Tudatosság vagy ösztönösség az írói fejlődésben

 

Amikor az alapok hiányoznak, azt nem mindig vesszük észre, az írói fejlődés ugyanis nem egyszerűen lineáris, hanem inkább szerteágazó és differenciált. A legtöbb írónak valamiben van tehetsége, valamelyik írástechnikai terület közelebb áll hozzá és vannak elemek, amiben jó. Talán még nem tökéletes, de azért egészen jól tud támaszkodni rá.

 

Honnan tudhatod melyik ez? Nos, amivel megoldod az írói problémákat, az az eszközöd kedvelt és azt túltolod, ez jele lehet annak, hogy hiányosságokat szeretnél eltakarni. Ugyanez történik a frusztrációkkal és tagadásokkal is, abban, amiben jók vagyunk, azzal akarunk betakarni és megoldani mindent is. Mert kalapácsa sokaknak van, de nagy hiba lehet mindent szögnek nézni.

 

A saját tapasztalatomat mondom most el, miként működött nálam. Nem akartam „nyálas, érzelgős” regényeket írni, ezért bőséges és csavaros cselekményeket kreáltam eleinte, mert az jól ment és még sokkal jobb lettem benne az idők folyamán. Ettől persze a szöveg szikár lett és száraz, egy kicsit túlmagyarázott, mert ugye az érzelmek kerülésével magyarázatra szorultak a cselekmények és olyan túlírt lett, hogy csak na. Ez a tévedésem mélyen alulfejletté tette a leíró erőimet és eszközeim nem fejlődtek kellőképpen, mert nem volt benne egyensúly, a hiányosságok visszahúztak.

 

Aztán mégis átváltottam az érzelmekhez és akkor meg azt toltam túl. Végül helyrebillent mindkettő, amikor rájöttem, hogy ignorálom a leírásokat. Szóval ezek az írástechnikai területek a kreativitás különböző szegmenseiben aktiválódnak és ha valamelyik kimarad, az meg fog látszani a szövegen. Olykor egészen nagy szakadékokat hagyunk hátra, mert az alapokat kellene elsőként megtanulni hozzájuk.

Ha valamit nem akarunk, az önszabotáló is lehet és nemcsak keretet szab, hanem beleszólhat az írói fejlődésbe. Ha belegondolsz, ezzel tudatosan alakítod magadat íróként akkor is, ha esküszöl az ösztönös írásra, de egy területet kerülgetsz, mint a forró kását. Amit ezzel el akarok mondani, az pontosan ez. A tudatosság akkor is jelen van, ha nem akarod.

 

Amikor az írókkal dolgozunk azon, hogy jól fejlődjenek, pontosan erre építünk. A tudatos döntésekre és arra, hogy átvilágítsuk, hol vannak akadályok keretek helyett, hol tévedett az író az önmeghatározásban, hol vannak olyan hiányosságok, amiről eddig akár nem is tudott, vagy hol van olyan, amit rosszul használt, mert kompenzál más hiányzó elemeket. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, írásszakmai tudás kellene az értéshez, megkülönböztetésekhez, az összefüggések felismeréséhez, és ebből ered majd a szövegünkre való nagyobb rálátás. Ez sokaknál hiányzik vagy nem boldogulnak egyedül. Lehetséges, hogy hosszú évek telnek el, mire egy író magától is ráébred, hogy mi a háttér, de az is előfordul, hogy valaki éppen ezeket utasítja el és megszokott módon önmegvalósít, mert siet valahová.

 

Az önmegvalósítás jó dolog, ezzel semmi baj nincs. Ha az önmegvalósítás nem öncélú.

 

Ám, az is gyakran csak betakarózás, ha arra hivatkozunk, hogy magunknak írunk, mert akkor az olvasót kivonjuk a képletből és teszünk rá, hogyan hatunk a szövegünkkel másokra. El kellene dönteni, mit akarunk igazából. Csak az ír saját magának, akinek nincs szüksége olvasókra és nem is igényli, mindenki másnak, aki olvasókat szeretne, annak dolga van ezzel a kérdéssel. Ha pedig olvasóknak írunk, meg beletesszük a sok munkát, érdemes lenne ezt jól csinálni, nem? Ehhez képest sokan öncélú megvalósításokkal akarnak nagyon elit írói babérokra törni, írói sikereket elérni, kiadókhoz bejutni, de nem veszik észre, hogy nem kell újra feltalálni a kereket és megalkotni az írásszakmát, főleg nem tévedésekkel. A könyvek világa nem pózolásra való.

A legnagyobb tévedés ugyanis, hogy az olvasó majd megtalál engem íróként és az olvasó majd élvezni fogja az önmegvalósításomat, mert tanulhat tőlem, mert sokat adok és különben is, majd én tudom, ő meg csak csodálkozzon rá, az a dolga! Az olvasók nemismerete sok súlyos következménnyel járhat, ahogy az irodalmi és írásszakmai járatlanság is.

