Gyakran találom szemben magam azzal, hogy a kezdő írók elsősorban valamilyen instant receptet keresnek összetett problémák megoldására. Valami konkrét dolgot, hogy ezt így csináld, azt meg úgy és a megnyugvást, hogy akkor minden rendben lesz. De ez nem így működik.

Máskor a jó tanácsokat is elutasítják, mert nem sikerül megkülönböztetni őket a rosszaktól és a kéretlen beleavatkozásoktól. Tegyük fel, hogy te ennél már edzettebb és érettebb író vagy, ez esetben ez a cikk az eleven karakterek megalkotásáról aranyat érhet neked!

Mit kell tudnunk az összetett problémákról?

Ebben a blogbejegyzésben azt ígértem, hogy beszélünk a karakterek élőként ábrázolásáról. Ahhoz, hogy ezt a témát jól kibontsuk, szükségünk van több olyan nézőpontra, ami segítheti azt, hogy jól építsünk fel egy karaktert és ne essen szét az egész folyamat. Egy összetett probléma egyáltalán nem fogalmazható meg egyetlen rövid instant felkiáltással és nem lehet megoldani egymondatos tanácsokkal sem.

Mikor van az, hogy használhat egy rövid tanács? Természetesen van ilyen, és ha megfigyelted, akkor annak vannak feltételei. Mert itt mindenki ír, mindenkinek megvannak a saját tapasztalatai, emiatt pedig bizonyos dolgok már letisztultak benne, épp csak nem fogalmazta meg magának ezeket, de már sokat gondolkodott rajta. Ilyenkor segíthet egy rövid mondat. Máskor meg nem. Mert vannak megélések, tapasztalatok, amik a gyakorlatban fejlődnek, és csak akkor segít egy instant mondat, ha az már meg van dolgozva benned.

Érdemes az írás belső mechanizmusain agyalni és néha meglátni, mi mivel függ össze általában, mik azok a dolgok, amik neked most kellenek, rád jellemzőek, pont egy olyan formában, amit kikalapáltál magadnak. Egy másik történetben később ugyanez az összefüggés segíthet újabb dolgokat kikalapálni az akkori történethez, ami ugyanaz a metódus, de a te egyedi megoldásod egy másik esetben, a belső alapműködés viszont megmarad. Ezért érdemes megismerkedni velük és ezért beszélek ennyit a dolgok ágyazatairól, és a mélységekről, hogy a magadéval találkozva a saját tartalmaidat tudd felhozni a mélyből.

Ha van valami, amit már megtapasztaltunk, és találkozunk vele egy egymondatos összefoglalásában, akkor nagyon jól tud működni egy rövid, összefoglaló, okos mondat, ami rendezi a gondolataidat. De ha még nem látod át, nem fog többet adni egy általános kijelentésnél, amit könnyű félreértelmezni.

A karakter felépítése az íróban történik meg, nem külsőségek tényezője.

Azért, mert akármilyen jól kitalálsz egy karaktert, akármilyen izgalmas figura, ha azt a szövegben nem tudod jól ábrázolni, akkor az a karakter nem fog átütni és nem válik élővé. A beszéde és az ábrázolása klisés, unalmas, didaktikus vagy pózoló, egyenesen steril lesz. Szóval a karakterek a legérzékenyebb pontja minden történetnek és akiknek nem ez az erőssége, azok sokat szenvednek velük vagy a párbeszédekkel, de akár az egész történettel.

Mivel ez egy összetett kérdés, ezért van az, hogy több szempontot javaslok arra, hogy egyfelől kidolgozzuk a karaktert, másfelől pedig azokat a dolgokat, ami fontos a karakterrel kapcsolatban, tudatosan közelítsük meg és remekül tudjuk majd ábrázolni a szövegben. Mivel ennek az éremnek is több oldala van, ezért több fő megközelítést javaslok. Jómagam ezeket a dolgokat szoktam alaposan megfontolni, amik segítenek a munkában, de ebben a témában sokkal mélyebb az írástechnika, most csupán a leghangsúlyosabbakra fókuszálok, hogy mielőbb hasznodra lehessen.

A karakter felépítése:

Ahhoz, hogy legyen mit ábrázolni a szövegben és meg tudjuk ragadni a bonyolult és izgalmas karaktereinket van néhány dolog, amit érdemes okosan kitalálni velük kapcsolatban. Ez egy belső tervezési folyamat az írói munkában. Ilyenkor a karakterekre úgy tekintünk, mint akiket nagyon jól ismerünk nem csak kívülről és nem csak a külső hatásaik révén, hanem belülről, mi több idővel úgy ismerjük őket, mint magunkat, vagy legalább egy elképesztően jó barátot. De ne feledd, ezt majd ábrázolni kell és nem közölni, amikor írsz. 

