Barion Pixel Ilion Íróklub pusztaiandrea.hu
Miért érdemes történelmi regényt írni?

Miért érdemes történelmi regényt írni?

Szerző: | szept 9, 2024 | Egyéb kategória

A történelmi regények története:

hogyan hódították meg az olvasók szívét?

A történelmi regények évszázadok óta különleges helyet foglalnak el az irodalomban. Az olvasók szerte a világon azonosulnak a múltba helyezett karakterekkel, amelyek általában valós történelmi események, korszakok köré fonódnak. Ezek a művek nem csupán szórakoztatnak, hanem oktatnak is – betekintést nyújtanak régmúlt idők világába, a kultúrába, politikába és az emberek mindennapjaiba.

A történelmi regény, mint műfaj a 19. század elején kezdte meg a virágkorát és vált a regény műfajának egy illusztris személyiségévé. Az egyik legkorábbi és legismertebb példa Sir Walter Scott „Waverley” című regénye (1814), amely az angol polgárháború korszakában játszódik. Scott művei egy olyan új irodalmi irányzatot indítottak el, amelyben a múlt eseményeit és szereplőit drámai történetek keretében elevenítették meg. Ezek a regények nemcsak a kortárs olvasókat bűvölték el, hanem a történelmi események iránti érdeklődést is fokozták és segítségükkel a történelmi múltból épített szükségszerű jelenünk is könnyebben érthetővé válik..

Az 1800-as években olyan írók, mint Alekszandr Puskin és Lev Tolsztoj – például „Háború és béke” című regényével – a történelmi fikció révén részletes képet festettek az orosz történelemről és társadalmi változásokról. A műfaj a 20. században tovább fejlődött, amikor olyan szerzők, mint Robert Graves vagy Hilary Mantel új szintre emelték a történelmi hűséget és a karakterfejlődést. De rengeteg nagy író nevét sorolhatnánk ide: Robert Merle, Maurice Druon, Gárdonyi Géza, Passuth László, de a sor tetszőlegesen folytatható.

De miért is ennyire népszerűek a történelmi regények?

Az emberek mindig is vonzódtak a történelemhez, a múlt misztikus tájaihoz és azokhoz a történetekhez, amelyek segítenek megérteni a jelenünket, a régi korok embereit, életkörülményeit, gondolkodásmódját. A történelmi regények lehetővé teszik, hogy tanuljunk a múltunkból, miközben izgalmas narratívák és emberi sorsok tárulnak elénk. Ez az időtlen vonzerő tette a műfajt örökérvényűvé és mára Magyarországon is a könyvpiac jelentős szegmensévé vált. Jelenleg a könyvforgalom mintegy egyharmadát a történelmi tematikájú könyvek forgalma teszi ki. 

A történelmi regények nem non-fiction művek, szükségszerűen fiktív történetek, de egy kicsit mégsem azok. A történettudomány eredményeinek felhasználásával olyan tudásra építenek, ami tudományos alapokon nyugszik, mégis alárendelődik az irodalmi dramaturgiának és az írásművészet belső szakmai szükségszerűégeinek, az író látásmódjának. 

Történelmi regényből is sokféle akad, ahány író, annyiféleképpen ragadja meg a történelmet, az azon belüli gondolkodást, a karaktereket, a narratívát, a bonyodalmakat, de még azt is, mit tart fontosnak és mit nem. Mégis összeköti őket a történelem szeretete, tisztelete és az átlagosnál erősebb ismerete. A műfaj fejlődése nemhogy nem állt meg, napjainkban itthon inkább egyfajta sokadvirágzását éli, és sok író merít ihletet a történelem eseményeiből. Ami pedig különösen érdekes: a történelmi fikcióban szerzett írástechnikák egyaránt hasznosak a fantasztikum, sci-fi vagy bármely más zsáner esetén is, hiszen az emberi drámák, motivációk és a történetek szerkezete, mechanizmusai univerzálisak, a társadalmi kérdések összeütköztetéseit pedig a történelem, közgazdaság és még sok más tudományos terület bejárásával érthetjük meg a legjobban. A történelmi közegek és szubkultúrák hatalmas lehetőséget nyújtanak egy írónak, hogy fejlődjön, és megtanulja megfelelően használni az írástechnika mélyebb rétegeit is, amilyen például a társadalmi normák, értékek vagy problémák megmutatása, a személyes vagy társadalmi szintű érdekellentétek ábrázolása és így tovább.

Ez a sokszínűség és mélység az, amiért a történelmi regények sosem veszítenek népszerűségükből, és a műfaj mindig új kihívások elé állítja mind az olvasót, mind az írót.

Miért érdemes történelmi regényt írni, és hogyan segíthet a fantasztikus irodalomban?

A történelmi regényeknek különleges helyük van az irodalomban és az életünkben. Nemcsak izgalmas történeteket mesélnek el, de egyúttal betekintést nyújtanak a múltba, tanítanak és formálják a történelemhez és a jelenünkhöz való szükségszerűen ránk vonatkozó és hozzánk fűződő kapcsolatunkat. Azok az írói készségek, amelyeket a történelmi regényírás során elsajátíthatunk, rendkívül hasznosak más műfajokban is, különösen a fantasztikumban, amikor valaki például egy középkori világot hoz létre a fantasy regényéhez. Kezdőként sem kell megijedni ettől a kihívástól, még ha a hitelesség fontosabb szerepet is játszik ebben a műfajban, érdemes foglalkozni vele.

1. A történelem, mint kifogyhatatlan forrás

A történelmi regények lehetőséget adnak arra, hogy az emberiség nagy pillanatait, sorsfordító eseményeit vagy akár elfeledett alakjait életre keltsük. A történelem gazdag inspirációs forrást biztosít minden írónak, legyen az ókori Róma, a középkor lovagvilága vagy akár a 20. századi háborúk. Az emberi történetek és konfliktusok időtlenek, és a történelmi események keretében bemutatva még erőteljesebbé válnak, a lehetőségek innentől szinte végtelenek..

2. A történelmi regények írói kihívásai és előnyei

Kétségtelen, hogy a történelmi regények írása több kutatást és odafigyelést igényel, mint más műfajoknál vagy talán más jelleget mutatnak, szerteágazóbb összefüggésekre kell rálátnunk egy jó történet megírásához. Fontos, hogy az események, helyszínek és karakterek hitelesek legyenek, de nem csak attól, amit tudunk róluk, hanem attól is, ahogyan mutatjuk őket. Ez azonban nem kell, hogy elrettentsen egy kezdő írót, ez is egy folyamat, és a munka egyik legélvezetesebb része az, amikor felkészülünk. Az anyaggyűjtés során megszerzett tudás nemcsak a regényt gazdagítja, hanem az írót is fejleszti, bővíti a látókörét, és mélyebb megértést ad a világ működéséről, amit át is tud adni az olvasóknak. Emellett a részletgazdag leírások, a karakterfejlődés és a komplex narratívák kidolgozása olyan készségeket erősít, amelyek a fantasztikum írásában is jól nagyon jól használhatók.

3. Kapcsolódás a fantasztikus irodalomhoz

Bár a történelmi regények a múltban játszódnak, sok hasonlóságot mutatnak a fantasztikus irodalommal, hiszen ha megfogsz egy mitológiai közeget, pár régi germán törzset, egy rakás rómait mögöttük a birodalommal, és ezt átalakítod egyedi jellegűvé, mindjárt megkapsz egy remek fantasy világot, ha jól csinálod. Mindkét műfajban világokat építünk, szereplőket mozgatunk, és komplex társadalmi vagy erkölcsi kérdéseket vizsgálunk. A történelmi hitelességhez hasonlóan a fantasy is megköveteli, hogy a világ felépítése belső logikával rendelkezzen és következetes legyen, a következetességek alapja pedig a történelmi múltba nyűlik vissza. Mert minden történet attól hiteles, hogy követi a valóság modelljeit. A részletgazdag leírások és egyedi hangulatú hátterek, a világépítés, a karakterek motivációinak kidolgozása mind olyan készségek, amelyeket a történelmi regényekben csiszolhatunk, de a fantasztikus történetekben is nélkülözhetetlenek és hasonlítanak egymásra.

4. Miért érdemes belevágni kezdőként?

Sokan félnek történelmi regényt írni, mert úgy gondolják, hogy a téma túl bonyolult, és a hitelesség túl nagy terhet ró az íróra és nem hiszi el, hogy képes lehet felkészülni. Az igazság azonban az, hogy nincs olyan téma, amit ne lehetne megtanulni és felfedezni vagy amihez egy írónak ne kellene mindeféle szélesebb területeken is építenie magán. Ha elriaszt a gondolat, hogy felépíts egy írói műveltséget, amiből dolgozhatsz és amit szeretsz, akkor az írás nem neked való. Ha komolyan gondolod, akkor meg ne félj, mert nincs mitől. Holnapra még nem leszel készen, ezt fogadd el, de ha belevágsz, akkor szeretni fogod és érteni, miért annyira értékes az írók tudása, magad is lubickolhatsz ebben. Kezdőként is bátran merjünk kísérletezni, kutatni, és felfedezni egy-egy történelmi korszakot, egy-egy történelmi alakot, beleélni magunkat és írni mindenről, amiről csak az időutazásunk szól. A hitelesség valóban fontos, de nem kell mindent tökéletesen tudni, túlzott autentikussággal latinul kellene írnunk, elhanyagolt autenticizmussal meg teledobáljuk a szöveget akkoriban nem használatos szlenggel. Érdemes ráérezni a nyelvezetre, ami illik a témánkhoz és a korhoz. Ugyanakkor sokszor egy jól megírt történet, amely hű a korszak szelleméhez, éppen elég ahhoz, hogy az olvasót elvarázsolja akkor is, ha egy fiktív történet mondjuk egy családról, ha pedig egy történelmi alakról írnál, nem kivitelezhetetlen mindent megtudni róla, amit csak lehetséges. Kezdd el, hogy ez épülhessen benned és készülj fel az írásra, alakítsd magadban a történetet.

Összegzés

A történelmi regények nemcsak a múltat hozzák közelebb hozzánk, hanem értékes írói készségeket is fejlesztenek, amelyek más műfajokban, különösen a fantasztikumban is hasznosak. Kezdő íróként sem kell megijedni a kihívásoktól – a kutatás és az írás folyamata során szerzett tudás és tapasztalat gazdagítja az írót, és segít abban, hogy bátran építsen új világokat, akár a történelem, akár a fantázia birodalmában.

Miért érdemes írást tanulni kezdőként és haladóként is?

Miért érdemes írást tanulni kezdőként és haladóként is?

Szerző: | szept 4, 2024 | Egyéb kategória

Az írás egy különleges művészet és mesterség, ami sokak számára az önkifejezés egyik legfontosabb eszköze. Sokféle formája, szintje van, egy része nem alkalmas arra, hogy másokkal megosszuk, míg egy másik része éppen ezért készül. Mind a kezdő, mind a haladó írók számára van azonban egy közös cél magában az írási folyamatban, akkor is, ha hobbiról beszélünk, ha a saját történetünket írjuk le vagy ha fantasztikus világokban kalandozunk kedvünkre, és ez a folyamatos fejlődés és tanulás. Ha hobbi írást végzünk, akkor magunkat tanuljuk és nem kell hozzá közönség. De ha profi írókká válnánk, az írás művészeivé – és ez akkor is igaz, ha csak szórakoztatni akarsz-, mindjárt nagyobbra nyílik az igény, hogy másokkal kapcsolódjunk és ezt minőségi módon, felkészült íróként tegyük.

Az írás egyik lényege valójában az önmegismerés, elengedés, nem véletlenül komoly gyógyító eszköz is, hiszen, ha leírunk dolgokat, azokat sokkal könnyebb aztán elengedni. Másik kérdés, hogy mennyire jutunk el művészi megvalósításhoz, hiszen ezek a szövegek már a kiadók számára és az olvasók számára még inkább érdeklődésre tarthatnak számot. De miért is érdemes írást tanulni, főként akkor, ha ez utóbbi a célunk? És miért van szükségük mind a kezdőknek, mind a haladóknak arra, hogy folyamatosan képezzék magukat? Erre a rengeteg és sokrétű válaszom, önálló érveim közül ma elhoztam néhányat. Nézzük meg részletesebben, hogy milyen nyilvánvaló előnyökkel járhat az írástanulás minden szinten, akkor is, ha eddig nem tudtad, hogy ezt szeretnéd.

Kezdőknek: Az alapok megszilárdítása

Ha most kezded az írói utat, sok mindent megtanulhatsz, ami segít gyorsabban fejlődni és hatékonyabban írni. A kezdő írók szárnyalnak kedvükre vagy vért izzadnak, próbálgatják a szárnyaikat, fogalmuk sincs még igazából mit csinálnak, de erre lehet, hogy évekbe telik rájönni és megérteni, hogy ez amúgy nem baj. De ahogy a gyerek sem kérdezgeti, hogy “anya jól léptem-e” vagy “nézd, mit tudok”, úgy az első írásaink még nem azt szolgálják, hogy másoktól visszajelzések után sóvárogjunk. A világ tele van némasággal. Az első írásaink célja a belső bizonyosságaink megszerzése, hogy tetszik, szeretjük, képesek vagyunk befejezni egy novellát például, időt szánni erre az egészre, önállóak vagyunk és igen, hozunk írói döntéseket, ha jó, akkor oké, ha nem jó, akkor meg viseljük a következményeit. Ez néha nem könnyű, de ha ezzel megvagy és döntöttél, hogy tényleg akarod ezt az íróság nevű bolygót, akkor már kezdő szinten is belevághatsz a tudatos tanulásba. Az alábbi három okot érdemes szem előtt tartani, amikor az írás tanulásáról beszélünk.

1.- Idő – Gyorsabb haladás:

Az idő a legértékesebb valutánk, különösen a mai rohanó világban nehéz jól beosztani, egyszerűen eljutottunk oda, hogy ma már “nem tudunk unatkozni”, mint régen. Ha kezdőként belevágsz az írásba, hamar rájössz, hogy a saját hibáidból való tanulás hosszú és néha frusztráló folyamat lehet. Az írástanulás segít lerövidíteni ezt az időt, kezelni a kellemetlen felismeréseket, hiszen egy mentor, egy kurzus vagy egy jó írói közösség, mi több egy béta révén gyorsabban felismerheted és javíthatod a hibákat. Ez ad majd visszajelzést, amire alapozhatsz.

Ahelyett, hogy évekig kalandoznál az írás világában céltalanul vagy sodródva benne, anélkül, hogy konkrét eredményeket érnél el, az irányított és tudatos tanulás lehetővé teszi, hogy fókuszáltabban és hatékonyabban haladj előre. Eleinte kényelmetlennek tűnhet, mert nem úgy leszel szabad, ahogy gondoltad, egy szakma megtanulása ezzel jár. És az írás egy szakma, amit nem lehet elsajátítani önkényes lézengéssel meg azzal, hogy csak azt csinálok, amit akarok. Vannak benne kemény meccsek, de érdemes ezeket megküzdeni. Ha tudatosan tanulsz, hatékonyabban átesel ezeken is. Így több időd marad arra, hogy az ötleteidet valóra váltsd, és a legjobbat hozd ki az írásaidból. Eközben pedig megértheted, hogy még tudatos tanulással sem leszel meg öt perc alatt a kész íróságoddal.