 

Ha azt hisszük, hogy azonnal kész írók lehetünk, akkor is súlyos tévedésben vagyunk. De az írásszakma sok szegmense remekül megtanulható, az író, aki bennünk lakik felnevelhető az íróságra és rengeteget fejlődhet, ha akar. Ha nem akar, az is következményekkel jár. Szóval lehet fejlődni, de nem egy nap alatt van meg, részben ezért is olyan értékes. Akik ezt megértik, türelmesebbé válnak és hajlanak arra, hogy tudatos eszközökkel közelítsék meg önmagukat, mint leendő írót, aki nem egyszerűen önmegvalósít, hanem komolyan veszi az olvasónak adható irodalmi és szórakoztató élményeket.

 

De hogyan néz ki ez a tudatos író fejlődés? Először érdemes pozícionálódni, tájékozódni, bejáratni az önreflexiós folyamatokat és megismerkedni az írástechnikai alapokkal, valamint kapcsolódni a kortársakkal. Akkor is, ha jó ideje írunk már, mert gyakran felszínre kerülnek hanyagolt területek és azokat pótolni kellene. Lehet fejlődni kezdőként is, tudatosan és mindenféle önelnyomás nélkül. Ami ellenállást okoz gyakran, azok a kellemetlen felismerések, amitől sokan elmenekülnek, de éppen ezek azok a területek, kérdéskörök, amik azt jelzik, hogy itt van dolgunk saját magunkkal. Van, aki szembenéz vele, van, aki nem. Ez belső döntés és magánügy.

 

Az írás öröm, ha szenvedünk alatta, akkor nem az írással van a baj, hanem azzal, ahogyan megvalósítjuk és amilyennek elképzeltük az egész megvalósítást. Itt vannak tévedések, előítéletek, problémás meggyőződések vagy olyan tükrök, amibe nem szívesen nézünk bele. Az írás öröm, tényleg, de a célja csak az lehet, hogy ez az öröm ne egyoldalú legyen, ne csak az író élvezze a folyamatot és a mű megírását, hanem az olvasó is a művet. Azt hinni, hogy az örömmel alkotott mű csak jó lehet, szintén nagy hiba, nem az öröm a mérce, hanem a mű. A döntő művelet valójában az az olvasó, aki a célközönséghez tartozik és szívesen fizet majd a második könyvért is, amit megírsz. Teljesen mindegy, hogy milyen a mű mögötti kiadói háttér vagy az, hogy mennyire sokat tett bele egy író a felkészülésbe. A könyvpiac és az irodalom a kíváncsi olvasó körül forog és nem az írók körül.

 

Szükségünk van tudatosságra és ösztönösségre egyaránt, amikor írunk, felkészülünk, fejlődünk, a kettő ugyanis jól támogatja egymást, de hogy mikor melyik módszerrel hozzuk meg a döntéseinket íróként, nyakig a regény világában és a munkában, amibe belevágtunk, azt érdemes okosan kialakítani magunknak. Lehet hosszú évek alatt 10-20-30 év is, és lehet egy jó képzésen sokkal kevesebb idő alatt is tanulni, rutint kialakítani. Az egyetlen dolog, ami érdemben felgyorsítja az írói fejlődést, az a tudatos tanulás és önfejlesztés folyamata.

 

Végül az utolsó kérdés: hogyan lehet megtanulni az alapokat ahhoz, hogy valóban jól boldoguljunk íróként? Akár hagyományos kiadókba készülünk, akár nem, az író azért tanul, képzi, fejleszti magát, hogy az olvasóknak minél magasabb színvonalon adhassa meg az élményt, amiért az olvasó szívesen fizet. Ez lesz majd, ami alapot ad az írói névnek és amire brandet lehet építeni. De hogyan és hol képezzük magunkat?

 

Erre a kérdésre most kivételesen van válaszom, mert annyira sokan kértétek, hogy nem hagyhattam figyelmen kívül. A 90 napos kezdő íróknak szóló írói karriert is megalapozó kurzuson minden alapismeretet megnézünk 3 hónapon át 30 leckében és 30 gyakorlattal, hogy minden területen tudj fejlődni majd és meglegyenek az eszközeid a fejlődéshez. A cél, hogy felkészülhess akár hagyományos kiadói megjelenésre, mi több megírd végre azt a remek regényt egyáltalán. Gyere! Stabil alapokat kapsz az írói munkához, pontosabban ahhoz, hogy tudd, miként építhetsz fel egy sikeres írói karriert, hogy alakíts ki írói rutint, rendszeres írást, hogyan készülj fel! Kattints ide a tematikához:

 

90 napos alapozó kurzus program kezdő íróknak