Mik azok a dolgok, amiket a karakterrel kapcsolatban mindenképpen meg kellene tervezni?

Valójában bármily különös, azt is kérdezhetnénk, hogy honnan indul el a történet? Ez ugyanis összefüggésben van azzal, hogy hogyan fogjuk elkezdeni magát a sztorit. Minden történetnek van egy központi konfliktusa, ami meghatározza azt, hogy milyen karakterekkel fogunk dolgozni, ha pedig megtervezzük a történetet, valójában a karaktereink életútját tervezzük meg. Másik oldalról megközelítve lehetséges, hogy először egy karaktert találtál ki és neki van szüksége egy nagy konfliktusra, amit aztán a történetben ki fogunk bontani. Ez egy alapfelállás, egy törvényszerűség, túl szorosan összefügg a karakter a történettel.

Syd Field így foglalta össze A forgatókönyv című művében:

„ A konfliktus meghatározza a karaktert, a karakter meghatározza a konfliktust.”

Ez a kölcsönösség a következetes történetvezetés alapja. Valójában evidencia, de nem átlátszó, te biztos vagy benne, hogy nem sérült meg a történetedben? Kellően átgondoltad? Gondolkodj el ezen!

Ha megvan a központi konfliktusunk, akkor szükségük lesz szuper karakterekre. Kiválasztjuk a főszereplőt, meghatározzuk a másodlagos szereplőket, akiket mellékkarakternek is szoktunk nevezni, de nem mellékesek, csak kevésbé hangsúlyosak, és rajtuk keresztül fogjuk ábrázolni az egész történetet.

Vannak kezdő írók, akiket annyira elbűvölnek a főszereplőik vagy a mellékszereplőik, hogy a többi szereplőt nem dolgozzák ki eléggé, a bűvölet abban sem segít, hogy a szeretett karaktert higgadt fejjel felépítsük. Erre érdemes odafigyelni, mert a szereplőgárda minden egyes tagjának egy valamilyen szükségszerű cselekvést kellene elvégeznie, amit jobban belátunk, ha néha egy kicsit eltávolodunk tőlük. Ez a szükségszerűség lehet valamilyen jelentéktelennek látszó dolog is, de minden kihatással van a történet cselekménysorának logikájára vagy további szövésére, a világ szabályai ugyanis minden szereplőt térdre kényszerítenek..

Ha valamely mellékszereplőnek nincs jelentősége vagy hatása a történetben, akkor az a szereplő felesleges szál. Ugyanis minden szereplőnek van egy betöltendő funkciója, ha nem kap a szereplő ilyen funkciót, nincs konkrét feladata az ő jelenlétének a történet vezetése szempontjából, akkor ez a szereplő nem kell ebbe a történetbe. Ez esetben könnyedén ki is tudod majd venni. Ha a szereplőt nem tudod kivenni, akkor neki ott dolga és funkciója van. Ez egy nagyon jó teszt is, segíthet a történetvezetésben, mert ugyanezt megnézheted a jelenetek vagy mondatok szintjén is. Vagyis, ha valami hat, ahogyan szeretnéd, akkor az kell bele, ha nem hat vagy kilóg, nem releváns, akkor dobd ki akkor is, ha az a legjobb jeleneted. Vagy tedd hasznossá és épüljön be a cselekménybe, de akkor tényleg. Mindenesetre a lényeg maradjon és aszerint, amilyen hatást te szeretnél kelteni. Ebben fejlődni fogsz sokat, ahogy egyre jobban belátod a történeteket.

Mert mi a történet?

Nem más, mint valójában a karakterek története. Tudom, hogy ez valamiféle evidencia, de néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla. Egy regény nem az íróról és nem az olvasóról szól, hanem a jó karakterekről.

A történet szíve lelke a karakterek, ők azok, akikkel az olvasó kapcsolódni tud, akikkel együtt gondolkodik, akikkel együtt érez, akikkel együtt átéli azokat a cselekményeket, és érzéseket, amikről írsz. Éppen ezért óriási szükséged van a jó karakterekre és arra, hogy a szövegbe is át tudd hozni őket. Ezt gyakorolni kell. A szövegezés egy önálló terület, amit csak gyakorlással vagyis sok írással tudsz fejleszteni.

Ha belegondolsz, azok az emberek, akiket ismersz, legyenek azok a barátaid, családtagjaid, rokonaid, szomszédok, vagy akárcsak távolabbi ismerősök, nagyon jó alapot nyújtanak ahhoz, hogy rendkívül különböző karaktereket próbálj megformálni, mert egy történet hősei éppúgy nem egyformák, mint a körülötted élő emberek.