2.- Valódi tudás megszerzése – A tévedések elkerülése:

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy kezdő íróként ragaszkodnak bizonyos berögződött tévhitekhez. Lehet, hogy ezek a tévhitek valamilyen régi beidegződésből vagy téves információkból származnak, amelyeket az évek során felvettek és nem nőttek ki. Kicsit olyan ez, mint a gyerekkori kacatok, amiket megtartunk, bár már nincs funkciójuk, nekünk fontosak. Minél több ilyen kacatot viszünk magunkkal, annál nehezebb a pakkunk, amivel a hegyet másszuk és néha útban vannak. Egy óriás plüss macival a hátunkon nem praktikus a sziklamászás.
Az írástanulás segít abban, hogy ezeket a helyén kezeld, és ezekre a hibákra fényt deríts, és helyes útra térj, ami könnyebbé teszi az utadat. Az írói karriered szabotálása helyett olyan technikákat és módszereket tanulhatsz meg, amelyek valóban működnek és segítenek a fejlődésben. Ne feledd: a sikeres írók azok, akik hajlandóak tanulni és fejlődni, ennek pedig alapfeltétele egyes dolgok elengedése és mások magadhoz vétele, ami szolgálja a céljaidat!

3.- Siker és önbizalom építése:

Az önbizalom és a siker nem egyik napról a másikra alakul ki, és nem is egy csodának köszönhetően, amely bejuttat egy kiadóhoz minimális energiabefektetéssel. Nem is döntés kérdése, hanem a tapasztalaté. Az írói önbizalom akkor alakul ki, amikor a tanulásba és a gyakorlásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét. Minél többet tanulsz, annál jobban érzed magad az írói bőrödben, és annál magabiztosabban léphetsz előre. Ez a magabiztosság felépül, tudásból, megugrott lécekből, kicsi sikerekből, a következő lépésed ismeretéből és így tovább, de nem döntésből és nem egy látszatból. A siker nem egy egyszeri esemény, hanem egy megbecsült, tudatos folyamattal támogatott építkezés eredménye. Kezdőként az alapok megszilárdításával teremted meg a jövőbeli sikerek alapjait.

Haladóknak: A tudás folyamatos frissítése

Ha már haladó író vagy, valószínűleg van némi tapasztalatod, talán már publikáltál is néhány munkádat és nem tudod, hogy még miért nem vagy készen, miért nem látnak, miért nem ismernek el, miért nem jutsz előre. Az érzéseid jogosak, hiszen évek óta dolgozol magadon, de ez mégsem jelenti azt, hogy nincs mit tanulni. Sok haladó írót látok, akik állnak és meg vannak győződve róla, hogy megfejlődték, amit kell. És már nem akarnak ennél többet beletenni vagy nem tudják, mit lehetne még. És megrekednek. Az írói létezés azonban nem olyasmi, amit befejezünk, ez egy életforma, folyamatos fejlődéssel és nagy részben önreflexióval.

Tapasztalataim szerint gyakran azért nem akarnak tanulni a haladó írók, mert késznek nyilvánítják magukat, de ez nem írói döntés, erre kívülről jön majd bizonyosság, amikor bejutsz egy hagyományos kiadóba. Nem szabad erőltetni, mert az szenvedést okoz. Mások azért nem akarnak tanulni, mert elfáradtak vagy megtalálták, amit kerestek, megint mások azt gondolják, hogy ki kell taposniuk magukból a zsenit, de ha ez a zseni alapvető fogalmakkal, kiadói folyamatokkal és írástechnikai alapismeretekkel nincs tisztában, nem megy még alapszinten sem a mondattan és sok más egyéb írói fogás, a kreatív erőket elfojtja a nagy mellény, nem találkozik sem visszajelzésekkel sem más írókkal, a saját tudatos ismereteivel sincs magabiztosan tisztában, a tévedéseivel meg nagyon is, akkor ezt a zsenit nincs mivel kibontani. Nem azért, mert nincs ott, erre senki nem mondhat igent vagy nemet, hanem azért, mert éretlen az író. Amíg nem ismeri meg az eszközöket, addig a legtehetségesebb asztalos sem fog jó és esztétikus asztalt készíteni. Ilyen a művészet, a legcukibb kislány sem lesz balerina attól, hogy beöltözik annak, de nem tanulja meg a balett alapjait. Ha igen, akkor van esélye rá, ha nem, akkor az sincs. Ezért tanuld meg az írásszakma alapjait, utána szabadon kibonthatod a tehetségedet, bármit, amit szeretnél.

1.- Idő – Gyorsabb haladás a magasabb szinteken:

Még haladó íróként is az idő a legnagyobb kincsünk. Lehet, hogy már van néhány bevált módszered, ami működik és ez szuper, de attól, hogy van kalapácsunk, a világ összes dolga még nem válik szöggé.  Az írás világában mindig vannak új technikák, stílusok és megközelítések az alapvető írástechnikai ismereteken felül is, egyszóval mindig lesz miről, és mit megtanulni. Bátran élvezd az új ismereteket és játssz! A tanulás nem ördögtől való, ez nem általános iskola egy tanárral, aki valami érdektelen cuccot lenyom a torkunkon, ráadásul a tudatos tanulás lehetővé teszi számodra, hogy ezeket gyorsan elsajátítsd, így még magasabb szintekre juthatsz anélkül, hogy évekig tartó próbálkozásra és tévedésre pazarlod a drága idődet. Az írástudás frissítése és bővítése gyorsabb fejlődést és hatékonyabb munkát eredményez.

 

2.-  A tudás átvilágítása – Téves meggyőződések felismerése:

Haladóként könnyű abba a hibába esni, hogy megragadsz bizonyos módszerek és technikák mellett, amelyeket már régóta használsz, anélkül, hogy megkérdőjeleznéd azok hatékonyságát vagy a történettel való kompatibilitását. Az írás tanulása ebben a szakaszban segít átvilágítani a tudásodat, és kideríteni, hogy az valóban használható-e, vagy csak téves meggyőződés, amely már nem szolgálja a céljaidat. A tudatosság útjára lépve megvizsgálhatod, hogy milyen új eszközökkel és módszerekkel javíthatod az írásaid minőségét és hatékonyságát, hiszen azzal is, amit már tudsz, bőven van még min mélyítened és finomítanod.

3.- Siker és önbizalom fenntartása:

A sikeres írói karrier nem csak a kezdeti sikereken múlik, nem baj, ha már régóta írsz, de még nem sikerült a publikálás vagy inkább már fizettél érte, ez is a fejlődési folyamat része lehet, de nézz magadba, biztos, hogy ez az utad? Haladóként fontos, hogy folyamatosan fenntartsd az önbizalmadat, és ez csak úgy lehetséges, ha folyamatosan fejleszted magad és lépést tartasz a változó igényekkel, és úgy, ha nem pazarlod el magad. Az írás tanulása lehetővé teszi számodra, hogy megerősítsd a tudásodat, új perspektívákat szerezz, és biztosítsd a helyed az írói világban, de nem úgy, hogy berontassz, na megjöttem, ide nekem a nagy sikereket, mert megérdemlem. Minél több tudásra teszel szert, annál magabiztosabban léphetsz előre, és annál sikeresebb leszel, ha jól csinálod és kiérdemled, de kikövetelni nem lehet.

 

Az írástanulás előnyei kezdőknek és haladóknak is

 

Akár kezdő, akár haladó író vagy, az írástanulás sosem válik feleslegessé és örök elfoglaltságot jelent, az a legjobb, ha berendezkedsz rá. Nemcsak az a fontos ugyanis, amit leírsz, az is, amit nem. Nemcsak az a fontos, hogy összehordott szavak legyenek a papíron, hanem az is, hogy mit jelentenek, milyen gondolat van mögöttük, és hogyan hatnak egy külső szemlélő, olvasó személyre. Nemcsak az számít, hogy sikereket érj el, hanem az is, hogy élvezd az utadat, olyan hatást kelts, amit szeretnél.  Fontos, hogy kiérdemeld azokat a sikereket, hogy azok valódiak legyenek és ne hamis tükröződések. Az is számít, mivel leszel sikeres, mit képviselsz, és mi van az asztalodon, amit odatettél és amire jogosan büszke lehetsz.

 Kezdőként az alapok megszilárdítása segít abban, hogy stabil alapokat teremts a későbbi sikerekhez és építkezéshez. Haladóként a tudás frissítése, átvilágítása és bővítése lehetővé teszi számodra, hogy ismét fejlődj az írói karriered során. Mindkét esetben az írástanulás segít abban, hogy magabiztosabbá válj, és valódi sikereket érj el az írói pályádon.

Ne feledd: az írói karrier építése egy állandó tanulási folyamat és emiatt életforma. Minél többet tanulsz, annál jobban fejlődsz, és annál közelebb kerülsz ahhoz, hogy elérd az írói céljaidat! Nem vagy kíváncsi arra, vajon mi az, amit nem tudsz? Amiről nem tudod, hogy nem tudod? Bátorság! Sok sikert és eredményes írást kívánok!
Szeretettel:
Pandi

Tudatosság vagy ösztönösség az írói fejlődésben

Tudatosság vagy ösztönösség az írói fejlődésben

Szerző: | máj 29, 2024 | BB4

 

Tudatosság vagy ösztönösség az írói fejlődésben

 

Amikor az alapok hiányoznak, azt nem mindig vesszük észre, az írói fejlődés ugyanis nem egyszerűen lineáris, hanem inkább szerteágazó és differenciált. A legtöbb írónak valamiben van tehetsége, valamelyik írástechnikai terület közelebb áll hozzá és vannak elemek, amiben jó. Talán még nem tökéletes, de azért egészen jól tud támaszkodni rá.

 

Honnan tudhatod melyik ez? Nos, amivel megoldod az írói problémákat, az az eszközöd kedvelt és azt túltolod, ez jele lehet annak, hogy hiányosságokat szeretnél eltakarni. Ugyanez történik a frusztrációkkal és tagadásokkal is, abban, amiben jók vagyunk, azzal akarunk betakarni és megoldani mindent is. Mert kalapácsa sokaknak van, de nagy hiba lehet mindent szögnek nézni.

 

A saját tapasztalatomat mondom most el, miként működött nálam. Nem akartam „nyálas, érzelgős” regényeket írni, ezért bőséges és csavaros cselekményeket kreáltam eleinte, mert az jól ment és még sokkal jobb lettem benne az idők folyamán. Ettől persze a szöveg szikár lett és száraz, egy kicsit túlmagyarázott, mert ugye az érzelmek kerülésével magyarázatra szorultak a cselekmények és olyan túlírt lett, hogy csak na. Ez a tévedésem mélyen alulfejletté tette a leíró erőimet és eszközeim nem fejlődtek kellőképpen, mert nem volt benne egyensúly, a hiányosságok visszahúztak.

 

Aztán mégis átváltottam az érzelmekhez és akkor meg azt toltam túl. Végül helyrebillent mindkettő, amikor rájöttem, hogy ignorálom a leírásokat. Szóval ezek az írástechnikai területek a kreativitás különböző szegmenseiben aktiválódnak és ha valamelyik kimarad, az meg fog látszani a szövegen. Olykor egészen nagy szakadékokat hagyunk hátra, mert az alapokat kellene elsőként megtanulni hozzájuk.

Ha valamit nem akarunk, az önszabotáló is lehet és nemcsak keretet szab, hanem beleszólhat az írói fejlődésbe. Ha belegondolsz, ezzel tudatosan alakítod magadat íróként akkor is, ha esküszöl az ösztönös írásra, de egy területet kerülgetsz, mint a forró kását. Amit ezzel el akarok mondani, az pontosan ez. A tudatosság akkor is jelen van, ha nem akarod.

 

Amikor az írókkal dolgozunk azon, hogy jól fejlődjenek, pontosan erre építünk. A tudatos döntésekre és arra, hogy átvilágítsuk, hol vannak akadályok keretek helyett, hol tévedett az író az önmeghatározásban, hol vannak olyan hiányosságok, amiről eddig akár nem is tudott, vagy hol van olyan, amit rosszul használt, mert kompenzál más hiányzó elemeket. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, írásszakmai tudás kellene az értéshez, megkülönböztetésekhez, az összefüggések felismeréséhez, és ebből ered majd a szövegünkre való nagyobb rálátás. Ez sokaknál hiányzik vagy nem boldogulnak egyedül. Lehetséges, hogy hosszú évek telnek el, mire egy író magától is ráébred, hogy mi a háttér, de az is előfordul, hogy valaki éppen ezeket utasítja el és megszokott módon önmegvalósít, mert siet valahová.

 

Az önmegvalósítás jó dolog, ezzel semmi baj nincs. Ha az önmegvalósítás nem öncélú.

 

Ám, az is gyakran csak betakarózás, ha arra hivatkozunk, hogy magunknak írunk, mert akkor az olvasót kivonjuk a képletből és teszünk rá, hogyan hatunk a szövegünkkel másokra. El kellene dönteni, mit akarunk igazából. Csak az ír saját magának, akinek nincs szüksége olvasókra és nem is igényli, mindenki másnak, aki olvasókat szeretne, annak dolga van ezzel a kérdéssel. Ha pedig olvasóknak írunk, meg beletesszük a sok munkát, érdemes lenne ezt jól csinálni, nem? Ehhez képest sokan öncélú megvalósításokkal akarnak nagyon elit írói babérokra törni, írói sikereket elérni, kiadókhoz bejutni, de nem veszik észre, hogy nem kell újra feltalálni a kereket és megalkotni az írásszakmát, főleg nem tévedésekkel. A könyvek világa nem pózolásra való.

A legnagyobb tévedés ugyanis, hogy az olvasó majd megtalál engem íróként és az olvasó majd élvezni fogja az önmegvalósításomat, mert tanulhat tőlem, mert sokat adok és különben is, majd én tudom, ő meg csak csodálkozzon rá, az a dolga! Az olvasók nemismerete sok súlyos következménnyel járhat, ahogy az irodalmi és írásszakmai járatlanság is.

 

Ha azt hisszük, hogy azonnal kész írók lehetünk, akkor is súlyos tévedésben vagyunk. De az írásszakma sok szegmense remekül megtanulható, az író, aki bennünk lakik felnevelhető az íróságra és rengeteget fejlődhet, ha akar. Ha nem akar, az is következményekkel jár. Szóval lehet fejlődni, de nem egy nap alatt van meg, részben ezért is olyan értékes. Akik ezt megértik, türelmesebbé válnak és hajlanak arra, hogy tudatos eszközökkel közelítsék meg önmagukat, mint leendő írót, aki nem egyszerűen önmegvalósít, hanem komolyan veszi az olvasónak adható irodalmi és szórakoztató élményeket.

