LIBELLUS MAGAZIN – NOVELLAPÁLYÁZAT
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Kedves Követők, Olvasók, Amatőr és Profi Írók!
Szerkesztőségünk új, állandó tagokkal bővült, így létrehoztunk egy felületet, vállalva, hogy közös erővel, hasznos visszajelzésekkel, hiánypótló módon töltsünk ki egy jelentős űrt a magyar zsánerirodalomban. Ez a hiánypótló felület a Libellus Magazin – Ilion Íróklub Oldal, ahol szinte minden zsánerben és minden alkotói szinten – a nagyon kezdő, szárnypróbálgató írások kivételével – meg szeretnénk jelentetni a beküldött műveket. Vagyis átmeneti közeget kívánunk képezni a kezdő és a profi szint között, hogy a magyar kisprózák amatőr közegben is megjelenhessenek. Novellapályázatunk folyamatos lesz, négyhavonta egy lezárt értékelő körrel, azaz egész évben lehet pályázni.
A fentiekre tekintettel az alábbi pályázatot írjuk ki a következő határidőkkel:
A Libellus Magazin – Ilion Íróklub Oldal
novellapályázatot hirdet!
A pályázatra elsősorban olyan egyedi pályaműveket várunk, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:
– minimum 20 000 legfeljebb 40 000 karakter terjedelem (szóközökkel),
– Times New Roman betűtípus,
– 12-es betűméret, 1,15 vagy 1,5 sortáv, „első sor” beállítása, sorkizárás,
– pályázatonként 1 (egy) db dokumentum .docx, .ods vagy .rtf formátumban,
– rövid bemutatkozó levél VAGY
– nagyobb szakmai múlt esetén külön szakmai önéletrajz,
– fontos: a novella szövege kizárólag a mellékelt dokumentumban szerepeljen!
– a mellékelt dokumentum neve tartalmazza a szerző nevét és novella címét,
– PDF formátumú műveket nem fogadunk el.
A téma kötetlen, de nem fogadunk el fanfictiont, illetve asztali, társas és szerepjátékok (pl. Warcraft, M.A.G.U.S. stb.) világához kapcsolódó pályaműveket: nekik máshol van a helyük. Kizárólag eredeti, önálló világokat és izgalmas történeteket, érdekes karaktereket várunk. Nemcsak spekulatív fikciót, hanem horror, weird, történelmi vagy akár romantikus, steampunk vagy decopunk műveket is örömmel közzéteszünk. Legyen bármilyen kevert zsánerű a mű, nem zárkózunk el a megjelentetése elől, amennyiben az írói megvalósítása elér egy adott színvonalat.
A Libellus Magazin – Ilion Íróklub Oldal célja, hogy teret adjon ezeknek a mélyen mozgolódó alkotói energiáknak. A műfaji kísérleteket is értékeljük, és szívesen fogadunk amatőr, de akár profi írásokat is. Nincs publikálási korlátunk, nem antológiát szerkesztünk. A fentiekben említett, kevert műfajú írásokra azért terjed ki a figyelmünk, mert az ilyen alkotások gyakran az asztalfiókban végzik egy-egy sikertelen pályázat után, mi azonban kíváncsiak vagyunk rájuk.
A pályázat fókuszában a novellák állnak, ezért nem fogadunk verseket, esszéket, politikai kinyilatkoztatásokat, memoárokat, regényeket, forgatókönyveket stb.
A pályázók kizárólag saját maguk által készített pályamunkával indulhatnak. Olyan friss írásokat várunk tőlük, amelyek máshol még nem jelentek meg. Az oldalunkon való megjelenés online publikálásnak számít. Elsősorban tehát nem újrapublikáló felületként szeretnénk működni, hanem lehetőséget kívánunk biztosítani az amatőr íróknak arra, hogy a hagyományos kiadói környezet szigorú keret- és követelményrendszerén kívül is kipróbálhassák magukat, és kifejezett célunk az is, hogy mindenkit fejlődésre és rendszeres írásra, valamint bátor megmérődésre ösztönözzünk.
Egy pályázó legfeljebb havi egy pályaművet adhat be, vagyis egy négy hónapos pályázati kör során legfeljebb négy novellával pályázhat. A pályázaton való részvételt elsősorban felnőtteknek ajánljuk.