A karakter ugyanis maga az ember. Érző, gondolkodó lény, biológia, fizikai, szellemi, lelki lény. Ha íróként van egy olyan felfogásod, hogy mindenkiben csak a pozitív dolgokat akarod látni, akkor arra is hajlamos vagy, hogy íróként szinte csak a jó tulajdonságait akard előhozni. De azzal is hibázol, ha csak érzéketlenül húsként beszélsz egy karakterről. Ezzel szűrsz és elfelejted, hogy élettelenné teheted a szereplőket, ha nem tágítod ki az ábrázolási spektrumodat. Az élő karakterek sokkal többek az egyszerű jó tulajdonságoknál vagy hús-voltuknál, de még a puszta tetteknél is. De most nem is erről fogunk beszélni, amikor karakterek ábrázolásáról van szó, mindig kihangsúlyozom, hogy próbálj meg kontrasztokat létrehozni. Mit jelent ez?

Nem elég a többrétegű ábrázolásmód, kell a dinamika. Bármilyen karakterrel dolgozol annak legyenek olyan tulajdonságai, amiket el tudsz helyezni egy érzelmi skálán, igen negatív és kegyetlen oldalakon is. A karakterek ugyanis egyfelől érzelmekből tevődnek össze, másfelől a cselekvésből. Az érzelmek gazdag készletében minden jelenetben lesz egy aktuális érzelmi állapot, ami jellemzi a karaktert. Ezért amikor a történetet írod körülbelül fele-fele arányban fogod vezetni a karaktert érzelmekkel és cselekvéssel egyaránt. A cselekvés hat az érzelmekre az érzelmek pedig hatnak a cselekvésre. Ráadásul mindkettő változhat.

Az élőnek ható karakterek pedig ebben az ágyazatban nagyon sok szempont szerint közelíthetőek meg még ezután is. Mindig gondolkodj azon, mi az, ami segíteni fog abban, hogy többet tudj meg a karakteredről, és hogy ezt jól tudd ábrázolni majd a szövegeidben és élőknek hassanak.

Mielőtt ebbe belevágunk ki kell hangsúlyoznom, hogy ezt az átgondolási folyamatot nemcsak a főszereplővel, hanem a további más fontos karakterekkel kapcsolatban is érdemes végigvinni, ráadásul jelenetenként. Lesznek olyan szereplők, akiknek önálló cselekményszálat fogsz adni, ami majd valamikor összeér, érdemes ezeket a szereplőket alaposan kidolgozni és jól átgondolni, hogy milyen utat járnak be a történetben és abból mi lesz az, amit ábrázolunk is és megírunk.

És akkor vágjunk bele!

Van egy főszereplőnk. Ő az, akinek a cselekményszála egybevág a történet fő cselekményszálával. Ez azért fontos, mert segíthet abban, hogy a korai tervezési szakaszban rálátásunk legyen a történet egészére. Tudni kell, hogy az ő személye önmagában is felér egy írói ígérettel. Bizony. A karakter valójában értelmezhető egy hangsúlyos írói ígéretként. A karakter ugyanis írói ígéret egy bizonyos dramaturgiára és akkor jó a történet, ha ebben tudsz kreatív lenni, kisebb csavarokkal játszani, de soha nem felejted el, hogy a fő karaktered milyen drámai szükséglet mentén halad. Mit jelent ez?

Ha a főszereplő egy harcos, akkor neki a harcos képességeit, a legdominánsabb tulajdonságait lesz kötelező felhasználni a nagy konfliktus kibontásában, ha mágus, akkor mágiával fog győzni. Ahogy a kisbaba Harry Potterről már az első jelenetben kijelentik, hogy nagy és híres varázsló lesz és nem jedi mester. Ezért ehhez a szereplőhöz hozzárendelődik maga a konfliktus és annak a megoldása, ami a mélyben egy kimondatlan, de ettől még kompatibilis ígéret. (Oké ezzel lehet játszani, de csak okosan.)

A harcos karaktered egész egyszerűen harccal fogja megnyerni a csatát. Mikor működik jól a konfliktus ebben az esetben? Akkor, hogyha a vele szemben álló ellenfél szintén egy nagy harcos. Azzal tudsz feszültséget teremteni, hogyha mindkét harcosnak megmutatod a rendkívüli erejét és azt, ahogyan felkészülnek a küzdelemre. Ezzel ígérsz egy nagy küzdelmet és emeled a feszültséget. Az az igazi, hogyha fejlődniük és felnőniük kell ahhoz, hogy meg tudják vívnia harcukat.

A te történetedben megvan ez az egyensúly?