 

De hogyan néz ki ez a tudatos író fejlődés? Először érdemes pozícionálódni, tájékozódni, bejáratni az önreflexiós folyamatokat és megismerkedni az írástechnikai alapokkal, valamint kapcsolódni a kortársakkal. Akkor is, ha jó ideje írunk már, mert gyakran felszínre kerülnek hanyagolt területek és azokat pótolni kellene. Lehet fejlődni kezdőként is, tudatosan és mindenféle önelnyomás nélkül. Ami ellenállást okoz gyakran, azok a kellemetlen felismerések, amitől sokan elmenekülnek, de éppen ezek azok a területek, kérdéskörök, amik azt jelzik, hogy itt van dolgunk saját magunkkal. Van, aki szembenéz vele, van, aki nem. Ez belső döntés és magánügy.

 

Az írás öröm, ha szenvedünk alatta, akkor nem az írással van a baj, hanem azzal, ahogyan megvalósítjuk és amilyennek elképzeltük az egész megvalósítást. Itt vannak tévedések, előítéletek, problémás meggyőződések vagy olyan tükrök, amibe nem szívesen nézünk bele. Az írás öröm, tényleg, de a célja csak az lehet, hogy ez az öröm ne egyoldalú legyen, ne csak az író élvezze a folyamatot és a mű megírását, hanem az olvasó is a művet. Azt hinni, hogy az örömmel alkotott mű csak jó lehet, szintén nagy hiba, nem az öröm a mérce, hanem a mű. A döntő művelet valójában az az olvasó, aki a célközönséghez tartozik és szívesen fizet majd a második könyvért is, amit megírsz. Teljesen mindegy, hogy milyen a mű mögötti kiadói háttér vagy az, hogy mennyire sokat tett bele egy író a felkészülésbe. A könyvpiac és az irodalom a kíváncsi olvasó körül forog és nem az írók körül.

 

Szükségünk van tudatosságra és ösztönösségre egyaránt, amikor írunk, felkészülünk, fejlődünk, a kettő ugyanis jól támogatja egymást, de hogy mikor melyik módszerrel hozzuk meg a döntéseinket íróként, nyakig a regény világában és a munkában, amibe belevágtunk, azt érdemes okosan kialakítani magunknak. Lehet hosszú évek alatt 10-20-30 év is, és lehet egy jó képzésen sokkal kevesebb idő alatt is tanulni, rutint kialakítani. Az egyetlen dolog, ami érdemben felgyorsítja az írói fejlődést, az a tudatos tanulás és önfejlesztés folyamata.

Végül az utolsó kérdés: hogyan lehet megtanulni az alapokat ahhoz, hogy valóban jól boldoguljunk íróként? Akár hagyományos kiadókba készülünk, akár nem, az író azért tanul, képzi, fejleszti magát, hogy az olvasóknak minél magasabb színvonalon adhassa meg az élményt, amiért az olvasó szívesen fizet. Ez lesz majd, ami alapot ad az írói névnek és amire brandet lehet építeni. De hogyan és hol képezzük magunkat? Hogyan legyünk tudatosak az írói út építésében?

Erre a kérdésre most kivételesen van válaszom, mert éppen indul egy szuper kurzusom. a Történelmi regény alapozó kurzus azoknak, akik szeretnének mélyebb műveltségre szert tenni, fantasy, sci-fi vagy történelmi regény írásában gondolkodnak. A cél, hogy felkészülhess akár hagyományos kiadói megjelenésre, mi több megírd végre azt a remek regényt egyáltalán. Gyere! Stabil alapokat kapsz az írói munkához, pontosabban ahhoz, hogy tudd, miként építhetsz fel egy sikeres írói karriert, hogy alakíts ki írói rutint, rendszeres írást, hogyan készülj fel! Kattints ide a tematikához és csatlakozz:

ÉRDEKEL A TÖRTÉNELMI REGÉNY ALAPOZÓ KURZUS
Igaz-e, hogy nem lehet bejutni hagyományos kiadókba?

Igaz-e, hogy nem lehet bejutni hagyományos kiadókba?

Szerző: | ápr 27, 2024 | BB3

Az üzleti érdekek fontos tényezői a kiadói döntéseknek, de az írók mindig képesek befolyásolni ezeket az eredményeket a művük minőségével és a kitartó, szorgalmas munkával – azzal a felnövekedéssel, amit csak szakmai alázattal lehet elérni, hisztivel meg rosszindulatú aknamunkával, felesleges ballasztokkal a nyakadban nem. Az íróknak érdemes megérteniük a kiadói világ és a könyvpiac működését és preferenciáit, de soha nem szabad elveszíteniük a hitüket a saját tehetségükben és az álmaikban. Ez a bejegyzés a belterjesség, protekció, magánkiadás kérdéseit érinti. A jobb olvashatóság érdekében több részre osztottam. A legfontosabb kérdés, ami ezt a hosszú bejegyzést elindította, az az, hogy egyáltalán pályázzunk-e a különböző novellapályázatokon a hagyományos kiadóknál? Erre a kérdésre a végén benned is kialakul a válasz és segítheti a döntésedet.

Minden évben kitör a hisztéria a GABO pályázat körül, és kezd elegem lenni belőle. Beszéljünk hát a belterjességről, protekcióról a kiadóknál, mert ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba!

Magyarországon a kezdő írók között két rendkívül súlyos tévhit él, az egyik, hogy a hagyományos kiadóknál belterjesség van – ami így nem igaz. Egy csomó levelet kaptam a mentorált íróimtól, hogy most akkor mi van, van értelme pályázni? A másik, hogy emiatt a magánkiadás totál rendben lévő dolog – és ugyanolyan sikereket lehet elérni, meg különben is a hagyományos kiadóknál is bele kell tenni ugyanazt a pénzt. Mi van? Álljunk már meg egy kicsit a hülyeség terjesztésével és nézzünk be a kulisszák mögé!

 

Egyáltalán van-e értelme pályázni?

Hát, erre egyszerű válasz van, alább kifejtem, de előbb elmondok pár gondolatot, amit körüljárunk most, részben a magánkiadás, részben a belterjesség, a kiadók üzleti koncepciója, és a kezdő írós, protekciós gondolkodásmód lesz a téma. Sőt, elmesélem, hogy nekem milyen kudarcom volt profi íróként közvetlenül Bizánc megjelenése után, és mit tanultam meg belőle. Tanulságos történet egy szerkesztővel és számodra is tanulságos lehet, miért fontos kezdő íróként egy józan, pozitív hozzáállás az egész írói léthez. Nos, ha érdekel, akkor tarts ki, mert ez a bejegyzés elég hosszú lett. Részekre osztottam, hogy könnyebben áttekinthető legyen

Szóval kaptam egy csomó aggodalmaskodó levelet, van-e értelme pályázni novellákkal egy hagyományos kiadónál? Csak ennek van értelme. Miért? Nézzük sorban!

1 rész:

 

A negatív gondolkodásmód következményei:

Szóval teljesen összezavarja az írókat, hogy merjenek-e pályázni vagy sem. A belterjességet előre borítékolt eredményként könyvelik el, pedig nem is azt jelenti. Sokkal jobban összezavarja őket ez a belterjesség gondolat, mint az, amikor egy antológiába bekerülésért súlyos tízezreket kell leperkálni máshol, és minden szakmai szűrés nélkül bármivel meg lehet jelenni pénzért. Ez nem veri ki a biztit, de a belterj gondolata igen. Miért? Mert összetöri a bizalmat, amivel egy hagyományos kiadó felé fordulunk és kitűnő felmentést ad, hogy ne is írjunk semmit. Könnyebb abba kapaszkodni, hogy emiatt nem sikerült bejutni hozzájuk, mert nem vagyunk eleve bent, és ez mennyire felháborító már, mint azt mondani, hogy oké, ez nem sikerült, van még mit tanulnom.

 

A másokra mutogatás és vádaskodás megy ahelyett, hogy megtanulnánk, amit kell. Meg lehet, de neked kell utána menni. Főleg azoknak lenne mit, akik ezt még csak elhinni sem hajlandóak és elutasítják. Szomorú meghasonlásokkal találkozom én is, de neked nem kell. Egy dolgot azonban érdemes végiggondolnod: szerinted rajtad kívül érdekel bárkit is, hogy lesz belőled író vagy sem? Nem. Senkit nem érdekel. Ezért figyelj oda arra, hogyan gondolkodsz erről és mikor mented fel magadat a munka és a fejlődés alól. A pampog, picsog, panaszkodik kör írós közegben is kártékony és bevallom, hogy elkerülöm, mert értelmetlen mások nyafogását hallgatni. Én érdemben szeretek az írókkal dolgozni, és vannak, akik értik, tudják, hogy ballasztok nélkül, amivel a negatív önsajnáló gondolkodás jár, nos, enélkül is kihívás az írói pálya. Az igazság az, hogy van mit megtenni érte mindenkinek, még nekem is, pedig profi írónak számítok.

 

Egy-egy hápogónak könnyen sikerül írók tömegeit leszedni az életről és felmentést adni nekik, hogy ne is próbálkozzanak a pályázatokon, mert az előre el van döntve. Hát, nincs. Belülről láttam. Konkrétan ennél a pályázatnál is, de látom, hogy sokakon kifog a könyvkiadók működésének megértése, és az írók közötti versenyhelyzetek meglátása. Beszéljünk akkor erről egy kicsit.

 

2. rész:

 

A magánkiadásról

A másik jellemző tévhit, amit részben ez a fenti vádaskodás okoz, hogy a kezdő írók, mivel már eldöntötték, hogy nincs esélyük bejutni hagyományos kiadókba – ezzel borítékolták maguknak a kudarcot! –, ezért magánkiadásba kell menekülniük. Ezzel felmentik magukat a szakmai felkészülés és a küzdelem alól. Ezért nem is készülnek rendesen az írói pályára, „csak kiadják”, amit sikerült megírni, és nem is fektetnek különösebb hangsúlyt arra, hogy komolyan fejlődjenek, mert marketingelnek, meg hát, tolják a vállalkozásukat. Tisztelet a kivételnek, és ne vedd magadra, nem baj, ha magánkiadásod van, sőt nagyon jól érted akkor, hogy miről beszélek. Bizonyára tudod, hogy az egy kemény vállalkozói lét onnantól kezdve, és megértelek, tudom, hogy nagyon nehéz.

De nézz magadba, mi volt a célod?

A megjelenés. Erre rávághatod, hogy eljutni az olvasóhoz, de akkor miért nem online és ingyenesen tetted? És oké, de milyen áron jutottál el húsz olvasóhoz a könyveddel? És mi az, amit adtál nekik ezzel? Megjelenni akartál, mert azt hitted, ettől megkapod a státuszt, amire ácsingózol, de idővel rájössz, hogy nem ez a módja.

Nem hitted el, hogy tudsz még jobb lenni annál, mint ami megjelent. Rengeteg író megbánja a magánkiadását – köztük én is, mert nekem is volt -, mert a mű lényegében túl korán jelent meg, és csak utólag sikerült belátni három fontos dolgot: egy, lehetett volna még fejlődni, tanulni, kevésbé kishitűnek és egyben naivnak lenni; kettő: anyagilag nem érte meg, és ez súlyos bukta volt; három: ebből ki kéne jönni valahogy és új alapokra helyezni mindent. Az új alap pedig az, hogy nem pusztán megjelenni akarsz, hanem olyasmit alkotni, ami könnyedén belátható, hogy értékes és akár egy hagyományos kiadó is rákacsintana. Ez a mérce, amihez fel lehet nőni. Csak nem holnapra.

A magánkiadás nem ördögtől való, de érdemes okosan csinálni, és nem elhinni mindent, amivel körüludvarolnak, hogy minél többet fizess, nem elegendő a díszlet, ha hiányzik a tényleges minőség, és a mérce csak az, hogy neked jó legyen. Felkészülten – nemcsak íróilag, de a marketinget, brandépítést, kommunikációt is ideértve, lehet ezt jól is csinálni, és sokkal több pénzt is kihozni belőle, mint amennyit egy hagyományos kiadó valaha fizetni fog. De ehhez nem elég a megjelenéstől begőzölt lelkesedés, színvonal és szakértelem kellene, amit meg lehet tanulni. Nem a magánkiadókban gyakran nincs meg, vagy aranyért adják. De eszedbe sem jutott neked magadnak tanulni, mert az írás megtanulása sem jutott eszedbe, nem is tudtad, hová fordulhatnál. Szóval ez egy ördögi kör. És nagyon nehéz út. Egyáltalán nem irigylem azokat, akik belevágtak. És azért beszélek róla nyíltan, mert én is jártam azon az úton. Tudom milyen.

Ha pedig szerényebbek a céljaid, nem kell mindjárt 3000 példányos megjelenés, elegendő lehet pár száz is, kis körben lehetsz sikeres kevesebb példánnyal. De tudnod kell, ha nem ismered a könyvpiac működését, az írás így nem lesz több egy elképesztően drága hobbinál.

Meg lehet tenni? Persze.

Bárki bárhogyan építheti az írói karrierjét, a következményeket viszont viselni kell, bármi is az. Ha magánkiadásod van, ki vagy téve a piaci valóságnak, az a kérdés fel vagy-e rá készülve? És nem mindig a siker az, akárhogy reménykedünk benne. Máskor meg bejöhet. Ilyen a világ, így van kitalálva. Mindenkinek egyenlő esélyei vannak a nagy Életóceánban. Semmi gond. És komolyan kívánom, hogy teljesüljön az álmod! Azzal azonban számolj, hogy egyetlen könyv ritkán hoz sikert, tedd fel magadnak a kérdést, van-e elegendő tőkéd ahhoz, hogy évente megjelentess egy regényt 4 millióért úgy öt-hat éven keresztül? Mert akkorra fog elkezdeni megtérülni, ha egyáltalán.

Itt kitérnék arra, hogy üzleti, szakmai könyvek esetén a könyv a vállalkozás marketingjének szoros része és teljesen más áramlatban működik, szélesebb körben jön be a bevétel, nem csak a könyvből, hanem a vállalkozás releváns szolgáltatásaiból. De ha nincs vállalkozásod, ha irodalmi értéket árulsz, – emögött egy komoly írói brandnek és irodalmi értékeknek kellene lenni-, és nincs egy okos marketinged, jól felépített íróképed, egy magánkiadás súlyos anyagi bukást hozhat. És a kockázat a tiéd, mert rád tolja a kiadó. Ezt vállalod vele, mikor belevágsz, ezt írod alá.

 

Belterjesség, protekció, mi az igazság?

Szeretnék a belterjességgel kapcsolatos tévedések ellenében elmondani pár dolgot, és rávilágítani arra, hogy a sértett írói pozíciókból nézve ezt a pályázati folyamatot sokan összekeverik egy érettségi vizsgával. Ráadásul tisztáznunk kell, hogy mit jelent ez a szó, hogy belterjesség, és mit jelent a protekciós megjelenés. Miért nincs ilyen a hagyományos kiadóknál és miért fáj sokaknak, hogy ilyeneket hordanak össze ahelyett, hogy dolgoznának a saját írói útjukon?