A pályázatot egy négytagú szerkesztőség bírálja el.
A szerkesztőség tagjai:
– Borsos Dóra/Demi Kirschner (író, forgatókönyvíró, az Ilion Íróklub mentora),
– Góth Judit (író, szerkesztő, drámapedagógus),
– Végh Fruzsi (író, szerkesztő, műfordító, nyelvész, az Ilion Íróklub mentora),
– Pusztai Andrea (író, forgatókönyvíró, az Ilion Íróklub tulajdonosa és mentora),
A pályázati novellákat egy felkért zsűrielnök segítségével fogjuk rangsorolni, hogy kiválasszuk közülük a nyerteseket, akiknek az írásai megjelennek a Libellus Magazin – Ilion Íróklub Oldal felületén.
A megjelent novellák alatt szabad beszélgetni a szerkesztővel, azonban mindenkit arra kérünk, hogy a beszélgetés a saját művére korlátozódjon, és az általában elvárható udvariassági kereteken belül maradjon. A szerkesztőknek jogukban áll már megjelent szerzőt is eltávolítani az oldalról, amennyiben az érintett szerző viselkedése átlépi az emberi méltóság tiszteletének elvárható kereteit.
Minden pályázót arra kérünk, hogy fogadja tisztelettel a kapott visszajelzéseket és hogy egymás pályaműveit is figyelemmel kísérjék, támogassák véleményükkel, folytassanak beszélgetéseket. Azt ugyanis, hogy szerkesztőségünk valamelyik tagja időt töltsön egy-egy művel, és arra a szerző továbbfejlődését segítő, támogató visszajelzést adjon, ki kell érdemelni.
Egy művel egy szerkesztő foglalkozik a megjelenés bírálatakor. A pályázattal kapcsolatos általános kérdéseiteket kérjük, hogy nyilvános hozzászólásként, a konkrét műveitekkel kapcsolatos, a kapcsolatfelvétel és a közös munka során felmerült kérdéseiteket pedig e-mailben tegyétek fel.
A pályázatot egy négytagú szerkesztőség bírálja el.
Novellapályázatunk díjai:
- helyezett: 50 000 Ft-os Ilion Íróklub kurzuskedvezmény
- helyezett: 30 000 Ft-os Ilion Íróklub kurzuskedvezmény
- helyezett: 20 000 Ft-os Ilion Íróklub kurzuskedvezmény
A megjelenések folyamatosak lesznek az oldalon, és támogatják a szerzők bemutatkozását.
Első pályázati kör határidők
A pályázati kiírás feltételeinek megszegése a pályázatból történő kizárással jár.
A pályázaton való részvétel ingyenes, és nem jár semmilyen további költséggel.
A Libellus Magazin – Ilion Íróklub Oldalon való megjelenés egyszeri, internetes felületen történő publikálásnak minősül. A pályázat résztvevői műveik beküldésével vállalják, hogy engedélyezik művük internetes felületen, azaz a Libellus Magazin – Ilion Íróklub Oldal Facebook-oldalán, valamint az onlinkepzes.pusztaiandrea.hu honlapon való közzétételét.
A pályázati munkákat a következő e-mail címre várjuk: libellus@libellus.hu
Az első ciklus határideje: 2024. december 31., éjfél
Eredményhirdetés: 2025. március 15.
GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések)
Kérdések és válaszok a novellapályázattal kapcsolatban
Mik a pályázaton való részvétel feltételei?
Egy darab önállóan írt, máshol még meg nem jelent, a pályázat formai követelményeinek megfelelő novella beküldése, legfeljebb havi egy alkalommal.
Van-e alsó nevezési korhatár?
Nincs, bár a nevezést elsősorban felnőtteknek (18 éven felülieknek) ajánljuk.
Van-e zsánerbeli megkötés?
Nincs, sőt kimondottan értékeljük a szokatlan vagy kevert zsánerű alkotásokat a novella keretein belül.
Mi történik a beadott novellákkal?
Egy négytagú zsűri elé kerülnek, és előbb formai előszűrésen esnek át, majd, ha annak megfeleltek, tartalmi szempontból értékeljük őket.