Mi történik akkor, ha a harcos karakter valójában egy mágussal akar megküzdeni?

Ilyenkor megoldást kell keresni arra, hogy kiegyensúlyozd az erőviszonyokat. Találd fel magad. Gyakran előfordul, hogy ebben az esetben kiderül, hogy a harcos karakterünk valójában tud mágiával is bánni, csak esetleg korábban nem tudott róla. Ez jó csavar is lehet. De ezt is el lehet rontani. A lényeg, hogy a szembenállás legyen kiegyensúlyozva és ezt mutasd is meg, fontos, hogy lássuk, a két karakter meg tudja sebezni a másikat.

A történet megoldásakor tehát érdemes odafigyelni arra, hogy maga a történet úgy legyen megalapozva, megágyazva, az erőviszonyok úgy legyenek kialakítva, hogy maga a történet egy hihető közeget adjon. Bármit írhatsz, az írásban az a legszebb, hogy valójában nincsenek korlátok, kitalálhatsz akármit, de nem mesélhetsz akárhogyan. Ez különbség.

Úgy mesélj, hogy élményt adj.

Ez az egy feltétel jön be ide, ezen felül ebben is lehetsz kreatív és lendületes. De kezdő íróként hajlunk arra, hogy ne vegyük észre, mikor követünk el sérelmeket a következetességgel, az élményalkotással, azon túl az érthetőséggel vagy a logikával szemben. Ezt megelőzendő, képesek vagyunk kívülről megragadni a történet lényegi elemeit és a karaktert, főként a főszereplőnket, aki a cselekménysor legfontosabb szálán működik. Ha jól kitaláltuk ezt az ágyazatot és összeillenek az egymással szemben álló karakterek, az ő konfliktusuk és az a világ, amibe ők beágyazódnak, akkor ebben a rétegben egészen mélyen megtalálhatjuk azokat a jellegeket és elemeket, amikre szükségünk van ahhoz, hogy a karaktereket úgy bontsuk ki, hogy élőnek hassanak.

Igen, a világból jön az elevenség. Nem a mi világunkból csupán (természettörvények, tudomány), hanem a történeti belső logikák világából (mágia, tudományos, fantasztikus vagy akár nonfictionöknél a szubkulturális elemek), és ha ebben kreatív vagy, remek dolgokat tudsz kiagyalni.

Mire gondolok? A világ szabályai természetes közeget képeznek a karakternek, neked is természetes módon kell ezekkel bánnod. Nem az olvasó szájába rágni, hogy: pl: repülő emberek élnek itt, hanem megmutatni két repkedő gyereket, ahogy játszanak és hogy ez a világon a legtermészetesebb dolog. Ez a dinamikus dramatizálás, a természetes világszabályok zsigeri használata. Képes vagy erre a saját történetben? 

Ismered eléggé a kitalált világodat és annak belső hatásait a hétköznapi életre és a karakterekre? Igen, ez az, ami elevenné teszi majd őket. Nehéz? Igen, mindig az, velős kihívás, de egy remek alap ahhoz, hogy egyedit írj és jól. Ha ebbe bele tudsz kapaszkodni, akkor a következő feladatod az lesz, hogy ezt megtanuld megfelelően szavakba önteni. Ha kell, akkor bizony találhatsz is ki ehhez megfelelő szavakat, amennyiben a mai szóhasználatunkban nincs ilyen elem. Pl: Harry Potterben a horcruxok. 

Te is találhatsz ki fegyvereket, jelenségeket és bátran meg is nevezheted őket. Ettől is elevenebb lesz a világ és a karaktereid. De ebben is légy józan, mérsékelt és következetes, a túl sok elriasztja az olvasót, ráadásul ezek a kitalált elemek így hangsúlyosak lesznek.

A világ a karakter és a konfliktus annyira szorosan összefüggenek, és olyan erősen határozzák meg egymást kölcsönösen, hogy ebbe mindenképpen jó lenne belelátnod a saját történeteddel kapcsolatban. Innen meríthetsz az eleven ábrázoláshoz.

A fő karakter megközelítése különböző szempontokból:

Most átnézünk néhány általános elemet a karakterek felépítéséhez. Ezen a ponton kifejezetten a karakter kerül az alkotói fókusz középpontjába. Feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy valójában mi is a karakter?

Írók ilyenkor arra gondolnak, ezt tapasztalatból tudom, hogy a karakter nem más, mint egy történet szereplője. Ez is afféle evidencia, de valójában nem kielégítő és felszínes megközelítés lesz belőle. Megmutatom:

Ha meg akarod ragadni a karakteredet, akkor ne egy szereplőt képzelj el, hanem egy élő, hús-vér embert. Mi a különbség?