Nézzük a tényeket:

Belterjesség: egy kiadó kizárólag azokkal a szerzőkkel tölti meg a kötetet, akik egyébként is együtt dolgozik, jelentek már meg regényeik és nem engednek be újakat. Egyet sem. Van ilyen? Igen. Van. De olyankor felkérnek írókat egy kötetbe íráshoz és nem hirdetnek pályázatot. Ha pályázatot hirdetnek, akkor nyitva az ajtó.

Igaz ez a zártság a GABO antológiára? Nem. Minden évben vannak új szerzők. Ugyanakkor ez az antológia nem egy kezdőknek fenntartott megjelenési platform, hanem egy válogatás, amibe a legjobbak kerülnek be. Egy kezdőnek a profikkal is versenyeznie kell érte, de elárulom, hogy a profi írók is megdolgoznak a műveikkel, hogy bekerülhessenek. Mert van egy nívó, amit hozni kellene ehhez.

Ez az a nívó, ami sok kezdő, haladó írót kiidegel, mert nem értik, nem elég képzettek hozzá, és vállat vonnak rá, fogalmuk sincs milyen szakmai tudásuknak kellene meglenni hozzá. Komolyan. Vagy ha van, nem tudják MÉG megcsinálni a saját műveikben. Ez kinek a gondja? Minden író a saját felkészültségéért felel. És nagyon sértő gondolat, ha nem sikerül bejutni egy pályázaton. Mércéket kellene belül rendesen beállítani, hogy lásd, akik bent vannak, előrébb járnak nálad. Ennek elismerése sokaknak nem megy és belterjességet kiáltoznak, hogy ha lenne még két hely a profi írók helyett biztos bejutott volna az ő novellájuk is. Hát nem valószínű. Ha kiemelték nevedet, akkor is csak talán. De nézz magadra, megvennél olyan kötetet, amiben névtelen írók novellái szerepelnek, akiknek a neve semmit nem mond neked? Máshogy kérdezem, választanod kell két könyv közül: egy Stephen Kinget veszel meg vagy tíz névtelen szerző antológiáját? Erről szól az írói brand, ezért építjük, az ismertségért, hogy a név ne egy üres név legyen az olvasó számára. Szóval?

A másik kérdés a protekció. Nincs az a kiadó, aki a saját szakállára kiadna egy rossz kéziratot egy szerkesztő kedvéért. Ez ugyanis üzlet és abban nincs barátság, mert tönkremehet tőle. Az pedig senkinek nem jó. Ne is kutakodj protekció után, inkább tanulj meg írni, és menj felkészülten egy kiadóhoz, ez egy magánkiadásnak a töredékébe kerül. De ehhez látni kellene egy kiadó működését legalább egy picikét.

Egy antológia remek eszköz egy profi kiadó kezében néhány olyan dologra, ami mögött kézzel fogható és jól érthető üzleti érdekek vannak, vagyis a kiadó mindig az olvasókat nézi. Például felfedezhet vele új tehetségeket, ápolhatja a kispróza hagyományát, remek kiadványt hozhat létre az olvasóknak, akik ezen keresztül több írói névvel találkozhatnak – akár újakkal is! -, a kisprózákat lehet versenyeztetni díjakért és önálló útra kelhetnek, valamint a kiadó meglévő szerzőit is előtérben és köztudatban tarthatja két regény megírása között. Ahhoz, hogy mindezt egy csapásra megtegye és még a kiadói márkát is építse ezzel, megkérdőjelezhetetlen joga van ennek minőségi feltételeket szabni. Ő teszi bele ugyanis a kiadás költségeit, ami súlyos milliókat jelent, komoly befektetést. Ahogy ahhoz is joga van, hogy szabadon elismerjék a tevékenységét szakmailag (díjak) és üzletileg is. Például sok olyan olvasó van, akik a kiadó igényességének megfelelő szintű olvasmányokért akarnak pénzt adni, nem magánkiadásokért, ez ugyanis garancia a nívóra, az utóbbi nem. Igen, ez ugyanaz a nívó, amire fentebb utaltam.

Ha teret hagy néhány új szerzőnek, akik elég érdekesek és megfelelően felkészültek egy kiadóval való munkára, ígéretesek, ők fél lábbal már bent is vannak a regényeikkel. Ha józanok, lojálisak, jól kommunikálnak, a mű érdekes és érdekelheti az olvasóikat, akkor az már a kiadó belső szándékától függ, hogy a további érdeklődése milyen úton megy tovább. Ezt úgy kell elképzelni, mintha ez a novellamegjelenés afféle próbamunka lenne, ahol a kiadói szerkesztő a munka folyamán jobban megismer téged, és meg tudja ítélni, dolgozna-e veled egy regényen. Ez nagy lehetőség, ennek kezdő íróként örülni kellene, mert ez a módja a bejutásnak. Csak egy jó novella kell hozzá és biztos lehetsz benne, hogy a legjobbak kerülnek bele, akkor is, ha kezdők írták. Ha fel tudják venni a versenyt a többiekkel, ha nem tudják, akkor még dolguk van a saját házuk táján. És ha bejutsz, akkor biztosan tudhatod, hogy milyen szinten vagy, alkalmas vagy-e már nagyobb projektet is megvalósítani, pl: befejezni a regényedet.

Aki erre a nívót őrző tevékenységre belterjességet kiáltozik, az elvágja maga alatt a fát, ha író, és visszás, ha konkurens szerkesztő, és ezért haragszom az egész gondolatcunami hatása miatt, mert elbizonytalanítja a teljes írós közeget. Aki ezt a belterjesség dolgot kiáltozza, annak van egy kis dolga a saját felkészültségével és a gondolkodásmódjával.

Például a szakmai kommunikációjával: gyakori, hogy látom az ostoba vádakat, fröcsögést, támadásokat a kezdő íróktól a profi szerkesztőkkel és a kiadóba már bejutott írókkal szemben – akikre irdatlan irigység zúdul az elismerés helyett-, aztán meg a felháborodást, hogy azért nem kerültem be, mert nagy a pofám! Igen. Azért sem, de azért van itt még valószínűleg más is.

 

Feltetted már magadnak a kérdést, hogy ki akar olyannal dolgozni, aki aknákat rak le a bejárati ajtó elé, és szándékosan rossz híredet kelti? Senki. Ők sem. Nézd, képzeld magad a kiadó helyébe: keményen dolgozol a brandeden, milliós tétekkel, és jön egy kis kezdő író, aki nagy hangon megmondja a tutit, amikor lehetőséget nyitsz a számára is. Cserébe megvádol a belterjességgel és pattog ott neked. Valójában azt a brandet akarja, amit már felépítettél, de éretlen rá, hogy bevond az esernyőd alá. Be fogod engedni ezzel a romboló kommunikációval? Hülye lennél. Szóval az ég szerelmére, az aknamunka neked lesz szívás, mert a kiadó talál majd olyat, aki az esernyő alá vonhat, nem érdekli a hiszti és hülye lenne szóba állni olyannal, aki vagy nem tud kommunikálni, vagy utálkozik.

Egyik évben elhordod őket mindennek, másik évben meg be akarsz jutni hozzájuk? Hogy van ez? Hát, ezt csinálod, amikor a neten fröcsögsz rájuk. Igen, mert nem vagy szakmailag sem lojális, emellett pedig nagy valószínűséggel elég alázattal és felkészültséggel rendelkező író sem. Nehéz belátni? Irigység gyötör, te jobban tudod, milyen egy jó mű? Szuper. Akkor bizonyítsd! Csináld jobban! De ne aknázd alá a saját írói karrieredet és a szakmai kapcsolatokat már azelőtt, hogy elindultál volna. Egy író jó kommunikátor és tisztában van a tettei és a kommunikációja következményeivel.

Hát, de milyen dolog már az, hogy a menő szerzők kerülnek a könyvbe? Hát milyen lenne? Ha van joga a magánkiadós íróknak a pénzük fejében bármit a piacra vinni, akkor lehessen már joga egy hagyományos könyvkiadónak az üzleti modellje alapján bármit kiadni, amit csak akar.

Oké. Nézzük ezt meg közelebbről.

Szerinted a kiadók szerkesztői tehetnek arról, hogy gondozzák a meglévő szerzőiket és te nem találod a járható utat oda, nem tudsz jobb lenni náluk? Ők tehetnek róla, hogy még nem vagy felkészült? Vagy nem is oda kellene menned, hanem máshová? Máshová lehet, hogy jó leszel. Mi ez a hiszti?

 

Ha be akarsz jutni valahová, készülj fel rá minden téren!

Légy lojális az adott kiadóval, ahová be akarsz jutni, kommunikálj profin és ugord meg a lécet íróként nem csak egyszer, hanem pár évente és mutasd, mit tudsz! Nem kell a nyafogás meg magyarázkodás, senki nem kíváncsi a nyűglődésedre. Feltetted már magadnak a kérdést, hogy mit tudsz? Ja, hogy nem megy a bejutás és nem tudod miért? Csak magadban keresheted a választ, ott van, a tettidért, szavaidért, írásaidért csak te felelsz. Ha nem megy, akkor fejlődnöd kellene, tanulni ezt az egészet egy megfelelő helyen. Nem akarod?

Akkor ki is tehet arról, hogy nem sikerül?

Az arcodnak ehhez semmi köze, nem pofára, hanem teljesítményre és minőségre megy. Fáj belátni, tudom. Kemény meccs, valóban az. De ha író akarsz lenni, szokjad, csupa ilyen megmérődésnek nézel elébe és ha már itt kiborulsz, mi lesz veled később? És igen, fel lehet készülni. Pont ezért hoztam létre az Ilion Íróklubot, mert képzések ugyan vannak a nagyvilágban, de olyan nincs, amelyik azt támogatja, hogy tudatos írói úton készülj fel egy hagyományos könyvkiadóval való munkára. Nálam lehet, de előre szólok, a hisztikre és nyafogásokra nincs idő, az érdemi felkészülésre összpontosítunk. És ezt imádják az írók! Haladnak, erősödnek és sokkal gyorsabban fejlődnek, mint valaha remélni merték.

Aztán annak, aki belterjességet kiáltozik, dolga van még azzal is, hogy milyen egyébként jogtalan elvárásai vannak egy professzionális kiadó felkészült szerkesztőivel szemben? Mert úgy tűnik, sokaknak fogalma sincs, mit csinál valójában egy szerkesztő. Nekik az a munkájuk, hogy a kiadó tartalmi és üzleti összhangját megteremtsék, és az olvasóknak garantált minőséget adjanak, mert az olvasók a fizető ügyfelei. Gondot okoz felfogni, hogy üzleti hasznot generálnak magas szintű, már bent lévő írókkal HOSSZÚTÁVON EGYÜTT DOLGOZVA, és előtérben tartják a kiadó felépített márkaneveit, vagyis a branddel rendelkező szerzőket? Hát hülye lenne kispadra ültetni azokat, akiknek a neve eladja a kezdő szerzők novelláit is a kötetben!

Ez egy üzlet, érted már?

Ők azok, akik közé te is vágysz, fel kéne nőni ehhez, írj jobbat, mint ők, építs eladható márkanevet a nevedből, légy ismert és népszerű, igényes és akkor bent leszel. Vagy azt gondoltad, hogy majd a kiadó olvasói lesznek azok, akik egy csapásra a te olvasóid lesznek, ha ott megjelensz? Igen. Ez igaz, azok lesznek, de ennek feltételei vannak. Ehhez egy jó mű és felkészült író kell, aki kiérdemelte már kisebb projektekben is az elismerést, elhivatott, aki iránt érdeklődhetnek az olvasók, organikusan, maguktól, pusztán, mert elég érdekes témái és gondolatai vannak. Olyan író kell, aki a kiadóhoz felépítette magát minden területen. Az aknamunka és a hiszti pedig kívül tart az ajtón, a mérgező embereknek helye itt nincs, mert ez üzlet, nem érettségi, nem rehabilitációs intézmény, nem íróiskola, nem egy elvont álom a felhőkben, hanem valóságos üzleti partnerség. És a ballasztokra senkinek sincs szüksége. Ne legyél az.

Elvárni azt az általános kultúrmisszión túl, hogy egy szerkesztő afféle semlegességgel, mintha az megfellebbezhetetlen igazságtevő volna, az üzleti gondolkodásmódján és jól felfogott érdekein túl arra érdemtelen írópalántáknak akarjanak kedvezni, nekik megfelelni, mindenkit tutujgatni és megjelentetni, ez nem az a bolygó! Honnan ez az elvárás? Hol éltek? Ez az elvárás egyszerűen nonszensz, mégis táplálják sokan, igényelnék és terjesztik, pedig eléggé elszomorító egy ilyen miatt letérni a sikeres írói építkezés ösvényéről. Ha visszatérnél nézd meg milyen mérgező környezettől kell megszabadulnod, és gyere az Ilion Íróklubba vagy a KIK Kezdő Írók Közössége csoportba! Itt mi tudjuk, hogy mire kellene felkészülni.

 

3. rész:

Egy kis fricska, ha nem inged, ne vedd magadra!

Elárulok egy titkot. Ha gyorsabban és hatékonyabban akarsz íróvá válni, akkor keress egy mentort és tanulj! Lépj be nem PPP+PPP+PPP (pampog, picsog, panaszkodik, + pletykál, puffog, parancsolgat, + pózol, perel, problémázik) közösségbe! Ezek a közösségek mérgezőek, ne számíts onnan komoly fejlődésre és jó kapcsolatokra. Végezz el komolyabb szakmai kurzusokat olyan helyen, ahol van hagyományos kiadói háttér. Nem a kiadói szerkesztők készítenek fel arra, hogy bejuss egy kiadóba, a tengő lengő magánkiadásos írók meg szerkesztők végképp nem, ha annyira jók lennének, akkor bent lennének egy hagyományos kiadóban. Okosan nézd meg, hová pozícionálod magadat az induláskor. És ne ekézz senkit, tanuld meg elismerni a nálad jobbakat, másokat, mert velük akkor is találkozol, ha felkészültél a megjelenésre egy jó kézirattal. Mi több, még tanulhatsz is tőlük, ha kinyitod a szemedet, ezt kezdd el minél korábban. Ahhoz, hogy közéjük kerülj, azt ki kell érdemelni és ez nem sznobizmus, hanem mérce, ami sokaknak nem tetszik. Így is fel van hígulva ez a szakma, a magam részéről örülök, hogy vannak, akik még védelmezik a kortárs irodalom színvonalának kapuit, mert sok kiadóban ezeket a kapukat már bedöntötték a kezdő írós hisztik és a vastag pénztárcák. Egy egész iparág épült fel erre. De még vannak helyek, ahol még ott van, aminek ott kell lennie. És örülök, hogy akárki nem juthat be az ajtón, legalább ott.

