisztéria! Méltóvá válhatsz a megjelenésre, egy napon majd meglátod, amikor eléred a célt, higgy ebben!

Ez a legjobb tanácsom. Eredményes írást kívánok!

Szeretettel:

Pandi