Amennyiben szereplőként kezeled a karakteredet, húzol egy határvonalat a karakter és az író közé, kiosztod a szerepeket, te leszel az író, és a karakter a kezedben egy eszköz lesz, de csupán egy báb. Mivel jelenleg tanulod az írást, a szereplő, mint eszköz hiányos attitűddel lesz a kezedben, anélkül, hogy erről tudnál.

A profi írók a karakterre, mint eszközre úgy tekintenek, akár egy rugalmas lehetőségre, fejlődőképes barátra, nyitott, még meg nem ismert könyvre, ami okozhat meglepetéseket és ettől nincsenek megijedve.

A kezdő írók nem rugalmas lehetőségeket, hanem gyakran mozdulatlan projekciókat használnak, ragaszkodnak egy álló pillanatképhez a karakterről és azt járják körül. Emiatt szűkebb keretek közé szorítják a karakter fogalmát és bekorlátozódik a használata lehetősége. Ha ennél is pontosabban akarnám megragadni a problémát, akkor azt kellene elmondanom, hogy kezdő íróként nem vagyunk elég rugalmasak a karakterekkel szemben.

Azt hisszük, hogy bármit megtehetünk velük. Azt hisszük, hogy van egy írói fókuszunk, amin belül a karakternek meg kell tennie, amit mi parancsolunk neki. Ettől a történetben a karakter nem tudja kibontani a tényleges személyiségét, hanem egy merev, pózoló formában és meglehetősen görcsös beszédekkel próbálja túlélni a jelenetet. Ha tanulod az írást, akkor érdemes ezen alaposan elgondolkodnod és tisztázni, mit tehetsz még meg a karakterekkel való viszonyodban. Miért?

Az írói munkát meghatározza a karakterekkel való viszonyunk.

Ha alaposan belegondolsz a világba a konfliktusba és a karakter személyiségébe, akkor képes leszel mélyebben belelátni a saját történetedbe, de ezen ponton meg kell tanulnod tisztelni is a saját történetedet. Ez azért is fontos művelet, mert ebben az esetben leszel képes jól beleérezni a szereplőid bőrébe. Ez a beleérzés képessége. Erre a képességre minden írónak nagyon nagy szüksége van és addig nem működik, amíg bábként akarod használni őket. Ez az érzékenység olyan kreatív dimenziókat nyithat, amilyet az írásban mindig is kerestél. Hogyan kapcsolódj ezzel?

Ezen a ponton két tanácsot tudok csupán adni, ami nekem személyesen segített. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek más utak, amit te saját magadban felfedezhetsz. Az első tanács, hogy engedd meg a karakternek, hogy önmaga lehessen. Kicsit skizónak tűnhet, de néha üljetek le és beszélgess el vele arról, hogy ő mit gondol, mit érez, mit szeretne cselekedni, és ezt egészen pontosan miért szeretné megtenni vagy miért nem. A karakterekkel belső beszélgetéseket folytatni normális alkotói munka, és sokat segítenek abban, hogy beleérezz és ne veszítsd el a következetességeket. Ezt a műveletet akár minden jelenet megírása előtt elvégezheted minden egyes karakterrel, aki szerepel az adott jelenetben. Ez lesz az, amitől remekül fogsz tudni dramatizálni, amikor szükséges lesz.

Engedd meg a karakterednek, hogy cselekedjen.

Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy bármilyen körülmények között a karakterünk valamilyen módon cselekedni fog. Ha te íróként mást akarsz, akkor kezdd el motiválni a szereplődet arra, amire használni szeretnéd, de ne rángasd, csak adj neki okot, hogy megtegye, amit kell. Ez a cselekvőképesség nagyon fontos, mert ez az, ami előre viszi a karaktert. Ennek hátterében az úgynevezett drámai szükséglet áll. Itt nem térek ki rá bővebben, elegendő annyit tudni, hogy a karakterünket a drámai szükséglete, egy szükségszerű motiváció fogja előre hajtani a cselekvésben.

Ha nyitottan állsz hozzá a karakterekhez, akkor egészen különleges dolgokat fedezhetsz fel benne, amiket beiktathatsz a történetbe. Ezek mindig olyan egyedi dolgok lesznek, ami akár neked is okozhat meglepetéseket, de pont ezek a meglepetések lesznek azok, amiknek a hatására szívesebben fogod írni a történetedet, és sokkal dinamikusabbá válik, miközben új örömöket fedezhetsz fel az írásban. Helyet fog adni a valódi spontaneitásnak is, ahol kreatív elemekkel tudod finomítani a történetedet és amely apró elemek hozzásegítenek ahhoz, hogy később az egész történet egy nagy kompakt egésszé álljon össze. Mindössze arra van szükséged, hogy meghallgasd a karakteredet, engedd meg neki, hogy más legyen a véleménye, mint neked.