Tombol a türelmetlenség, irigység, kezdő írós elvárások, ahelyett, hogy az értéket megtalálnátok azokban, akikben ott van és tanulnátok tőlük. Elismerés? Nem, azt soha, engem ismerjenek el! Oké, semmi gond, mi nem arra megyünk! Mert ez út nem azt eredményezi, ami egyezik a célunkkal. Miért? Mert az írás nem az író egójáról, hanem a gondolkodásmódjáról és értékek, élmények adásáról szól, de nem a jó szándékkal, hanem szakmai tudással. Nem ugyanaz.

Ha akarsz valamit az életben, elismerést, sikert, szeretetet, érdeklődést, kedves szavakat, bármit, előbb adj te másoknak! Mert ez nem jár senkinek alanyi jogon, ezt kölcsönösen, méltósággal. Kapjuk, kiérdemeljük, méltóvá válunk hozzá és nem követeljük, mint az oviban egy játékot. Kiérdemlés és kölcsönös tisztelet alapján működik, így megy ez, ezt be kell dobni a nagy közös kalapba. Ha nem megy, akkor bizony van mit tanulnod.

Vagy megcsinálod vagy nem. De ne köpködj, mert a szél szembe fúj! Nem lehetnek elvárásaid a profi szerkesztőkkel szemben ebben a dologban, tudomásul kellene venni. Akkor is, ha őket könnyebb hibáztatni, mint belátni a saját hiányosságaidat és megküzdeni magadért a felkészülés útján egy jó erős kurzuson. Nem a kiadói szerkesztőktől kell tanulni, hanem jóképzéseken, olyanoktól, akik elérték már azt a szintet, amiről beszélnek, és amire te is vágysz. Hagyományos kiadói megjelenést akarsz? Akkor ne menj el önjelölt magánkiadós írók képzéseire, mert az a szint, ami neked kell, ott nincs meg.

Ezen felül javaslom, aki szeret betakarózni ezzel és felmenteni magát és másokat a belterjesség vagy a protekicókiáltozás gondolatának terjesztésével, – ez a legjobb halogatási módszer-, gondolkodjon el a saját jellemén és szakmai alázatán is, amit bemérgez az irigysége. Lehet, hogy ott ég a ház, ahonnan a rossz szándék meg az életről lehozás ered. Otthon kéne akkor körülnézni előbb.

És ha már protekció…el tudsz képzelni annál nagyobb protekciót, minthogy kifizess négymilliót egy magánkiadásért és elvárd, hogy majd ugyanolyan írónak nézzenek az olvasók, mint akik felkészültek erre a pályára veled ellentétben? Ez protekció, magadat protezsálod. És nem, nem baj. De gondolkodj el ezen és helyezd magadat méltóbb helyzetbe, ha tényleg író akarsz lenni.

A kiadók versenyben vannak, az írók is. Igen. Döbbenet? Ugyan! Nőjünk fel! És biztosan vannak helyek, ahol lehet kiadón belül belterjeskedni mindenféle dolgokkal. Hogyne. De kezdő íróként erről te semmit nem tudsz és nincs köze hozzád, mert nem vagy bent. Csak a hitedet roncsolja össze, ha hagyod és felülsz a nyavalygásnak. Ijesztő gondolat, hogy jobbnak kell lenni, ha pedig nem megy, csendben elfogadni és tanulni belőle, tovább fejlődni. Ez utóbbiban vannak jó módszerek és tudok segíteni, ha akarod.

Hogy néz ki egy pozitív elbírálás és hogyan nem?

Sokszor a személyes kapcsolatok, a jó lektori ajánlás és a kitartó munka a kulcs ahhoz, hogy egy kezdő író műve kiadásra kerüljön. Egyszerűen fel kell ehhez növekedni és igen, megcsinálni, és igen, sokan vannak, akiknek nem sikerül. Vagy nem odavalók. Vagy másik partról vádaskodnak. De ezek a kijelentések, mint a jó lektori ajánlás, kapcsolatok nem arra utalnak, hogy fúj, protekció, hanem arra, hogy jelenléttel kellene építeni az írói utadat, ott lenni, részt venni, aktívnak lenni, ismerkedni, kisebb eredményekkel felhívni magadra a figyelmet, képviselni magadat íróként és nem összekeverni a magabiztosságot az ordenáré nagyképűséggel. Menni fog? Rajta, csináld!

A lektori ajánlás pedig nem más, mint a szerkesztő jelentése a kiadóvezetőnek egy-egy olyan kéziratról, amit kiadásra ajánl. Ez kell ahhoz, hogy a kiadóvezető rábólintson és engedélyezzen egy milliós nagyságrendű befektetést nemcsak a könyvedbe, hanem a te branded építésébe is. Enélkül nincs pozitív lektori és szakmai indokokkal megy a szerkesztő a kiadóvezetőhöz. Nincs olyan, hogy adjuk ki, mert a szerző jó barátom, igaz, ekéz minket minden platformon, ami létezik, és a témái is unalmasak, de biztos lesz olvasóközönsége. Na, ilyen nincs. Ez lenne a protekció, amit csak a kezdő írók képzelnek oda, de a valóságban nem létezik!

Irigységre és vádaskodásra rengeteg energia megy el feleslegesen.

Ezt lehetne jóféle kommunikációra és kapcsolatépítésre használni, de ha nem megy, akkor csak az előbbi marad meg a mocsár, ahonnan elsüllyedve másokat hibáztatni, magunkat meg felmenteni sokkal könnyebb. A kapcsolatépítés pedig nem a protekció megszerzésére irányul, nem tudsz protekciót szerezni, nincs az a szerkesztő, – pontosabban kiadóvezető-, aki a két szép szemedért beletenne 4-5 milliót egy rettenetes kéziratba, egyszerűen a szakmai tekintélyét kockáztatná a kiadóvezetője előtt, a kiadó pedig a saját brandjét. Egyébként a kiadóvezetők döntenek a megjelenésekről, gondolom, mostanra ez is világos lett.

Ha író akarsz lenni, ideje, hogy elmondjam, meg kell tanulnod a kudarctűrést. Igen, nem fognak sikerülni az első pályázataid, de ezeken át kell esni, és tanulni belőlük. Igen, van egy ilyen tulajdonság, hogy kudarctűrés, és tudom, hogy vannak, akik hírből sem ismerik, csak türelmetlenül rohannak neki mindennek, hogy mit vernek le út közben az nem érdekes, csak hangosan sírhassanak. És hát, amikor szeretnek jó hangosan panaszkodni, abból mindig kiderül, hogy vagy a könyvpiac működését nem értik vagy lényegében szakmailag felkészületlenek – ergo, semmit nem adnak hozzád, ha tanulni akarsz és fejlődni íróként. Ha fejlődnél, ezeket a helyeket hagyd hátra és keress olyat, ahol építkezni tudsz. Ha eddig olvastál, akkor talán neked való hely lehet a facebook csoportom, ami az Ilion Íróklub munkacsoportja, csatlakozz, ha készen állsz rá és egy pozitív építkezésre vágysz:

KIK kezdő írók csoportja

 

4. rész:

Mesélek valamit most, mert van egy tanulságos történetem!

Egy kéziratot adtam egy (amúgy belterjességgel gyakran megvádolt) szerkesztőnek. Ő ezt a kéziratot régóta várta. Lelkesen elolvasta. Aztán telefonon hosszan beszéltünk róla.

Profi íróként egy pillanatig Bizánc után azt hittem, bármit írhatok és akkor valami újjal kísérleteztem. A beszélgetésből egy részlet, ami mai napig itt cseng a fülemben:

„Ez a regény egy szép történet, de még kiforratlan. Máshová is elviheted, ha nagyon ki akarod adni és ki is adják a neved miatt, de a helyzet az, hogy ez Bizánc után a te karrieredben visszalépés lenne, ha így megjelenne. Magasra tetted a lécet korábban, és a történet jó lesz, de még jobbnak kellene lennie, hogy übereld a korábbiakat. Ha átírod, akkor beszéljünk róla később (…)”

Ezt az a szerkesztő mondta, akit ma belterjességgel és sokak szemében protekciós gondolkodásmóddal vádolnak, és ha valóban az lenne, nem ezt mondta volna nekem. Szóval picit álljunk már meg. Van az a szakmai nézőpont, ami minden barátságot felülír. És az írók értik ezt.

Ha író akarsz lenni, nemcsak egyszer kell megugrani a lécet, hanem később is, ezért fontos a felkészültség. És egy szerkesztő simán visszaad egy kész kéziratot, ha az még nem elég jó, akkor is, ha már bent vagy a kiadónál. Jobb, ha tudjátok, ez az, amiért érdemes szakmailag alaposan felkészülni az íróságra és azt is jobb, ha tudjátok, hogy azóta is nagyon sokat tanultam még az írásról egy megjelent regénysorozattal a hátam mögött. A tanulás, fejlődés, önfejlesztés, önmeghaladás nem szégyen és csinálni kell, haladni vele, nemcsak kezdőként. Neked hány millió karakter van a hátad mögött, amit megírtál és mikor tanultál utoljára számodra is hasznos írói fogásokat egy szakértőtől kurzuson vagy könyvek megfigyelő olvasásán keresztül? Alkalmazod is ezeket? Mersz változtatni nemcsak a szövegeden, de néha kicsit magadon is?

Nem sértődtem meg ezen a szerkesztői visszadobáson, három okból.

Az egyik, hogy a munka és a barátság két lapra tartozik, ezt egy bizonyos szint fölött természetesen kezeljük, de aki ebben nincs benne, éretlen rá, hogy ezt felfogja, annak ez érthetetlen. Nem fogom magyarázni. Ugyanakkor mi (egy író és egy szerkesztő) nem vagyunk kötelesek erről bárkinek bármilyen magyarázatot adni, csak mert valaki vádaskodik és pattog a pálya széléről. Aki vádaskodik, azzal nincs dolgunk, neki van magával. Mi inkább dolgozunk azon, ami érdemes erre.

Másrészt az a regény azóta olyasmivé nőtte ki magát, amiért örülök, hogy akkor nem jelent meg és biztos vagyok benne, hogy a következő kézirat már sokkal jobban fog működni, mert változtattam rajta nagyon sokat, amihez kaptam tőle szakmai tippeket még akkor, és rengeteget kellett tanulnom még hozzá az írásról és önmagamról is.

Harmadszorra pedig: túl korán megjelenni egy kiadónál sem a történetnek, sem az írónak, sem pedig az írói karriernek nem jó -az olvasókról nem is beszélve. Ha még nem készültél fel, ne erőltesd a megjelenést, beletörhet az identitásod, és nehéz jó brandet felépíteni rosszul megírt jó történetekkel is. Mert az olvasók sokkal igényesebbek, mint hiszed és nincs annál nagyobb visszatartó erő, mint egy rossz olvasói vélemény.

Egyszer talán azon is érdemes lesz elgondolkodnia minden vádaskodónak, hogy a szerkesztők, akiket támadnak, talán sokkal felkészültebbek szakmailag, mint ők. Némely kezdő írók, azzal akarnak szakmai tekintélyt, hogy nem adják meg a tiszteletet azoknak, akiknek sokkal nagyobb tudása van és nem veszik észre, hogy ezzel magukat járatják le. Ezt okozza a szakmai alázat hiánya és a szakma nem ismerete vagy elutasítása. A jó öreg struccpolitika meg az egó. Mondok egy példát!

Ha odaállsz egy egyetemi professzor mellé és letegezed, átkarolod, nyomsz vele egy szelfit és hülyeségeket beszélsz mellette, belekényszerítve a saját buborékodba, attól még nem lesz nagyobb tudásod, mint neki. Ezt bármily különös, rajtad kívül mindenki tudja. És nem fog leállni veled vitatkozni, mert érdemtelen vagy rá. Észre kéne venni, ha valamiben nem vagyunk olyan marha okosak és jók, mint amit képzeltünk magunkról. Inkább kapcsolódj érdemben és tanulj, az neked is jobbat tesz és nem hoz le hamis vádakkal az életről.

Erről a súlyos tévedésről tehát ennyit, hogy igen, léteznek szakmai és emberi szűrők és preferenciák a kiadók részéről, de ez nem jelenti azt, hogy belterjesség lenne vagy hogy téged ennek befolyásolnia kellene mondjuk arra, hogy ne pályázz, mert úgyse érdemes. Ez nettó hülyeség.

Író vagy. Írj! És ha már csinálod, ehhez méltón csináld jól!

Elismerésért meg nem kiáltozni kell, hanem lenyűgözni az olvasókat és nem elég, ha magadat nyűgözöd le. Nos, valahol itt kezdődik a szakma, mert le kell szögeznem, hogy a megfelelési kényszereket azonnal felejtsd el, de az írászakmai tudást tiszteld és akkor megláthatod az egyensúlyokat és azt, mit kellene megtanulnod magadról és a szövegeidről a megfelelő megvalósításhoz.

A kiadók általában a minőségi, innovatív és piacképes műveket keresik, és nem feltétlenül zárják ki a kezdő írókat, megteszik azt maguktól ők, mikor sikítva elmenekülnek egy hülye pletyka és némi naiv hiszékenység miatt és amúgy is jobban tudják, milyen egy jó könyv. Különben is, nem hajlandóak tanulni. Remek, akkor őket már szűrni sem kell, mert kizárják magukat az első akadályoknál. Nem gond. Nekünk nem, én is csak azoknak tudok segíteni, akik látják, hogy szükségük van rá. A többieket eszemben sincs meggyőzni semmiről. Az sem zavar, ha utálnak, amiért kimondom azt, amit senki nem mond meg nekik. Mindenkinek szíve joga egyénileg tükörbe  nézni és látni az igazságot.

Ha pedig csak résnyire van is nyitva egy ajtó, akkor próbálj meg bejutni a kiadóba ahhoz méltó módon, önmagadért, bizalommal. Ne menj olyan pályázatra, ahol nem bízol meg a kiadói szerkesztők hozzáértésében. Pályázni soha nem kötelező és ez nem nekik lehetőség, hanem neked. Csak tudd, hol vagy és mit csinálsz. Egy kiadóhoz bejutni ugyanis az író részéről szükséges egy bizalom, amit a kiadó szerkesztőinek ad, de tudnod kell, hogy ez egy kölcsönös bizalmi kapcsolat, ha alkalmatlanná teszed magad rá, hogy bízzanak benned, mit vársz?

 

5. rész:

Pályázzunk egyáltalán?

Ahan. Még szép. Talán a fentiekből kiderül, hogy nem azért érdemes pályázni, mert nincs veszítenivalód. Hanem éppen azért, mert van.

Miért? Mert nem belterjesség van, hanem kapitalizmus, egyszerűen jobbnak és üzletileg értékesnek kell lenned másoknál, és szakmai tudással kéne rendelkezni ehhez. A pályázatokon a mélyrepülések megedzen mentálisan, amikor fejjel a földbe állva érzed magad, meg kell tanulnod nem magadat bántani vagy másokat, hanem egyszerűen annak az eszközeit, hogy felkészülj és fejlődj, hogy egyáltalán rávedd erre magadat. Ha ezzel nem nézel szembe, akkor így maradsz. Ha a szobádban ücsörögve várakozol a sikerekre áhítozva, nem teszed ki magad mentális, szellemi terhelésnek és megúszásra mész, nem dolgozol, nem hozod ki magadból a jelenlegi legtöbbet, nem feszegeted a határaidat, nem győzöd le a félelmeidet. Bármi történik is egy pályázaton, minden érted történik. Erről nem a kiadók szerkesztői tehetnek, ők csak a munkájukat végzik és képviselnek egy vállalkozói márkát.