Mit jelent a formai előszűrés?
A pályázat által előírt formai követelmények (betűtípus, sorköz, dokumentumformátum stb.) ellenőrzését jelenti.
Miért van szükség előszűrésre?
Mert formai követelmények minden írói pályázaton vannak, és a beadott művek igen nagy része (legalább 10%-a) formai hiányosságok miatt esik ki még azelőtt, hogy elolvasnák. A Libellus Magazin – Ilion Íróklub Oldal szeretné, ha az írók számára automatikussá válna a formai előírások betartása, hogy emiatt ne érhesse őket hátrány más irodalmi pályázatokon sem.
Ha nem felel meg a művem a formai követelményeknek, akkor kiestem a pályázatról?
Igen, és ezt e-mailben jelezzük is számodra. Ha azonban javítod a formai hibákat, a következő pályázati körben, egy hónappal később ismét nevezhetsz, akár ugyanazzal a művel is.
Ha a művem megfelel a formai követelményeknek, mi történik utána?
Elolvassuk, értékeljük, és besoroljuk a következő három kategória egyikébe:
– megjelentetésre nem alkalmas,
– eredeti formában jelenik meg,
– kiemelt novellaként jelenik meg.
Mit jelent az, ha a művem nem alkalmas a megjelentetésre?
Azt jelenti, hogy a saját belső szempontrendszerünk alapján a műved valamilyen szempontból nem kellőképpen érett vagy kidolgozott.
Mit tegyek, ha a művem nem alkalmas a megjelentetésre?
Először is: ne keseredj el! Az értékelés nem a személyednek, hanem a művednek szól. Ebben az esetben e-mailben jelezzük neked, hogy milyen okokból döntöttünk így, és javaslunk egy irányt, amely felé érdemes lenne haladnod. Gondold át a javaslatainkat, csiszold tovább a műved és a tudásod, és ha úgy érzed, készen állsz, próbálkozz meg újra a pályázással!
Mit jelent az, ha a művem az eredeti formájában jelenik meg?
Ez azt jelenti, hogy a műved alkalmas a megjelenésre, amihez szívből gratulálunk! De egyúttal azt is jelenti, hogy a szöveg szintje nem éri még el a szerkeszthető minőséget. Ebben az esetben kikerül a Facebook-oldalunkra eredeti formájában, a végére pedig támogató szerkesztői megjegyzéseket írunk (amelyek publikusak, tehát mások is látják őket), a szövegbe magába azonban nem nyúlunk bele. Ebből nagyon sokat lehet tanulni, nem csak a mű írója, de azok is épülnek belőle, akik elolvassák, átgondolják.
Mit tegyek, ha a művem az eredeti formájában jelenik meg?
Örülj neki, élvezd, beszélgess róla az olvasókkal! És mindenképpen vedd figyelembe a támogató megjegyzéseket, mivel ha beépíted őket a további munkáidba, azok még a megjelent szövegnél is jobbak lesznek!
Mit jelent az, ha a művem kiemelt novellaként jelenik meg?
Először is fogadd hatalmas gratulációnkat! Ez a legmagasabb szintű besorolást jelenti a pályázaton, ami mellé szerkesztés is jár, vagyis te és a szerkesztő közösen elvégzitek rajta a megjelenéshez szükséges javításokat. Ennek során kipróbálhatod íróként, hogy milyen is a közös munka egy szerkesztővel. Ez igen értékes tudás, és hatalmas előnyt jelenthet számodra, amikor majd egy könyvkiadó szerkesztőjével működsz együtt egy műved kiadásakor. És ami még ennél is jobb: ha a novellád kiemelt lesz, esélyed lesz arra, hogy a pályázat győztesei közé kerülj!
Mit jelent az, ha nyertem a novellapályázaton?
Először is hadd gratuláljunk hozzá, ez hatalmas eredmény! A novellapályázat nyertesei értékes kedvezményeket nyernek, amelyeket az Ilion Íróklub kiváló minőségű írókurzusain tudnak beváltani. A nyeremény pénzre nem váltható.
Meddig válthatom be a nyereményemet?
A nyereményeket a kihirdetésüktől számított egy évig tudod beváltani az Ilion Íróklubban.