A másik nézőpont, ami nekem nagyon sokat segített az volt, hogy az összes karakteremet, akit használni szerettem volna a történetemben, leválasztottam a korai szakaszban járó teljes cselekményről és az ő saját szemszögükből megvizsgáltam az egész történeten átfutó cselekményszálukat. Azzal tudtam véglegesíteni a tervezett cselekményeket, hogy a mellékszereplőim milyen hangsúlyokat kaptak és mikor kerültek kapcsolatba a főszereplőmmel.

Igen, ezzel azt akarom mondani, hogy az első fő cselekményszálat kizárólag a főszereplő szemszögéből raktam össze, majd beiktattam a mellékszereplőket, akikkel ő érintkezésbe lépett, és visszabontottam a fontos mellékszereplőknek a cselekményszálát korábbi időkre. Ezzel kaptam egy teljes összképet a cselekményről, ami olyan lett, mint egy térkép a fejemben.

Erről a térképről tudtam leválogatni az időben viszonylag jól összerendezhető kezdő jelenetek sorait, a történet elején a különböző szereplők bevezetését. Ezen nagyon sokat kellett agyalni, hogy érdekes hatást nyújtson a megírt végeredmény. Ugyanakkor a karaktereket így nagyon hatásosan fel tudtam vezetni, idővel pedig ezeknek a karaktereknek a cselekményszála remekül egymásba fonódott.

A jó karaktereknek sorsa van:

Ezen a ponton felhívnám a figyelmet arra, hogy láthatóan a cselekményvezetésben van egy nagyon fontos vezérelv, mégpedig az, hogy mi történik a karakterrel, hol, mikor, miért, végül pedig milyen hatással lesz rá és másokra, azaz milyen következményt hoz létre, ami történik? Ezeknek a kérdéseknek a mentén találod meg az írói fókuszt, amivel remekül tudsz majd dolgozni. Ez elsősorban a cselekményvezetés elvéhez vezethető vissza, ugyanakkor, ha más hangsúlyokat szeretnél beletenni a történetbe és a világot szeretnéd ábrázolni vagy sok rejtélyes információval dolgozol, ezek a jellegek is abba a fősodorba fognak beágyazódni, amit a karakterek képviselnek a saját sorsukkal.

Karakter a középpontban, kérdések:

Jön valahonnan és tart valahová?

Fejlődik?

Cselekvőképes?

Motivált?

Önálló személyiség?

Vannak hibái, gyenge pontjai?

(Egészen erős eset, ha nem tud vmit, ami másoknak természetes, innentől pedig lehet sérült fizikailag (féllábú), vagy mentálisan (korai rossz élményből eredő fóbiák) vagy szellemileg pl: Forrest Gump)

Vannak nagyon erős erényei?

Amiben a legjobb, azzal fog győzni?

Gondolkodik, érez, cselekszik? Mutatod is vagy csak mondod?

Attól élő, hogy emberi. Vagyis csodálatos és egyben gyarló vagy sebezhető?

Apró szokások?

Hatást gyakorol másokra (nem mindig jót)?

Nem minden sikerül neki (néha pofára esik)?

Csak a saját gondolatait ismeri?

Sajátos beszéde és gondolkodásmódja van?

Sajátos mozgása van?

Őszinte a narrációban?

Használja az érzékszerveit (látás, hallás, tapintás, ízek, szagok)?

Van véleménye a dolgokról (jellemfejlődés lehetősége)?

Ezek a fenti kérdések abban segítenek, ahogy írás közben megragadhatod a karaktert. Ezek olyan gyakorlatias nézőpontok, amik segítenek abban, hogy több dimenziós karaktereket építhess. Az összes olyan felmerülő kérdést, ami a karakter körül hömpölyög, érdemes megválaszolni, de nem csak akkor amikor elkezdjük a történetet írni, hanem menet közben is. Ha elakadsz, akkor ülj le, és ezeket gondold át a problémás résznél, hátha megtalálod az elakadás okát és megtalálod az inspirációt a folytatáshoz. Használd erre a karaktereddel való megbeszélést, sokat segíthet.