Ezen felül pedig egy novellapályázat nem arra van, hogy a kezdő írók kedvében járjon és megjelenés formájában jutifalatokat osztogasson. Ez egy valós üzleti lehetőség, amivel nem is vagytok tisztában, nem tisztelitek, nem látjátok, milyen nagy esély ez arra, hogy megjelenhessetek egy nívós helyen, gyakran téglaként dobjátok be a novellátokat mindenféle komolyabb átolvasás nélkül és várjátok a csodát. De mire? Ez olyan, mintha egy futóversenyen két méter után megállnál és követelni kezdenéd a kupát, amiért megmozdultál. Pont így hat a buta viselkedés.

Tudom, hogy nem minden kezdő író ilyen, rengetegen küzdenek némasággal, magánnyal, gyötrődnek belül, bizonytalanok, döbbenten látják, mi folyik a közösségekben és fogalmuk sincs, miként valósítsák meg, amit szeretnének. Ne vedd magadra azt, ami nem vagy, de ami igen, azzal szabad szembenézni és kezdeni vele valamit.

Egy jó novellapályázat egy kezdő írónak kapaszkodó.

Lemérheted, felkészültél-e már arra, hogy szintet lépj és bejuss egy kiadóba. Ott szakemberek ülnek, nem egy elvont érettségivizsga a szint, nekik pedig nem elég a félvállról beköszönő önjelölt zseni két éve kerengő novellája, ami már minden pályázat postaládájában megtett egy kört és még egy betűt sem volt hajlandó átírni benne a szerző. Annyira „hiszel benne”, hogy nem látod, igazából nem működik? A fejlődésben higgy és a magad változásaiban, hogy növekedhetsz, lehetsz jobb minden egyes nappal és írj minél jobbat!

De hát milyen jól jönne valami kapcsolat, ami garantálja a megjelenést anélkül, hogy energiákat kellene fektetni abba, hogy irodalmat vagy legalább valami valóban egyedi szórakozást nyújtsunk az olvasóknak, netán fellelhető katarzist és átélhető élményt az egónk dögunalmas lamentálásai helyett anélkül, hogy a világlátásunkat magyaráznánk és másokat oktatnánk a saját gondolkodásunkra…

Hát, de jó lenne ezt megúszni! Sőt, az írást is meg kéne úszni – ilyet is láttam már, hogy valaki úgy akart író lenni, hogy nem akart írni semmit, másokkal akarta megcsináltatni. És ha belterj van, akkor meg minek írjak, semmi értelme! Vagy amit örököltem, azt beletegyem a kiadásomba, a könyv jó üzlet, nem? És ha már tíz évig vergődtem vele, akkor már csak négy millát kell beletenni, hogy megjelenjen és valaki végre elolvassa? Eladjam a kocsimat? Vegyek fel rá hitelt? Kinek kell fizetni egy sört, hogy megjelenjek? Hát belterjesség van vagy nem? Hol van már? Protekciót akarok! Ide nekem az összeset!

Hát, hagyományos kiadók szerkesztőinél felesleges próbálkoznod, ők ugyanis olyan szakmai alapon döntenek, mint láthattad, amit meg kellett volna tanulnod a közös munkához és amit azonnal látnak a szövegben, hogy ott van-e. Elég lenne hozzá írástechnikailag felkészülni, ezen felül némi műveltséggel és kulturált viselkedésmóddal közelíteni, de itt elsősorban a produktumod a mérce. Minden másra, amit megvennél, ott vannak a magánkiadók!

Mert bármit hajlandóak vagyunk megtenni egy kiadói megjelenésért, kivéve azt, amit kellene, hogy felkészüljünk rá és megküzdjünk érte! Hát, a döntés a tiéd. Mindig a tiéd. Mindenben, amit teszel és abban is, amit nem.

 

6. rész:

Akkor hogyan tovább?

Ha egy adott kiadóhoz be akarsz kerülni hagyományos rendszerben, akkor legyél képben azzal, hogyan működnek a dolgok a valóságban az álmodozások nélkül, és készülj fel rendesen, tanulj, tartsd be, vedd komolyan a formai és tartalmi követelményeket, sőt, vedd komolyan az egészet. Maradj pozitív, a sértődött írók hisztijének energiáit pedig fektesd inkább a további saját fejlődésedbe, ez segít a kudarctűrés megtanulásában.

Ha pedig nem most jöttél a falvédőről, akkor meg tudnod kell, hogy hiszel-e a saját lehetőségeidben, van-e bizalmad vagy hagytad, hogy leépítse benned a kishitűség és mások károgása? Megjegyzem, te nem ők vagy. Jogod van neked is megpróbálni, amit ők kaptak visszajelzésként, az az övék, nem a tiéd, nem kell azonosulnod mások kudarcaival és magadra hozni a frászt már azelőtt, hogy lépnél valamit. A saját utadon járj. Ha nem sikerül a pályázat, az sem baj, akkor tudod, hogy változtatnod kell, mert ez csak egy pillanatnyi állapotra jelez vissza és a jövő előtted áll, fejlődhetsz!

Ha pedig pályázol, előre szólok, ha bejutsz, majd azt fogják mondani rád is, hogy belterjes vagy, pedig akkor biztos, hogy keményen megdolgoztál írói felkészüléssel a megjelenésért. Így vádaskodj a jövőben, gondolj bele abba, hogy amikor majd egyszer bejutsz, azt kapod vissza, amit adtál. Nem elismerés fog bejönni az ajtón, hanem hogy protekciós vagy, nőként még durvább vádak is érhetnek. Tényleg ezt akarod erősíteni, ezt a jelenséget?

Az üzleti érdekek fontos tényezői a kiadói döntéseknek, de az írók mindig képesek befolyásolni ezeket az eredményeket a művük minőségével és a kitartó, szorgalmas munkával – azzal a felnövekedéssel, amit csak szakmai alázattal lehet elérni, hisztivel meg rosszindulatú aknamunkával, felesleges ballasztokkal a nyakadban nem. Az íróknak érdemes megérteniük a kiadói világ és a könyvpiac működését és preferenciáit, de soha nem szabad elveszíteniük a hitüket a saját tehetségükben és az álmaikban.

Pályázzatok, bízzatok, tanuljatok, írjatok és ne higgyetek el minden szart, főleg ne azoknak, akik vizet prédikálnak és lehoznak az életről is. A magad karrierjével törődj és ne add fel, készülj fel rá becsülettel, járd az utadat jól és szakmai alázattal, nem önkényesen, hanem tudatosan! Élj a lehetőségekkel, lásd őket! Ha ezekben segítség kellene, gyere a KIK  kezdő írók közössége csoportba!

És még egy kérdés: amúgy számít, hogy van-e protekció meg belterjesség vagy nincs? Mit érdekel az téged, ha nem érint? Írni akarsz, nem? Akkor írj, bármi potyog az égből, ne engedd, hogy elterelje a figyelmedet az írói építkezésedről, mert az fontosabb, mint az üres, mondvacsinált problémák körüli tömeghisztéria! Méltóvá válhatsz a megjelenésre, egy napon majd meglátod, amikor eléred a célt, mennyire felesleges volt előre pánikolással ballasztokat a nyakadba venni.

Élőnek tűnő karakterek? Íme!

Élőnek tűnő karakterek? Íme!

Szerző: | márc 31, 2024 | BB-2

Gyakran találom szemben magam azzal, hogy a kezdő írók elsősorban valamilyen instant receptet keresnek összetett problémák megoldására. Valami konkrét dolgot, hogy ezt így csináld, azt meg úgy és a megnyugvást, hogy akkor minden rendben lesz. De ez nem így működik.

Máskor a jó tanácsokat is elutasítják, mert nem sikerül megkülönböztetni őket a rosszaktól és a kéretlen beleavatkozásoktól. Tegyük fel, hogy te ennél már edzettebb és érettebb író vagy, ez esetben ez a cikk az eleven karakterek megalkotásáról aranyat érhet neked!

Mit kell tudnunk az összetett problémákról?

 

Ebben a blogbejegyzésben azt ígértem, hogy beszélünk a karakterek élőként ábrázolásáról. Ahhoz, hogy ezt a témát jól kibontsuk, szükségünk van több olyan nézőpontra, ami segítheti azt, hogy jól építsünk fel egy karaktert és ne essen szét az egész folyamat. Egy összetett probléma egyáltalán nem fogalmazható meg egyetlen rövid instant felkiáltással és nem lehet megoldani egymondatos tanácsokkal sem.

Mikor van az, hogy használhat egy rövid tanács? Természetesen van ilyen, és ha megfigyelted, akkor annak vannak feltételei. Mert itt mindenki ír, mindenkinek megvannak a saját tapasztalatai, emiatt pedig bizonyos dolgok már letisztultak benne, épp csak nem fogalmazta meg magának ezeket, de már sokat gondolkodott rajta. Ilyenkor segíthet egy rövid mondat. Máskor meg nem. Mert vannak megélések, tapasztalatok, amik a gyakorlatban fejlődnek, és csak akkor segít egy instant mondat, ha az már meg van dolgozva benned.

Érdemes az írás belső mechanizmusain agyalni és néha meglátni, mi mivel függ össze általában, mik azok a dolgok, amik neked most kellenek, rád jellemzőek, pont egy olyan formában, amit kikalapáltál magadnak. Egy másik történetben később ugyanez az összefüggés segíthet újabb dolgokat kikalapálni az akkori történethez, ami ugyanaz a metódus, de a te egyedi megoldásod egy másik esetben, a belső alapműködés viszont megmarad. Ezért érdemes megismerkedni velük és ezért beszélek ennyit a dolgok ágyazatairól, és a mélységekről, hogy a magadéval találkozva a saját tartalmaidat tudd felhozni a mélyből.

Ha van valami, amit már megtapasztaltunk, és találkozunk vele egy egymondatos összefoglalásában, akkor nagyon jól tud működni egy rövid, összefoglaló, okos mondat, ami rendezi a gondolataidat. De ha még nem látod át, nem fog többet adni egy általános kijelentésnél, amit könnyű félreértelmezni.

A karakter felépítése az íróban történik meg, nem külsőségek tényezője.

 

Azért, mert akármilyen jól kitalálsz egy karaktert, akármilyen izgalmas figura, ha azt a szövegben nem tudod jól ábrázolni, akkor az a karakter nem fog átütni és nem válik élővé. A beszéde és az ábrázolása klisés, unalmas, didaktikus vagy pózoló, egyenesen steril lesz. Szóval a karakterek a legérzékenyebb pontja minden történetnek és akiknek nem ez az erőssége, azok sokat szenvednek velük vagy a párbeszédekkel, de akár az egész történettel.

Mivel ez egy összetett kérdés, ezért van az, hogy több szempontot javaslok arra, hogy egyfelől kidolgozzuk a karaktert, másfelől pedig azokat a dolgokat, ami fontos a karakterrel kapcsolatban, tudatosan közelítsük meg és remekül tudjuk majd ábrázolni a szövegben. Mivel ennek az éremnek is több oldala van, ezért több fő megközelítést javaslok. Jómagam ezeket a dolgokat szoktam alaposan megfontolni, amik segítenek a munkában, de ebben a témában sokkal mélyebb az írástechnika, most csupán a leghangsúlyosabbakra fókuszálok, hogy mielőbb hasznodra lehessen.

A karakter felépítése:

Ahhoz, hogy legyen mit ábrázolni a szövegben és meg tudjuk ragadni a bonyolult és izgalmas karaktereinket van néhány dolog, amit érdemes okosan kitalálni velük kapcsolatban. Ez egy belső tervezési folyamat az írói munkában. Ilyenkor a karakterekre úgy tekintünk, mint akiket nagyon jól ismerünk nem csak kívülről és nem csak a külső hatásaik révén, hanem belülről, mi több idővel úgy ismerjük őket, mint magunkat, vagy legalább egy elképesztően jó barátot. De ne feledd, ezt majd ábrázolni kell és nem közölni, amikor írsz. 

 

 

Mik azok a dolgok, amiket a karakterrel kapcsolatban mindenképpen meg kellene tervezni?

Valójában bármily különös, azt is kérdezhetnénk, hogy honnan indul el a történet? Ez ugyanis összefüggésben van azzal, hogy hogyan fogjuk elkezdeni magát a sztorit. Minden történetnek van egy központi konfliktusa, ami meghatározza azt, hogy milyen karakterekkel fogunk dolgozni, ha pedig megtervezzük a történetet, valójában a karaktereink életútját tervezzük meg. Másik oldalról megközelítve lehetséges, hogy először egy karaktert találtál ki és neki van szüksége egy nagy konfliktusra, amit aztán a történetben ki fogunk bontani. Ez egy alapfelállás, egy törvényszerűség, túl szorosan összefügg a karakter a történettel.

Syd Field így foglalta össze A forgatókönyv című művében:

„ A konfliktus meghatározza a karaktert, a karakter meghatározza a konfliktust.”

Ez a kölcsönösség a következetes történetvezetés alapja. Valójában evidencia, de nem átlátszó, te biztos vagy benne, hogy nem sérült meg a történetedben? Kellően átgondoltad? Gondolkodj el ezen!

 

Ha megvan a központi konfliktusunk, akkor szükségük lesz szuper karakterekre. Kiválasztjuk a főszereplőt, meghatározzuk a másodlagos szereplőket, akiket mellékkarakternek is szoktunk nevezni, de nem mellékesek, csak kevésbé hangsúlyosak, és rajtuk keresztül fogjuk ábrázolni az egész történetet.

Vannak kezdő írók, akiket annyira elbűvölnek a főszereplőik vagy a mellékszereplőik, hogy a többi szereplőt nem dolgozzák ki eléggé, a bűvölet abban sem segít, hogy a szeretett karaktert higgadt fejjel felépítsük. Erre érdemes odafigyelni, mert a szereplőgárda minden egyes tagjának egy valamilyen szükségszerű cselekvést kellene elvégeznie, amit jobban belátunk, ha néha egy kicsit eltávolodunk tőlük. Ez a szükségszerűség lehet valamilyen jelentéktelennek látszó dolog is, de minden kihatással van a történet cselekménysorának logikájára vagy további szövésére, a világ szabályai ugyanis minden szereplőt térdre kényszerítenek..

Ha valamely mellékszereplőnek nincs jelentősége vagy hatása a történetben, akkor az a szereplő felesleges szál. Ugyanis minden szereplőnek van egy betöltendő funkciója, ha nem kap a szereplő ilyen funkciót, nincs konkrét feladata az ő jelenlétének a történet vezetése szempontjából, akkor ez a szereplő nem kell ebbe a történetbe. Ez esetben könnyedén ki is tudod majd venni. Ha a szereplőt nem tudod kivenni, akkor neki ott dolga és funkciója van. Ez egy nagyon jó teszt is, segíthet a történetvezetésben, mert ugyanezt megnézheted a jelenetek vagy mondatok szintjén is. Vagyis, ha valami hat, ahogyan szeretnéd, akkor az kell bele, ha nem hat vagy kilóg, nem releváns, akkor dobd ki akkor is, ha az a legjobb jeleneted. Vagy tedd hasznossá és épüljön be a cselekménybe, de akkor tényleg. Mindenesetre a lényeg maradjon és aszerint, amilyen hatást te szeretnél kelteni. Ebben fejlődni fogsz sokat, ahogy egyre jobban belátod a történeteket.

 

Mert mi a történet?

Nem más, mint valójában a karakterek története. Tudom, hogy ez valamiféle evidencia, de néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla. Egy regény nem az íróról és nem az olvasóról szól, hanem a jó karakterekről.

A történet szíve lelke a karakterek, ők azok, akikkel az olvasó kapcsolódni tud, akikkel együtt gondolkodik, akikkel együtt érez, akikkel együtt átéli azokat a cselekményeket, és érzéseket, amikről írsz. Éppen ezért óriási szükséged van a jó karakterekre és arra, hogy a szövegbe is át tudd hozni őket. Ezt gyakorolni kell. A szövegezés egy önálló terület, amit csak gyakorlással vagyis sok írással tudsz fejleszteni.

Ha belegondolsz, azok az emberek, akiket ismersz, legyenek azok a barátaid, családtagjaid, rokonaid, szomszédok, vagy akárcsak távolabbi ismerősök, nagyon jó alapot nyújtanak ahhoz, hogy rendkívül különböző karaktereket próbálj megformálni, mert egy történet hősei éppúgy nem egyformák, mint a körülötted élő emberek.

A karakter ugyanis maga az ember. Érző, gondolkodó lény, biológia, fizikai, szellemi, lelki lény. Ha íróként van egy olyan felfogásod, hogy mindenkiben csak a pozitív dolgokat akarod látni, akkor arra is hajlamos vagy, hogy íróként szinte csak a jó tulajdonságait akard előhozni. De azzal is hibázol, ha csak érzéketlenül húsként beszélsz egy karakterről. Ezzel szűrsz és elfelejted, hogy élettelenné teheted a szereplőket, ha nem tágítod ki az ábrázolási spektrumodat. Az élő karakterek sokkal többek az egyszerű jó tulajdonságoknál vagy hús-voltuknál, de még a puszta tetteknél is. De most nem is erről fogunk beszélni, amikor karakterek ábrázolásáról van szó, mindig kihangsúlyozom, hogy próbálj meg kontrasztokat létrehozni. Mit jelent ez?

Nem elég a többrétegű ábrázolásmód, kell a dinamika. Bármilyen karakterrel dolgozol annak legyenek olyan tulajdonságai, amiket el tudsz helyezni egy érzelmi skálán, igen negatív és kegyetlen oldalakon is. A karakterek ugyanis egyfelől érzelmekből tevődnek össze, másfelől a cselekvésből. Az érzelmek gazdag készletében minden jelenetben lesz egy aktuális érzelmi állapot, ami jellemzi a karaktert. Ezért amikor a történetet írod körülbelül fele-fele arányban fogod vezetni a karaktert érzelmekkel és cselekvéssel egyaránt. A cselekvés hat az érzelmekre az érzelmek pedig hatnak a cselekvésre. Ráadásul mindkettő változhat.

Az élőnek ható karakterek pedig ebben az ágyazatban nagyon sok szempont szerint közelíthetőek meg még ezután is. Mindig gondolkodj azon, mi az, ami segíteni fog abban, hogy többet tudj meg a karakteredről, és hogy ezt jól tudd ábrázolni majd a szövegeidben és élőknek hassanak.

Mielőtt ebbe belevágunk ki kell hangsúlyoznom, hogy ezt az átgondolási folyamatot nemcsak a főszereplővel, hanem a további más fontos karakterekkel kapcsolatban is érdemes végigvinni, ráadásul jelenetenként. Lesznek olyan szereplők, akiknek önálló cselekményszálat fogsz adni, ami majd valamikor összeér, érdemes ezeket a szereplőket alaposan kidolgozni és jól átgondolni, hogy milyen utat járnak be a történetben és abból mi lesz az, amit ábrázolunk is és megírunk.

És akkor vágjunk bele!

 

Van egy főszereplőnk. Ő az, akinek a cselekményszála egybevág a történet fő cselekményszálával. Ez azért fontos, mert segíthet abban, hogy a korai tervezési szakaszban rálátásunk legyen a történet egészére. Tudni kell, hogy az ő személye önmagában is felér egy írói ígérettel. Bizony. A karakter valójában értelmezhető egy hangsúlyos írói ígéretként. A karakter ugyanis írói ígéret egy bizonyos dramaturgiára és akkor jó a történet, ha ebben tudsz kreatív lenni, kisebb csavarokkal játszani, de soha nem felejted el, hogy a fő karaktered milyen drámai szükséglet mentén halad. Mit jelent ez?

Ha a főszereplő egy harcos, akkor neki a harcos képességeit, a legdominánsabb tulajdonságait lesz kötelező felhasználni a nagy konfliktus kibontásában, ha mágus, akkor mágiával fog győzni. Ahogy a kisbaba Harry Potterről már az első jelenetben kijelentik, hogy nagy és híres varázsló lesz és nem jedi mester. Ezért ehhez a szereplőhöz hozzárendelődik maga a konfliktus és annak a megoldása, ami a mélyben egy kimondatlan, de ettől még kompatibilis ígéret. (Oké ezzel lehet játszani, de csak okosan.)

 

A harcos karaktered egész egyszerűen harccal fogja megnyerni a csatát. Mikor működik jól a konfliktus ebben az esetben? Akkor, hogyha a vele szemben álló ellenfél szintén egy nagy harcos. Azzal tudsz feszültséget teremteni, hogyha mindkét harcosnak megmutatod a rendkívüli erejét és azt, ahogyan felkészülnek a küzdelemre. Ezzel ígérsz egy nagy küzdelmet és emeled a feszültséget. Az az igazi, hogyha fejlődniük és felnőniük kell ahhoz, hogy meg tudják vívnia harcukat.

 

A te történetedben megvan ez az egyensúly?

Mi történik akkor, ha a harcos karakter valójában egy mágussal akar megküzdeni?

Ilyenkor megoldást kell keresni arra, hogy kiegyensúlyozd az erőviszonyokat. Találd fel magad. Gyakran előfordul, hogy ebben az esetben kiderül, hogy a harcos karakterünk valójában tud mágiával is bánni, csak esetleg korábban nem tudott róla. Ez jó csavar is lehet. De ezt is el lehet rontani. A lényeg, hogy a szembenállás legyen kiegyensúlyozva és ezt mutasd is meg, fontos, hogy lássuk, a két karakter meg tudja sebezni a másikat.

A történet megoldásakor tehát érdemes odafigyelni arra, hogy maga a történet úgy legyen megalapozva, megágyazva, az erőviszonyok úgy legyenek kialakítva, hogy maga a történet egy hihető közeget adjon. Bármit írhatsz, az írásban az a legszebb, hogy valójában nincsenek korlátok, kitalálhatsz akármit, de nem mesélhetsz akárhogyan. Ez különbség.

Úgy mesélj, hogy élményt adj.

Ez az egy feltétel jön be ide, ezen felül ebben is lehetsz kreatív és lendületes. De kezdő íróként hajlunk arra, hogy ne vegyük észre, mikor követünk el sérelmeket a következetességgel, az élményalkotással, azon túl az érthetőséggel vagy a logikával szemben. Ezt megelőzendő, képesek vagyunk kívülről megragadni a történet lényegi elemeit és a karaktert, főként a főszereplőnket, aki a cselekménysor legfontosabb szálán működik. Ha jól kitaláltuk ezt az ágyazatot és összeillenek az egymással szemben álló karakterek, az ő konfliktusuk és az a világ, amibe ők beágyazódnak, akkor ebben a rétegben egészen mélyen megtalálhatjuk azokat a jellegeket és elemeket, amikre szükségünk van ahhoz, hogy a karaktereket úgy bontsuk ki, hogy élőnek hassanak.

Igen, a világból jön az elevenség. Nem a mi világunkból csupán (természettörvények, tudomány), hanem a történeti belső logikák világából (mágia, tudományos, fantasztikus vagy akár nonfictionöknél a szubkulturális elemek), és ha ebben kreatív vagy, remek dolgokat tudsz kiagyalni.

Mire gondolok? A világ szabályai természetes közeget képeznek a karakternek, neked is természetes módon kell ezekkel bánnod. Nem az olvasó szájába rágni, hogy: pl: repülő emberek élnek itt, hanem megmutatni két repkedő gyereket, ahogy játszanak és hogy ez a világon a legtermészetesebb dolog. Ez a dinamikus dramatizálás, a természetes világszabályok zsigeri használata. Képes vagy erre a saját történetben? 

Ismered eléggé a kitalált világodat és annak belső hatásait a hétköznapi életre és a karakterekre? Igen, ez az, ami elevenné teszi majd őket. Nehéz? Igen, mindig az, velős kihívás, de egy remek alap ahhoz, hogy egyedit írj és jól. Ha ebbe bele tudsz kapaszkodni, akkor a következő feladatod az lesz, hogy ezt megtanuld megfelelően szavakba önteni. Ha kell, akkor bizony találhatsz is ki ehhez megfelelő szavakat, amennyiben a mai szóhasználatunkban nincs ilyen elem. Pl: Harry Potterben a horcruxok. 

Te is találhatsz ki fegyvereket, jelenségeket és bátran meg is nevezheted őket. Ettől is elevenebb lesz a világ és a karaktereid. De ebben is légy józan, mérsékelt és következetes, a túl sok elriasztja az olvasót, ráadásul ezek a kitalált elemek így hangsúlyosak lesznek.

A világ a karakter és a konfliktus annyira szorosan összefüggenek, és olyan erősen határozzák meg egymást kölcsönösen, hogy ebbe mindenképpen jó lenne belelátnod a saját történeteddel kapcsolatban. Innen meríthetsz az eleven ábrázoláshoz.

A fő karakter megközelítése különböző szempontokból:

Most átnézünk néhány általános elemet a karakterek felépítéséhez. Ezen a ponton kifejezetten a karakter kerül az alkotói fókusz középpontjába. Feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy valójában mi is a karakter?

Írók ilyenkor arra gondolnak, ezt tapasztalatból tudom, hogy a karakter nem más, mint egy történet szereplője. Ez is afféle evidencia, de valójában nem kielégítő és felszínes megközelítés lesz belőle. Megmutatom:

Ha meg akarod ragadni a karakteredet, akkor ne egy szereplőt képzelj el, hanem egy élő, hús-vér embert. Mi a különbség?

Amennyiben szereplőként kezeled a karakteredet, húzol egy határvonalat a karakter és az író közé, kiosztod a szerepeket, te leszel az író, és a karakter a kezedben egy eszköz lesz, de csupán egy báb. Mivel jelenleg tanulod az írást, a szereplő, mint eszköz hiányos attitűddel lesz a kezedben, anélkül, hogy erről tudnál.

A profi írók a karakterre, mint eszközre úgy tekintenek, akár egy rugalmas lehetőségre, fejlődőképes barátra, nyitott, még meg nem ismert könyvre, ami okozhat meglepetéseket és ettől nincsenek megijedve.

A kezdő írók nem rugalmas lehetőségeket, hanem gyakran mozdulatlan projekciókat használnak, ragaszkodnak egy álló pillanatképhez a karakterről és azt járják körül. Emiatt szűkebb keretek közé szorítják a karakter fogalmát és bekorlátozódik a használata lehetősége. Ha ennél is pontosabban akarnám megragadni a problémát, akkor azt kellene elmondanom, hogy kezdő íróként nem vagyunk elég rugalmasak a karakterekkel szemben.

Azt hisszük, hogy bármit megtehetünk velük. Azt hisszük, hogy van egy írói fókuszunk, amin belül a karakternek meg kell tennie, amit mi parancsolunk neki. Ettől a történetben a karakter nem tudja kibontani a tényleges személyiségét, hanem egy merev, pózoló formában és meglehetősen görcsös beszédekkel próbálja túlélni a jelenetet. Ha tanulod az írást, akkor érdemes ezen alaposan elgondolkodnod és tisztázni, mit tehetsz még meg a karakterekkel való viszonyodban. Miért?

Az írói munkát meghatározza a karakterekkel való viszonyunk.

 

Ha alaposan belegondolsz a világba a konfliktusba és a karakter személyiségébe, akkor képes leszel mélyebben belelátni a saját történetedbe, de ezen ponton meg kell tanulnod tisztelni is a saját történetedet. Ez azért is fontos művelet, mert ebben az esetben leszel képes jól beleérezni a szereplőid bőrébe. Ez a beleérzés képessége. Erre a képességre minden írónak nagyon nagy szüksége van és addig nem működik, amíg bábként akarod használni őket. Ez az érzékenység olyan kreatív dimenziókat nyithat, amilyet az írásban mindig is kerestél. Hogyan kapcsolódj ezzel?

Ezen a ponton két tanácsot tudok csupán adni, ami nekem személyesen segített. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek más utak, amit te saját magadban felfedezhetsz. Az első tanács, hogy engedd meg a karakternek, hogy önmaga lehessen. Kicsit skizónak tűnhet, de néha üljetek le és beszélgess el vele arról, hogy ő mit gondol, mit érez, mit szeretne cselekedni, és ezt egészen pontosan miért szeretné megtenni vagy miért nem. A karakterekkel belső beszélgetéseket folytatni normális alkotói munka, és sokat segítenek abban, hogy beleérezz és ne veszítsd el a következetességeket. Ezt a műveletet akár minden jelenet megírása előtt elvégezheted minden egyes karakterrel, aki szerepel az adott jelenetben. Ez lesz az, amitől remekül fogsz tudni dramatizálni, amikor szükséges lesz.

Engedd meg a karakterednek, hogy cselekedjen.

 

Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy bármilyen körülmények között a karakterünk valamilyen módon cselekedni fog. Ha te íróként mást akarsz, akkor kezdd el motiválni a szereplődet arra, amire használni szeretnéd, de ne rángasd, csak adj neki okot, hogy megtegye, amit kell. Ez a cselekvőképesség nagyon fontos, mert ez az, ami előre viszi a karaktert. Ennek hátterében az úgynevezett drámai szükséglet áll. Itt nem térek ki rá bővebben, elegendő annyit tudni, hogy a karakterünket a drámai szükséglete, egy szükségszerű motiváció fogja előre hajtani a cselekvésben.