Ezen a ponton bekapcsolódik a karakter fontos szekciójába még egy elem, ami nem más, mint a jelenetépítés és dramatizálás. Ugyanis minden egyes jelenetnél érdemes átgondolnunk, hogy mi az, amit ebben a jelenetben a karakterből meg fogunk mutatni. Minden, amit a karakterből szeretnénk megmutatni, olyan apró és finom információk, amikkel a teljes nagy történetet építhetjük tégláról téglára. Ebből ered az is, hogy a jelenetnek kétféle funkciója van, nevesül a jelenet elárul valamit a karakterről, vagy előre viszi a cselekményt. Ez a kettős funkció egy jeleneten belül is teljesülhet, de ha egy jelenet nem felel meg annak a követelménynek, hogy eláruljon valamit a karakterről vagy előre vigye a cselekményt az írói szándék szerint a történet szolgálatában, akkor annak nincs helye a történetben.

A párbeszéd veleje

Végül kitérnék néhány mondat erejéig a párbeszédekre. Sokan szeretnének nagyon jó párbeszédeket írni, de az igazság az, hogy ha unalmas karaktereink vannak, akiknek sem a gondolkodása, sem a vitalitása, sem a humora, sem pedig a lényegre törő nyers megállapításai nem elég érdekesek, akkor az egyenlet végén valami halálosan unalmas párbeszédet fogunk kapni az időjárásról vagy valami még ennél is jelentéktelenebb eseményről. Ráadásul fontos dolgokról is lehet érdektelen módon beszélgetni, ami meg egyenesen irritáló lehet.

A jó párbeszéd dinamikus és tartalmas.

A karakterből ered, vagyis a világba beágyazott karakter lesz az, amire szükségünk lesz ahhoz, hogy jó párbeszédeket tudjunk írni. Van azonban még valami, amiből elég lesz egy csipet, hogy ez a párbeszéd gördülékeny és izgalmas legyen. Ettől lesz dinamikus. Ez a kis fűszer nem más, mint a konfliktus.

Feszültség. A konfliktus itt bármi lehet, egy titok, egy sejtés, egy bármi, amitől rezdül a levegő.

Ez nem a nagy nagy konfliktus ez valami más lesz, amit akkor tudsz a legjobban megtalálni, ha jól odafigyelsz az érzelmi dinamikára, mert ott fogod a legjobban megtalálni azokat az apró konfliktusokat, kis feszültségeket, amik a párbeszéd motorjává válnak. Ugyanis a párbeszéd mögött nagyon erős érzelmek vannak, nemcsak a közléskényszer, nemcsak az információcsere, hanem az emberek közötti interakciók és érzelmek egyik dimenziójaként a legfontosabb kapcsolódási pont a szereplők között.

Érzésvilág:

Ugyanakkor a párbeszéd az a dimenzió, ami belátást nyújthat számunkra a karakterek mélyebb érzésvilágába. Gyakran nem azt mondják, amit gondolnak, pontosan ugyanúgy viselkednek, mint ahogyan a hétköznapi emberek. Mivel az olvasó ismerheti az ő gondolatait, ezért még egy egyszerű párbeszéd mögé is óriási érzelmi töltést vagyunk képesek odaépíteni. Ez a párbeszédek egyik nagyon fontos funkciója és dinamikusságának a kulcsa. Úgyhogy ahhoz, hogy jó párbeszédet írj, ismerned kell a karakteredet, az érzelmi állapotát, és hogy milyen mellékes célja lehet még a beszélgetésen belül, imponálni akar vagy inkább megszégyenítene valakit, stb. Ha ez a kulcs megvan, lesz konfliktus és cél, a szereplőd pedig brillírozni fog ebben, a szavak csak úgy peregnek majd.

Személyiség:

Van egy másik nagyon fontos funkció is, mégpedig az, hogy azzal ahogyan a karakter beszél valaki mással, abból az olvasó rendkívül messzemenő következtetéseket tud levonni arról, hogy ez a karakter valójában milyen ember, milyen kedve van, hogyan viszonyul a másikhoz. A jó párbeszédek sokkal többet adnak, mint csupán beszédet.

Ha ezzel a két fenti vonással számolsz a párbeszédekben, ezeket alaposan át tudod gondolni, és megpróbálod ezeket jól használni, tekintetbe véve, hogy az milyen hatást kelt az adott szövegben, akkor bizony semmi nem fog megmenteni attól, hogy remek párbeszédeket írj.

Amikor a párbeszédekben olyan fűszerekkel találkozunk, mint amilyen a humor, a szarkazmus, a szubkulturális célzások, a szimbólumok, személyes összekacsintások, a különböző érzelmi elszólások, hangutánzó kifejezések használata, a karakter kisebb anekdotái, monológjai, őszinte vallomásai, egyéb érzelmi kitörései, akkor már kezdünk sejteni valamit a párbeszédekből.