Ha nyitottan állsz hozzá a karakterekhez, akkor egészen különleges dolgokat fedezhetsz fel benne, amiket beiktathatsz a történetbe. Ezek mindig olyan egyedi dolgok lesznek, ami akár neked is okozhat meglepetéseket, de pont ezek a meglepetések lesznek azok, amiknek a hatására szívesebben fogod írni a történetedet, és sokkal dinamikusabbá válik, miközben új örömöket fedezhetsz fel az írásban. Helyet fog adni a valódi spontaneitásnak is, ahol kreatív elemekkel tudod finomítani a történetedet és amely apró elemek hozzásegítenek ahhoz, hogy később az egész történet egy nagy kompakt egésszé álljon össze. Mindössze arra van szükséged, hogy meghallgasd a karakteredet, engedd meg neki, hogy más legyen a véleménye, mint neked.

A másik nézőpont, ami nekem nagyon sokat segített az volt, hogy az összes karakteremet, akit használni szerettem volna a történetemben, leválasztottam a korai szakaszban járó teljes cselekményről és az ő saját szemszögükből megvizsgáltam az egész történeten átfutó cselekményszálukat. Azzal tudtam véglegesíteni a tervezett cselekményeket, hogy a mellékszereplőim milyen hangsúlyokat kaptak és mikor kerültek kapcsolatba a főszereplőmmel.

Igen, ezzel azt akarom mondani, hogy az első fő cselekményszálat kizárólag a főszereplő szemszögéből raktam össze, majd beiktattam a mellékszereplőket, akikkel ő érintkezésbe lépett, és visszabontottam a fontos mellékszereplőknek a cselekményszálát korábbi időkre. Ezzel kaptam egy teljes összképet a cselekményről, ami olyan lett, mint egy térkép a fejemben.

Erről a térképről tudtam leválogatni az időben viszonylag jól összerendezhető kezdő jelenetek sorait, a történet elején a különböző szereplők bevezetését. Ezen nagyon sokat kellett agyalni, hogy érdekes hatást nyújtson a megírt végeredmény. Ugyanakkor a karaktereket így nagyon hatásosan fel tudtam vezetni, idővel pedig ezeknek a karaktereknek a cselekményszála remekül egymásba fonódott.

A jó karaktereknek sorsa van:

Ezen a ponton felhívnám a figyelmet arra, hogy láthatóan a cselekményvezetésben van egy nagyon fontos vezérelv, mégpedig az, hogy mi történik a karakterrel, hol, mikor, miért, végül pedig milyen hatással lesz rá és másokra, azaz milyen következményt hoz létre, ami történik? Ezeknek a kérdéseknek a mentén találod meg az írói fókuszt, amivel remekül tudsz majd dolgozni. Ez elsősorban a cselekményvezetés elvéhez vezethető vissza, ugyanakkor, ha más hangsúlyokat szeretnél beletenni a történetbe és a világot szeretnéd ábrázolni vagy sok rejtélyes információval dolgozol, ezek a jellegek is abba a fősodorba fognak beágyazódni, amit a karakterek képviselnek a saját sorsukkal.

Karakter a középpontban, kérdések:

Jön valahonnan és tart valahová?

Fejlődik?

Cselekvőképes?

Motivált?

Önálló személyiség?

Vannak hibái, gyenge pontjai?

(Egészen erős eset, ha nem tud vmit, ami másoknak természetes, innentől pedig lehet sérült fizikailag (féllábú), vagy mentálisan (korai rossz élményből eredő fóbiák) vagy szellemileg pl: Forrest Gump)

Vannak nagyon erős erényei?

Amiben a legjobb, azzal fog győzni?

Gondolkodik, érez, cselekszik? Mutatod is vagy csak mondod?

Attól élő, hogy emberi. Vagyis csodálatos és egyben gyarló vagy sebezhető?

Apró szokások?

Hatást gyakorol másokra (nem mindig jót)?

Nem minden sikerül neki (néha pofára esik)?

Csak a saját gondolatait ismeri?

Sajátos beszéde és gondolkodásmódja van?

Sajátos mozgása van?

Őszinte a narrációban?

Használja az érzékszerveit (látás, hallás, tapintás, ízek, szagok)?

Van véleménye a dolgokról (jellemfejlődés lehetősége)?

Ezek a fenti kérdések abban segítenek, ahogy írás közben megragadhatod a karaktert. Ezek olyan gyakorlatias nézőpontok, amik segítenek abban, hogy több dimenziós karaktereket építhess. Az összes olyan felmerülő kérdést, ami a karakter körül hömpölyög, érdemes megválaszolni, de nem csak akkor amikor elkezdjük a történetet írni, hanem menet közben is. Ha elakadsz, akkor ülj le, és ezeket gondold át a problémás résznél, hátha megtalálod az elakadás okát és megtalálod az inspirációt a folytatáshoz. Használd erre a karaktereddel való megbeszélést, sokat segíthet.

 

Ezen a ponton bekapcsolódik a karakter fontos szekciójába még egy elem, ami nem más, mint a jelenetépítés és dramatizálás. Ugyanis minden egyes jelenetnél érdemes átgondolnunk, hogy mi az, amit ebben a jelenetben a karakterből meg fogunk mutatni. Minden, amit a karakterből szeretnénk megmutatni, olyan apró és finom információk, amikkel a teljes nagy történetet építhetjük tégláról téglára. Ebből ered az is, hogy a jelenetnek kétféle funkciója van, nevesül a jelenet elárul valamit a karakterről, vagy előre viszi a cselekményt. Ez a kettős funkció egy jeleneten belül is teljesülhet, de ha egy jelenet nem felel meg annak a követelménynek, hogy eláruljon valamit a karakterről vagy előre vigye a cselekményt az írói szándék szerint a történet szolgálatában, akkor annak nincs helye a történetben.

 

Valóban képesek vagyunk a semmiről beszélni vagy valamiről semmitmondóan beszélni. Ez nemcsak íróként fenyeget minket, és ez esetben a semmiről fogunk írni, hanem ugyanúgy érvényes a karaktereink beszélgetéseire is. Vagyis tudunk olyan karaktereket írni, akik a semmiről beszélgetnek unalmasan.

Ezeket a szövegeket elképesztően rossz olvasni, főként a mai világban, ahol egyébként is óriási információ és tényáradatban élünk, szomjazzuk a történéseket, a szórakoztató sziporkákat. Mit kell akkor tudni a párbeszédekről, hogy azok baromi jók legyenek?

A párbeszéd veleje

 

Végül kitérnék néhány mondat erejéig a párbeszédekre. Sokan szeretnének nagyon jó párbeszédeket írni, de az igazság az, hogy ha unalmas karaktereink vannak, akiknek sem a gondolkodása, sem a vitalitása, sem a humora, sem pedig a lényegre törő nyers megállapításai nem elég érdekesek, akkor az egyenlet végén valami halálosan unalmas párbeszédet fogunk kapni az időjárásról vagy valami még ennél is jelentéktelenebb eseményről. Ráadásul fontos dolgokról is lehet érdektelen módon beszélgetni, ami meg egyenesen irritáló lehet.

 

 

A jó párbeszéd dinamikus és tartalmas.

A karakterből ered, vagyis a világba beágyazott karakter lesz az, amire szükségünk lesz ahhoz, hogy jó párbeszédeket tudjunk írni. Van azonban még valami, amiből elég lesz egy csipet, hogy ez a párbeszéd gördülékeny és izgalmas legyen. Ettől lesz dinamikus. Ez a kis fűszer nem más, mint a konfliktus.

Feszültség. A konfliktus itt bármi lehet, egy titok, egy sejtés, egy bármi, amitől rezdül a levegő.

 

Ez nem a nagy nagy konfliktus ez valami más lesz, amit akkor tudsz a legjobban megtalálni, ha jól odafigyelsz az érzelmi dinamikára, mert ott fogod a legjobban megtalálni azokat az apró konfliktusokat, kis feszültségeket, amik a párbeszéd motorjává válnak. Ugyanis a párbeszéd mögött nagyon erős érzelmek vannak, nemcsak a közléskényszer, nemcsak az információcsere, hanem az emberek közötti interakciók és érzelmek egyik dimenziójaként a legfontosabb kapcsolódási pont a szereplők között.

Érzésvilág:

Ugyanakkor a párbeszéd az a dimenzió, ami belátást nyújthat számunkra a karakterek mélyebb érzésvilágába. Gyakran nem azt mondják, amit gondolnak, pontosan ugyanúgy viselkednek, mint ahogyan a hétköznapi emberek. Mivel az olvasó ismerheti az ő gondolatait, ezért még egy egyszerű párbeszéd mögé is óriási érzelmi töltést vagyunk képesek odaépíteni. Ez a párbeszédek egyik nagyon fontos funkciója és dinamikusságának a kulcsa. Úgyhogy ahhoz, hogy jó párbeszédet írj, ismerned kell a karakteredet, az érzelmi állapotát, és hogy milyen mellékes célja lehet még a beszélgetésen belül, imponálni akar vagy inkább megszégyenítene valakit, stb. Ha ez a kulcs megvan, lesz konfliktus és cél, a szereplőd pedig brillírozni fog ebben, a szavak csak úgy peregnek majd.

Személyiség:

Van egy másik nagyon fontos funkció is, mégpedig az, hogy azzal ahogyan a karakter beszél valaki mással, abból az olvasó rendkívül messzemenő következtetéseket tud levonni arról, hogy ez a karakter valójában milyen ember, milyen kedve van, hogyan viszonyul a másikhoz. A jó párbeszédek sokkal többet adnak, mint csupán beszédet.

 

Ha ezzel a két fenti vonással számolsz a párbeszédekben, ezeket alaposan át tudod gondolni, és megpróbálod ezeket jól használni, tekintetbe véve, hogy az milyen hatást kelt az adott szövegben, akkor bizony semmi nem fog megmenteni attól, hogy remek párbeszédeket írj.

Amikor a párbeszédekben olyan fűszerekkel találkozunk, mint amilyen a humor, a szarkazmus, a szubkulturális célzások, a szimbólumok, személyes összekacsintások, a különböző érzelmi elszólások, hangutánzó kifejezések használata, a karakter kisebb anekdotái, monológjai, őszinte vallomásai, egyéb érzelmi kitörései, akkor már kezdünk sejteni valamit a párbeszédekből.

A karakter jelleme és attitűdje:

Ezektől a párbeszédek elevenekké válnak, de valójában nem a párbeszéd lesz az eleven hanem maga a karaktered. Ha úgy érzed, hogy ez most sok egy kicsit, akkor alaposan gondolkodj el azon, hogy a párbeszéd valójában nem a beszélgetésekről szól, hanem a párbeszéd az, amivel a legdinamikusabban tudod megmutatni a karakter jellemét és megmutatni az attitűdjét. Vagyis a lényege mélyebben van, mint gondoltad.

 

Ez pontosan ugyanúgy működik, mint amikor ülsz a buszon, felszáll valaki, és beszélgetni kezd valaki mással. Vadidegenek.  Abból, amit a beszélgetésünkből ki tudsz hallani, abból két jelleg lesz dinamikus. Az egyik a tartalom, információk, amiket valójában te fogsz kikövetkeztetni, mert ők tudják, hogy miről beszélgetnek, te meg kihámozol és következtetsz belőle dolgokra. Ugyanígy kell megmutatnod az olvasónak a karaktereid beszélgetéseit, engedd meg az olvasónak hogy levonja a következtetéseket, hogy ezek vajon miről beszélgetnek.

A másik dinamikus jelleg pedig az lesz, hogy a beszéd stílusából, a szavak használatából, a hanglejtésből, vagyis magából a beszédből ki lehet következtetni azt, hogy maga a karakter milyen típusú ember, ki ő, milyen jellem, milyen műveltségű, mi érdekli, mit csinál, miért utazik stb. A beszéd ugyanis rengeteget elárul a személyről és az ő személyiségéről.

Ha ezt szeretnéd gyakorolni akkor figyelj oda az emberekre, füleld ki idegen emberek beszélgetéseit, és érdekes felismerésekre juthatsz. Ha megfigyeled, félszavakból is rengeteget megtudhatsz másokról. És ez működik a regényekben is, amikor a szereplődnek beszélnie kell. Ha ráérzel, imádni fogod, ne félj a párbeszédektől, hiszen ez is egy természete ágyazata a szereplőknek.

Mivel a párbeszéd valójában a karakterek ábrázolásához, a karakter személyiségének megmutatásához tartozik, ezért egy kicsit beszéltem erről is. Párbeszédek szerkesztése írói szempontból tartogat még rendkívül jó lehetőségeket, de ezekre itt már nem térek ki. Viszont a karakterépítés kurzuson találkozhattok ezzel a témával, mert a karakterábrázolás szerves eleme a beszéd és ott majd megmutatom ezeket a technikai fogásokat részletesebben.

 

Gondolj csak bele, hogy egészen máshogy beszél egy tudós, mint egy ötéves óvodás, máshogy beszél egy király a középkorból és a máshogy egy  magát vagánynak gondoló csávó a gettóból. Egyetlen dolog van, ami közös minden karakterben a beszéd szempontjából, hogy mindig pontosan arról fognak beszélni, ami az érdeklődésük középpontjában áll az adott pillanatban és körülményben és nem tudnak nem önmaguk lenni. Ennek is van egy belső logikája, érzelmi és gondolatvilágbeli ágyazata.

 

Összefoglalás:

 

Ma néhány olyan kérdést jártunk körül, ami segíthet abban, hogy a karakterek élőbbnek hassanak a történetedben. Beszéltem arról, miként ragadd meg őket profi módon, hogyan tiszteld a történetedet, milyen forrása van a világban az elevenség ábrázolásának, milyen kérdések mentén tudod a karaktert dimenzionálni és mire való a párbeszéd.

Remélem, hogy érdekes szempontokat hoztam be ahhoz, hogy elevenebb karaktereket tudj majd írni a közeljövőben és megértsd a mechanizmusokat a háttérben. Ami bonyolultabb, amilyen a drámai szükséglet, a párbeszédek beágyzottsága a narrációba, a dramatizálás és ahogyan érdemes motiválni a karaktereket, felépíteni őket, nos, ezek a kérdések lesznek azok, amiket a közelgő karakterépítés kurzuson egészen közelről meg fogunk vizsgálni.

A karakterépítés, párbeszédek és a világbaágyzottság témáját tehát legközelebb az Ilion Íróklub Mentor Programjában boncolgatjuk tovább, ahol rengeteg példán keresztül fogom megmutatni, miként hat egy szöveg, ha jó vagy ha rossz egy párbeszéd, és ez mit árul el a karakterekről. Milyen érzelmeket szoktunk jellemzően összekeverni mi és a karatereink is és miféle nézőpontok vannak, amivel gazdagabbá lehet tenni ezt a területet az írásunkon belül. A téma kifogyhatatlan és a legizgalmasabb része az írói munkának.

Szeretettel várlak, ha érdekel a kurzus, iratkozz fel a hírlevelekre vagy kövesd az Ilion Íróklub facebook oldalát! Addig is jó tanulást és jó írást!

Feliratkozom egy ingyenes anyagra!
Ilion Íróklub facebook oldala
YouTube csatorna követése