A karakter jelleme és attitűdje:

Ezektől a párbeszédek elevenekké válnak, de valójában nem a párbeszéd lesz az eleven hanem maga a karaktered. Ha úgy érzed, hogy ez most sok egy kicsit, akkor alaposan gondolkodj el azon, hogy a párbeszéd valójában nem a beszélgetésekről szól, hanem a párbeszéd az, amivel a legdinamikusabban tudod megmutatni a karakter jellemét és megmutatni az attitűdjét. Vagyis a lényege mélyebben van, mint gondoltad.

Ez pontosan ugyanúgy működik, mint amikor ülsz a buszon, felszáll valaki, és beszélgetni kezd valaki mással. Vadidegenek.  Abból, amit a beszélgetésünkből ki tudsz hallani, abból két jelleg lesz dinamikus. Az egyik a tartalom, információk, amiket valójában te fogsz kikövetkeztetni, mert ők tudják, hogy miről beszélgetnek, te meg kihámozol és következtetsz belőle dolgokra. Ugyanígy kell megmutatnod az olvasónak a karaktereid beszélgetéseit, engedd meg az olvasónak hogy levonja a következtetéseket, hogy ezek vajon miről beszélgetnek.

A másik dinamikus jelleg pedig az lesz, hogy a beszéd stílusából, a szavak használatából, a hanglejtésből, vagyis magából a beszédből ki lehet következtetni azt, hogy maga a karakter milyen típusú ember, ki ő, milyen jellem, milyen műveltségű, mi érdekli, mit csinál, miért utazik stb. A beszéd ugyanis rengeteget elárul a személyről és az ő személyiségéről.

Ha ezt szeretnéd gyakorolni akkor figyelj oda az emberekre, füleld ki idegen emberek beszélgetéseit, és érdekes felismerésekre juthatsz. Ha megfigyeled, félszavakból is rengeteget megtudhatsz másokról. És ez működik a regényekben is, amikor a szereplődnek beszélnie kell. Ha ráérzel, imádni fogod, ne félj a párbeszédektől, hiszen ez is egy természete ágyazata a szereplőknek.

Mivel a párbeszéd valójában a karakterek ábrázolásához, a karakter személyiségének megmutatásához tartozik, ezért egy kicsit beszéltem erről is. Párbeszédek szerkesztése írói szempontból tartogat még rendkívül jó lehetőségeket, de ezekre itt már nem térek ki. Viszont a karakterépítés kurzuson találkozhattok ezzel a témával, mert a karakterábrázolás szerves eleme a beszéd és ott majd megmutatom ezeket a technikai fogásokat részletesebben.

Gondolj csak bele, hogy egészen máshogy beszél egy tudós, mint egy ötéves óvodás, máshogy beszél egy király a középkorból és a máshogy egy  magát vagánynak gondoló csávó a gettóból. Egyetlen dolog van, ami közös minden karakterben a beszéd szempontjából, hogy mindig pontosan arról fognak beszélni, ami az érdeklődésük középpontjában áll az adott pillanatban és körülményben és nem tudnak nem önmaguk lenni. Ennek is van egy belső logikája, érzelmi és gondolatvilágbeli ágyazata.

Összefoglalás:

Ma néhány olyan kérdést jártunk körül, ami segíthet abban, hogy a karakterek élőbbnek hassanak a történetedben. Beszéltem arról, miként ragadd meg őket profi módon, hogyan tiszteld a történetedet, milyen forrása van a világban az elevenség ábrázolásának, milyen kérdések mentén tudod a karaktert dimenzionálni és mire való a párbeszéd.

Remélem, hogy érdekes szempontokat hoztam be ahhoz, hogy elevenebb karaktereket tudj majd írni a közeljövőben és megértsd a mechanizmusokat a háttérben. Ami bonyolultabb, amilyen a drámai szükséglet, a párbeszédek beágyzottsága a narrációba, a dramatizálás és ahogyan érdemes motiválni a karaktereket, felépíteni őket, nos, ezek a kérdések lesznek azok, amiket a közelgő karakterépítés kurzuson egészen közelről meg fogunk vizsgálni.

A karakterépítés, párbeszédek és a világbaágyzottság témáját tehát legközelebb az Ilion Íróklub Mentor Programjában boncolgatjuk tovább, ahol rengeteg példán keresztül fogom megmutatni, miként hat egy szöveg, ha jó vagy ha rossz egy párbeszéd, és ez mit árul el a karakterekről. Milyen érzelmeket szoktunk jellemzően összekeverni mi és a karatereink is és miféle nézőpontok vannak, amivel gazdagabbá lehet tenni ezt a területet az írásunkon belül. A téma kifogyhatatlan és a legizgalmasabb része az írói munkának.

Szeretettel várlak, ha érdekel a kurzus, iratkozz fel a hírlevelekre vagy kövesd az Ilion Íróklub facebook oldalát! Addig is jó tanulást és jó írást!